Episode 16.~

Dear Castiel,
Emlékezz rám XVI.

Teljes összezavartad az érzéseimet

Először nem voltam benne teljesen biztos, hogy jól látlak, de ahogy közeledtél egyre biztosabb lettem benne. Éreztem hogy Lysander erősebben fogja a kezem, én pedig aggodalmasan néztem fel rá, majd rád pillantottam.
- A legjobb barátom vagy. - kezdted - Miért? - kérdezted idegesen.
- Mert ennél többet érdemel.
- El tudja dönteni mit akar.
- Önszántából mondott igent. - mondta Lysander, mire rám néztél kérdőn.
- Én.. Srácok..
- Lica, ne most hebegj-habogj. - kiabáltál rám, én pedig összerezzentem. - Engem szeretsz nem? Akkor mégis miért gondolod, hogy majd ő fog megadni neked mindent?
- Igen. Téged szeretlek.. - könnyeztem be - De ez nem olyan egyszerű.. Amíg a szíved Deborahoz húz, addig én nem tehetek semmit.
- Castiel, én csak boldognak akarom látni őt. Nem te hallgattad végig. Nem neked öntötte ki a lelkét.
- A dalban minden benne volt nem?
- A szomorúsága nem. - vágta rá Lysander hűvösen.
- Szakítottam Deborahval.
- Mi.. De hát.. - kezdtem - Láttalak titeket együtt..
- Tudom. Utána megbeszéltem vele. Nem tetszett neki, de nem volt választása. Úgyhogy Lysander. - néztél Lysanderre- Visszavenném őt, ha nem bánod. - mondtad, mire Lysander halványan elmosolyodott és elengedte a kezem, én pedig ösztönösen ránéztem.
- Ha ezúttal sem becsülöd meg, legközelebb nem fogom vissza magam.
Erre te csak mélyen Lysander szemébe néztél, és mintha ezzel a nézéssel mindent megbeszéltetek volna kézen fogtál és elindultál velem hozzánk. Az eső eleredt én pedig kezdtem egyre jobban fázni, de szerencsére már csak pár lépésre voltunk a házunktól. A kettőnk közti csend bár kínos volt, de mivel nem tartott sokáig maximum 5 percig, hisz már közel jártunk, de fellélegeztem, amikor megérkeztünk. Gyorsan kinyitottam az ajtót és bementem, te pedig jöttél utánam. Csak azt az apró bökkenőt felejtettem el, hogy a szüleim éppen itthon vannak. Ahogy feloltottam a lámpát apu ült a kanapén köntösben, nézte a TV-t, majd amikor meglátott egyből nekikezdett.
- Mégis hogy képzeled, hogy most érsz haza? Nem is ezzel a fiúval mentél el. Azonnali magyarázatot kis hölgy!
- Apu, kérlek szépen ne sértődj meg de semmi kedvem nincs most magyarázkodni, másfelől pedig egy ideje már nem tartozok nektek magyarázattal. Ha jól rémlik nem véletlen költöztem tőletek külön. Innentől szeretném, ha ez az egy hét nyugisan telne el anélkül, hogy mindenbe beleütnétek az orrotokat.
- Na de Aliccia!
- Nem apu. Itt az én házamban nem lesznek olyan viták mint otthon voltak. Különben lehet szállodába is menni. Most felmegyek, jó éjt apu. - zártam rövidre a vitát és intettem neked, hogy gyere utánam. Betessékeltelek a fürdőbe, majd adtam neked száraz törülközőt, mivel kellőképpen eláztunk, gondoltam jól esne egy meleg zuhany, vagy fürdő. Természetesen te ezt sem ilyen egyszerűen gondoltad. Ahogy elindultam kifele elkaptad a csuklómat.
