Episode 16.~

Dear Castiel,
Emlékezz rám XVI.

Teljes összezavartad az érzéseimet

Először nem voltam benne teljesen biztos, hogy jól látlak, de ahogy közeledtél egyre biztosabb lettem benne. Éreztem hogy Lysander erősebben fogja a kezem, én pedig aggodalmasan néztem fel rá, majd rád pillantottam.
- A legjobb barátom vagy. - kezdted - Miért? - kérdezted idegesen.
- Mert ennél többet érdemel.
- El tudja dönteni mit akar.
- Önszántából mondott igent. - mondta Lysander, mire rám néztél kérdőn.
- Én.. Srácok..
- Lica, ne most hebegj-habogj. - kiabáltál rám, én pedig összerezzentem. - Engem szeretsz nem? Akkor mégis miért gondolod, hogy majd ő fog megadni neked mindent?
- Igen. Téged szeretlek.. - könnyeztem be - De ez nem olyan egyszerű.. Amíg a szíved Deborahoz húz, addig én nem tehetek semmit.
- Castiel, én csak boldognak akarom látni őt. Nem te hallgattad végig. Nem neked öntötte ki a lelkét.
- A dalban minden benne volt nem?
- A szomorúsága nem. - vágta rá Lysander hűvösen.
- Szakítottam Deborahval.
- Mi.. De hát.. - kezdtem - Láttalak titeket együtt..
- Tudom. Utána megbeszéltem vele. Nem tetszett neki, de nem volt választása. Úgyhogy Lysander. - néztél Lysanderre- Visszavenném őt, ha nem bánod. - mondtad, mire Lysander halványan elmosolyodott és elengedte a kezem, én pedig ösztönösen ránéztem.
- Ha ezúttal sem becsülöd meg, legközelebb nem fogom vissza magam.
Erre te csak mélyen Lysander szemébe néztél, és mintha ezzel a nézéssel mindent megbeszéltetek volna kézen fogtál és elindultál velem hozzánk. Az eső eleredt én pedig kezdtem egyre jobban fázni, de szerencsére már csak pár lépésre voltunk a házunktól. A kettőnk közti csend bár kínos volt, de mivel nem tartott sokáig maximum 5 percig, hisz már közel jártunk, de fellélegeztem, amikor megérkeztünk. Gyorsan kinyitottam az ajtót és bementem, te pedig jöttél utánam. Csak azt az apró bökkenőt felejtettem el, hogy a szüleim éppen itthon vannak. Ahogy feloltottam a lámpát apu ült a kanapén köntösben, nézte a TV-t, majd amikor meglátott egyből nekikezdett.
- Mégis hogy képzeled, hogy most érsz haza? Nem is ezzel a fiúval mentél el. Azonnali magyarázatot kis hölgy!
- Apu, kérlek szépen ne sértődj meg de semmi kedvem nincs most magyarázkodni, másfelől pedig egy ideje már nem tartozok nektek magyarázattal. Ha jól rémlik nem véletlen költöztem tőletek külön. Innentől szeretném, ha ez az egy hét nyugisan telne el anélkül, hogy mindenbe beleütnétek az orrotokat.
- Na de Aliccia!
- Nem apu. Itt az én házamban nem lesznek olyan viták mint otthon voltak. Különben lehet szállodába is menni. Most felmegyek, jó éjt apu. - zártam rövidre a vitát és intettem neked, hogy gyere utánam. Betessékeltelek a fürdőbe, majd adtam neked száraz törülközőt, mivel kellőképpen eláztunk, gondoltam jól esne egy meleg zuhany, vagy fürdő. Természetesen te ezt sem ilyen egyszerűen gondoltad. Ahogy elindultam kifele elkaptad a csuklómat.
- Maradj itt bent velem.
- Biztos hogy nem!
- Miért nem? - lepődtél meg.
- Mert fürdeni készülsz.
- És? Maradj. Nincs ebben semmi Egyszer már úgyis rád nyitottam, láttam amit kellett, nincs mit szégyellned.
Erre én fülig vörösödtem te pedig magadhoz húztál. Hezitáltam, hogy őszinte legyek, hogy eltoljalak-e vagy sem. Végül eltoltalak magamtól te pedig kérdőn néztél rám.
- Ez nem így működik. Még nincs minden tisztázva, nem úszod meg ilyen könnyen. - mondtam, te pedig felnevettél.
- Valahogy éreztem. De azért maradsz? - kacsintottál
- Nem. - mosolyogtam rád, majd kimentem a fürdőből át a saját szobámba.
Összerámoltam, ami segített, mert kicsit kiengedhettem a gőzt, és átfutottam agyban az elkövetkező beszélgetésünket. Észre sem vettem, de már eltelhetett nagyjából fél óra, te pedig megjelentél alsóban a szobám ajtajában. Nem tudom mióta lehettél az ajtóban, de akkor inkább az érdekelt, hogy végre szabad a fürdő és én is lemoshatom magam. Nem is kellett kétszer kérni elsétáltam melletted egyenesen a fürdőbe, és tanulva az előző esetből most kulcsra zártam az ajtót. Lemostam a már amúgy is elmosódott sminkemet, majd beszálltam a kádba és gyorsan de alaposan lezuhanyoztam. Felfrissülve szálltam ki. Na már csak egy bökkenő volt.. Rá kellett eszmélnem, hogy olyan gyorsan siettem be a fürdőbe, hogy a tiszta fehérneműt és a pizsamámat is a szobámban hagytam. Mikor rájöttem, hogy nem nagyon van más választásom magamra csavartam a törülközőmet és elindultam a szobámba.