- Maradj itt bent velem.
- Biztos hogy nem!
- Miért nem? - lepődtél meg.
- Mert fürdeni készülsz.
- És? Maradj. Nincs ebben semmi Egyszer már úgyis rád nyitottam, láttam amit kellett, nincs mit szégyellned.
Erre én fülig vörösödtem te pedig magadhoz húztál. Hezitáltam, hogy őszinte legyek, hogy eltoljalak-e vagy sem. Végül eltoltalak magamtól te pedig kérdőn néztél rám.
- Ez nem így működik. Még nincs minden tisztázva, nem úszod meg ilyen könnyen. - mondtam, te pedig felnevettél.
- Valahogy éreztem. De azért maradsz? - kacsintottál
- Nem. - mosolyogtam rád, majd kimentem a fürdőből át a saját szobámba.
Összerámoltam, ami segített, mert kicsit kiengedhettem a gőzt, és átfutottam agyban az elkövetkező beszélgetésünket. Észre sem vettem, de már eltelhetett nagyjából fél óra, te pedig megjelentél alsóban a szobám ajtajában. Nem tudom mióta lehettél az ajtóban, de akkor inkább az érdekelt, hogy végre szabad a fürdő és én is lemoshatom magam. Nem is kellett kétszer kérni elsétáltam melletted egyenesen a fürdőbe, és tanulva az előző esetből most kulcsra zártam az ajtót. Lemostam a már amúgy is elmosódott sminkemet, majd beszálltam a kádba és gyorsan de alaposan lezuhanyoztam. Felfrissülve szálltam ki. Na már csak egy bökkenő volt.. Rá kellett eszmélnem, hogy olyan gyorsan siettem be a fürdőbe, hogy a tiszta fehérneműt és a pizsamámat is a szobámban hagytam. Mikor rájöttem, hogy nem nagyon van más választásom magamra csavartam a törülközőmet és elindultam a szobámba.
- Ez kezd egyre érdekesebb lenni. - húztad fel vigyorogva az egyik szemöldöködet és felültél az ágyamban kíváncsian.
- Ne reménykedj. - forgattam a szemem. - Egyébként mikor beszéltük meg, hogy itt alszol?
- Nem beszéltük meg. - vállat vontál - Eldöntöttem.
- Aha. - húztam fel a szemöldököm ezúttal én, majd gyorsan kivettem a ruháim és visszamentem felvenni a fürdőbe. Belenéztem a tükörbe és egy sóhaj után visszatértem szerény társaságodba.
- Na. - kezdtem miközben leültem melléd - Kezdheted.
- Mégis mit?  - néztél rám kérdőn.
- A magyarázkodást.
- Milyen magyarázkodást?
- Még van bőr a képeden megkérdezni? Hallgatlak.
- Jólvan. De ne várd hogy kész novellát adok itt elő neked. Aznapra terveztem a szakítást vele. Révén, hogy együtt voltam vele a vallomásodkor, valamikorra be kellett ütni ezt a program tervbe és jónak láttam ezt minél hamarabbra rakni, így kimentem hozzá. Nyilván amikor csókkal köszönt még nem tudhatta mit is akarok neki mondani. Aztán egy kisebb vita és kérdőre vonás után felfogta, meg azt is, hogy nem érhet hozzád. Aztán mire észbe kaptam már a legjobb barátommal randiztál. - húztad fel az egyik szemöldöködet.
- Igen, mert tudod Lysander törődni szeretett volna velem. Én pedig miután láttalak titeket együtt elfogadtam az ajánlatát.
- Lysander rendes ember. De neked mellettem van a helyed. És ezt ő is tudja.