- Ez kezd egyre érdekesebb lenni. - húztad fel vigyorogva az egyik szemöldöködet és felültél az ágyamban kíváncsian.
- Ne reménykedj. - forgattam a szemem. - Egyébként mikor beszéltük meg, hogy itt alszol?
- Nem beszéltük meg. - vállat vontál - Eldöntöttem.
- Aha. - húztam fel a szemöldököm ezúttal én, majd gyorsan kivettem a ruháim és visszamentem felvenni a fürdőbe. Belenéztem a tükörbe és egy sóhaj után visszatértem szerény társaságodba.
- Na. - kezdtem miközben leültem melléd - Kezdheted.
- Mégis mit?  - néztél rám kérdőn.
- A magyarázkodást.
- Milyen magyarázkodást?
- Még van bőr a képeden megkérdezni? Hallgatlak.
- Jólvan. De ne várd hogy kész novellát adok itt elő neked. Aznapra terveztem a szakítást vele. Révén, hogy együtt voltam vele a vallomásodkor, valamikorra be kellett ütni ezt a program tervbe és jónak láttam ezt minél hamarabbra rakni, így kimentem hozzá. Nyilván amikor csókkal köszönt még nem tudhatta mit is akarok neki mondani. Aztán egy kisebb vita és kérdőre vonás után felfogta, meg azt is, hogy nem érhet hozzád. Aztán mire észbe kaptam már a legjobb barátommal randiztál. - húztad fel az egyik szemöldöködet.
- Igen, mert tudod Lysander törődni szeretett volna velem. Én pedig miután láttalak titeket együtt elfogadtam az ajánlatát.
- Lysander rendes ember. De neked mellettem van a helyed. És ezt ő is tudja.
- És akkor most mi lesz?
- Mit mi lesz? A barátnőm vagy. Ennyi. Nem kell túlkomplikálni.
- Értem. - néztem rád furcsán mire te magadhoz húztál.
- Nincs több értetlenkedés, se kérdés. Most már tisztuljon a káosz a fejedben mert nem állok jót magamért. - erre a mondatodra felnevettem, majd belefúrtam a válladba a fejem, és boldogan szívtam be az illatodat amit mindig is imádtam, te pedig átkaroltál és egy apró puszit nyomtál a fejem búbjára.
Azt szerettem benned mindig is a legjobban, hogy sosem sürgettél semmit. Bár be kell vallani, hogy egyébként ez nem mindig jó tulajdonság.. Persze mondhatjuk azt is, mindennek van pozitív és negatív oldala. Aznap este már nem beszélgettünk, hagytuk hogy ellazuljunk egymás karjai között és elnyomjon az álom.
Reggel, amikor felkeltem nem voltál mellettem. Megmondom őszintén neked, először azt hittem, hogy a tegnapi nap csak álom volt, így kicsit elszomorodva lementem a konyhába, mondván, hogy főzök magamnak egy kávét. Erre mit látnak szemeim? Anyuékkal beszélgettél a nappaliban. Fél szemöldököm egyből a homlokom tetejére szökött, és elég sandít tekintettel meredtem rátok, majd apu észrevett és boldogan mosolygott rám.
- Jó reggelt tündérem.
- Nem vagyok a tündéred. - vágtam rá még kissé kómásan, neked pedig megjelentek a kis nevető ráncok az ajkad mellett.
- Miért nem meséltél még erről a fiúról? - kérdezte anyu
- Mert még mindig nem tartozok nektek elszámolással. - mondtam, miközben letelepedtem melléd a kanapéra és rágyújtottam
- Már dohányzol is? - hüledezett apu.
- Valami olyasmi. - bólintottam.
- Ez sajnos az én hibám, én kínáltam meg.
- Jaj ne butáskodj, tudom, hogy a lányom magától is megtesz ilyeneket ne is próbáld magadra hárítani. - mondta anyu mire én elképedtem.
- Értem én hogy rossz viszony meg minden, de azért mindennek van egy határa. Nem lázadó tinédzser vagyok.
- Jaj dehogynem. - mosolyogva legyintett apu.
- Istenem ez egyre rosszabb - néztem a plafonra. - Nincs ma suli? - kérdeztem, mire te sunyin ráztad a fejed, én pedig magamban tisztáztam, hogy ezek szerint ma lógunk.
Egy kis idő után meguntam anyuék noszogatását, szóval inkább felöltöztem, hogy legalább ennyivel előrébb legyek, majd a cipőmbe belebújva jeleztem neked távozási szándékomat. Szerencsédre hamar kapcsoltál és cipődbe belebújva utánam is jöttél, majd egy "elmentem" után kiléptünk az utcára.
- Nem is olyan durvák, mint ahogyan te beállítottad őket.
- Élj velük, aztán majd visszatérünk erre. - biccentettem, majd elindultam s suli felé, gondoltam ha már be nem mentem, azért megpróbálom elcsípni a lányokat.
Te ráérősen rákulcsoltad a kezed a kezeimre, számomra pedig ez annyira váratlan volt, hogy mentem bíborba borult azt arcom. Amikor te ezt észrevetted felnevettél, én pedig elmosolyodtam. Így indultunk először a suliba, bár a tanórákra már nem tudtuk volna, meg nem is akartunk bemenni.