- És akkor most mi lesz?
- Mit mi lesz? A barátnőm vagy. Ennyi. Nem kell túlkomplikálni.
- Értem. - néztem rád furcsán mire te magadhoz húztál.
- Nincs több értetlenkedés, se kérdés. Most már tisztuljon a káosz a fejedben mert nem állok jót magamért. - erre a mondatodra felnevettem, majd belefúrtam a válladba a fejem, és boldogan szívtam be az illatodat amit mindig is imádtam, te pedig átkaroltál és egy apró puszit nyomtál a fejem búbjára.
Azt szerettem benned mindig is a legjobban, hogy sosem sürgettél semmit. Bár be kell vallani, hogy egyébként ez nem mindig jó tulajdonság.. Persze mondhatjuk azt is, mindennek van pozitív és negatív oldala. Aznap este már nem beszélgettünk, hagytuk hogy ellazuljunk egymás karjai között és elnyomjon az álom.
Reggel, amikor felkeltem nem voltál mellettem. Megmondom őszintén neked, először azt hittem, hogy a tegnapi nap csak álom volt, így kicsit elszomorodva lementem a konyhába, mondván, hogy főzök magamnak egy kávét. Erre mit látnak szemeim? Anyuékkal beszélgettél a nappaliban. Fél szemöldököm egyből a homlokom tetejére szökött, és elég sandít tekintettel meredtem rátok, majd apu észrevett és boldogan mosolygott rám.
- Jó reggelt tündérem.
- Nem vagyok a tündéred. - vágtam rá még kissé kómásan, neked pedig megjelentek a kis nevető ráncok az ajkad mellett.
- Miért nem meséltél még erről a fiúról? - kérdezte anyu
- Mert még mindig nem tartozok nektek elszámolással. - mondtam, miközben letelepedtem melléd a kanapéra és rágyújtottam
- Már dohányzol is? - hüledezett apu.
- Valami olyasmi. - bólintottam.
- Ez sajnos az én hibám, én kínáltam meg.
- Jaj ne butáskodj, tudom, hogy a lányom magától is megtesz ilyeneket ne is próbáld magadra hárítani. - mondta anyu mire én elképedtem.
- Értem én hogy rossz viszony meg minden, de azért mindennek van egy határa. Nem lázadó tinédzser vagyok.
- Jaj dehogynem. - mosolyogva legyintett apu.
- Istenem ez egyre rosszabb - néztem a plafonra. - Nincs ma suli? - kérdeztem, mire te sunyin ráztad a fejed, én pedig magamban tisztáztam, hogy ezek szerint ma lógunk.
Egy kis idő után meguntam anyuék noszogatását, szóval inkább felöltöztem, hogy legalább ennyivel előrébb legyek, majd a cipőmbe belebújva jeleztem neked távozási szándékomat. Szerencsédre hamar kapcsoltál és cipődbe belebújva utánam is jöttél, majd egy "elmentem" után kiléptünk az utcára.
- Nem is olyan durvák, mint ahogyan te beállítottad őket.
- Élj velük, aztán majd visszatérünk erre. - biccentettem, majd elindultam s suli felé, gondoltam ha már be nem mentem, azért megpróbálom elcsípni a lányokat.
Te ráérősen rákulcsoltad a kezed a kezeimre, számomra pedig ez annyira váratlan volt, hogy mentem bíborba borult azt arcom. Amikor te ezt észrevetted felnevettél, én pedig elmosolyodtam. Így indultunk először a suliba, bár a tanórákra már nem tudtuk volna, meg nem is akartunk bemenni.