"Égtem a kíváncsiságtól, hogy mit fognak szólni a többiek..."

Aliccia

Valóság I.

Reggel amikor felkeltem ösztönösen a postaládához mentem megnézni jött e levelem. Amióta Castiel válaszolt minden reggelem így kezdődik és mára már megszokássá vált. Így hát amikor kinyitottam a ládikám ezer wattos mosollyal vettem ki a levelet. Úgy döntöttem ezt most nem bontom ki egyedül, a többiek is biztos kíváncsiak rá. Egyből telefonáltam Rosalyanak.
- Szia Lica. - szólt bele kedvesen - Miújság?
- Rosalya.. Levelem jött.
- Lica, tudod normális esetben az emberek sokszor kapnak leveleket.
- De nem ez most más! - mondtam izgatottan -Castieltől jött!
- Mi? Tényleg?
- Esküszöm az életemre, ezt ő írta!
- És mit írt benne?
- Még nem néztem meg, gondoltam ezt most veletek bontom fel. - mondtam mosolyogva.
- Máris indulok, összeszedem a többieket. Kocsival megyünk, szerintem egy 20 perc. Sietek ahogy tudok. -mondta és le is tette a telefont.
Rögtön nekiálltam kis katona szendvicseket csinálni, majd kipakoltam a konyha asztalomra szép kis tálcákra, elővettem a poharaimat, meg kitettem egy kis teát, meg egy kis multi vitaminos üdítőt. Az a bizonyos érzés, amikor izgulsz, és nagyon várod már, hogy végre elkezdj valamit de még várnod kell egy igazi kínzás. Brutális önuralom kellett nekem ahhoz, hogy kibírjam míg ideérnek a levél kibontása nélkül. A levelet végül az utolsó 10 percben inkább beraktam a kenyér tartómba, hogy ne legyen szem előtt. És végre csöngettek.
- Sziasztok. - öleltem meg mindenkit, majd félreálltam, hogy beférjenek az ajtómon. Szép lassan bejött mindenki és leültek a nappalimba ki a földre, ki a kanapéra, ahol csak helyet találtak.
- Ne várakoztass már minket Lica! - szólt rám Kim.
- Jó jó. - nevettem fel és szaladtam is a levelemért. - Nekem sokkal nehezebb volt kibírni, hogy ne bontsam fel!
- Mondjuk ezt meg tudom érteni. - mosolygott rám Alexy, én pedig viszonozva a mosolyát feltéptem a kis borítékot és elkezdtem felolvasni.

Dear Aliccia

Gondoltam visszaírok neked, hogy láthasd, még mindig olvasom a leveleidet, amiket küldesz. Őszintén szólva először haragudtam, és dühös voltam, miközben a leveleidet olvastam. Most viszont így a 15. leveled után valahogy bevallottam magamnak, hogy igenis egyre jobban érdekel, mit is tudsz ebből kihozni. Tegnap itt járt Lysander. Megkérdeztem tőle tud-e esetleg mondani valamit rólad. Először meglepődött, majd azt mondta semmit sem lehet siettetni, magamtól kell emlékezzek. Hinnetek kell nekem, amikor azt mondom: Próbálkozok!. Minden erőmmel azon vagyok, hogy eszembe jusson akár annak a töredéke ami történt velem. De Lysander reakciója is csak azt bizonyítja, hogy igenis létezel. Sőt, kezdem úgy érezni, hogy egy nagyon érdekes személyiség vagy. Nehéz bevallanom, és személyesen lehet nem tenném, de örülnék, ha egyszer esetleg te is benéznél hozzám a kórházba, és az egyik úgymond részt itt mondanád el. Szeretnélek a saját szememmel látni, és kitudja talán még be is ugrana néhány emlék. Nem tudom ez neked mennyit jelent, vagy mit mond, de Deborah egyszer sem jött be hozzám ide a kórházba. Bár nem értem miért is magyarázkodok itt neked. Valamilyen késztetést éreztem rá, és ez el kell mondjam elég furcsa érzés. De a legjobban azt remélem, hogy Lysander legközelebb többet mesél majd rólad. Még ha be nem is jössz, kérlek a levelek írását ne hagyd abba.

Castiel

A levél végére már a könnyeim is patakokban folytak. Olyannyira jól esett olvasni, hogy érdeklődik rólam. Első gondolatom volt, hogy azonnal be szeretnék rohanni hozzá.
- Lica ez jó hír! - mondta Lysander.
- De miért nem szóltál, hogy kérdezett rólam?
- Mert magától kell emlékeznie, jusson eszedbe a leveleket se támogattuk. - válaszolta.
- Igen tudom, de nekem sokkal nehezebb, tudjátok, hogy mennyire is szeretem.. És egyedül rám nem emlékszik!
-Tudjuk, hogy neked a legnehezebb.. - simította meg a kezem kedvesen Armin. - De hidd el a türelmed majd meghozza gyümölcsét. Bízzunk benne, erős ember. Képes lesz emlékezni!
- Köszi srácok, hogy ilyen jó barátaim vagytok. - könnyeztem be.
- Ez csak természetes Lica. - ölelt át Iris.
- El sem hiszem, hogy suli után is ilyen jóba tudtunk maradni. Bárcsak ő is itt lenne most velünk..
- Itt lesz. - nézett mélyen a szemembe Lysander. - Látom az akaratot a szemében. Menni fog neki ne aggódj. Először én is azt hittem, a levelek majd csak fel fogják zaklatni. Most már belátom tévedtem.
- Lysander szerintem neked köszönhetek a legtöbbet. - öleltem át.
- Sose vártam köszönetet. - nevetett fel - És felvettek a munkahelyre?
- Tényleg, mi volt az interjún?- kérdezte Rosalya is.
- Hát skacok, úgy látszik felvettek.
- Tényleg?
- Igen. Mától kedveseim rendezvény szervező vagyok. - mosolyogtam.
- Éés? - kérdezte Rosalya izgatottan.
- És Rosalya sikerült beintéznem varró nőnek. Illetve beajánlottam Leigh butikját.
- Azta! Nem vagy semmi -nevetett fel zavarban Leigh. - Köszönjük.
- Semmiség.
Még pár órát beszélgettem régi iskola társaimmal, és öreg barátaimmal, majd fáradtan dőltem be az ágyamba. Ölembe vettem a mára már kissé öreg Mistyt, és végigsimítottam a hasam..