"Égtem a kíváncsiságtól, hogy mit fognak szólni a többiek..."

Aliccia

Valóság I.

Reggel amikor felkeltem ösztönösen a postaládához mentem megnézni jött e levelem. Amióta Castiel válaszolt minden reggelem így kezdődik és mára már megszokássá vált. Így hát amikor kinyitottam a ládikám ezer wattos mosollyal vettem ki a levelet. Úgy döntöttem ezt most nem bontom ki egyedül, a többiek is biztos kíváncsiak rá. Egyből telefonáltam Rosalyanak.
- Szia Lica. - szólt bele kedvesen - Miújság?
- Rosalya.. Levelem jött.
- Lica, tudod normális esetben az emberek sokszor kapnak leveleket.
- De nem ez most más! - mondtam izgatottan -Castieltől jött!
- Mi? Tényleg?
- Esküszöm az életemre, ezt ő írta!
- És mit írt benne?
- Még nem néztem meg, gondoltam ezt most veletek bontom fel. - mondtam mosolyogva.
- Máris indulok, összeszedem a többieket. Kocsival megyünk, szerintem egy 20 perc. Sietek ahogy tudok. -mondta és le is tette a telefont.
Rögtön nekiálltam kis katona szendvicseket csinálni, majd kipakoltam a konyha asztalomra szép kis tálcákra, elővettem a poharaimat, meg kitettem egy kis teát, meg egy kis multi vitaminos üdítőt. Az a bizonyos érzés, amikor izgulsz, és nagyon várod már, hogy végre elkezdj valamit de még várnod kell egy igazi kínzás. Brutális önuralom kellett nekem ahhoz, hogy kibírjam míg ideérnek a levél kibontása nélkül. A levelet végül az utolsó 10 percben inkább beraktam a kenyér tartómba, hogy ne legyen szem előtt. És végre csöngettek.
- Sziasztok. - öleltem meg mindenkit, majd félreálltam, hogy beférjenek az ajtómon. Szép lassan bejött mindenki és leültek a nappalimba ki a földre, ki a kanapéra, ahol csak helyet találtak.
- Ne várakoztass már minket Lica! - szólt rám Kim.
- Jó jó. - nevettem fel és szaladtam is a levelemért. - Nekem sokkal nehezebb volt kibírni, hogy ne bontsam fel!
- Mondjuk ezt meg tudom érteni. - mosolygott rám Alexy, én pedig viszonozva a mosolyát feltéptem a kis borítékot és elkezdtem felolvasni.

Dear Aliccia

Gondoltam visszaírok neked, hogy láthasd, még mindig olvasom a leveleidet, amiket küldesz. Őszintén szólva először haragudtam, és dühös voltam, miközben a leveleidet olvastam. Most viszont így a 15. leveled után valahogy bevallottam magamnak, hogy igenis egyre jobban érdekel, mit is tudsz ebből kihozni. Tegnap itt járt Lysander. Megkérdeztem tőle tud-e esetleg mondani valamit rólad. Először meglepődött, majd azt mondta semmit sem lehet siettetni, magamtól kell emlékezzek. Hinnetek kell nekem, amikor azt mondom: Próbálkozok!. Minden erőmmel azon vagyok, hogy eszembe jusson akár annak a töredéke ami történt velem. De Lysander reakciója is csak azt bizonyítja, hogy igenis létezel. Sőt, kezdem úgy érezni, hogy egy nagyon érdekes személyiség vagy. Nehéz bevallanom, és személyesen lehet nem tenném, de örülnék, ha egyszer esetleg te is benéznél hozzám a kórházba, és az egyik úgymond részt itt mondanád el. Szeretnélek a saját szememmel látni, és kitudja talán még be is ugrana néhány emlék. Nem tudom ez neked mennyit jelent, vagy mit mond, de Deborah egyszer sem jött be hozzám ide a kórházba. Bár nem értem miért is magyarázkodok itt neked. Valamilyen késztetést éreztem rá, és ez el kell mondjam elég furcsa érzés. De a legjobban azt remélem, hogy Lysander legközelebb többet mesél majd rólad. Még ha be nem is jössz, kérlek a levelek írását ne hagyd abba.

Castiel

A levél végére már a könnyeim is patakokban folytak. Olyannyira jól esett olvasni, hogy érdeklődik rólam. Első gondolatom volt, hogy azonnal be szeretnék rohanni hozzá.
- Lica ez jó hír! - mondta Lysander.
- De miért nem szóltál, hogy kérdezett rólam?
- Mert magától kell emlékeznie, jusson eszedbe a leveleket se támogattuk. - válaszolta.
- Igen tudom, de nekem sokkal nehezebb, tudjátok, hogy mennyire is szeretem.. És egyedül rám nem emlékszik!
-Tudjuk, hogy neked a legnehezebb.. - simította meg a kezem kedvesen Armin. - De hidd el a türelmed majd meghozza gyümölcsét. Bízzunk benne, erős ember. Képes lesz emlékezni!
- Köszi srácok, hogy ilyen jó barátaim vagytok. - könnyeztem be.
- Ez csak természetes Lica. - ölelt át Iris.
- El sem hiszem, hogy suli után is ilyen jóba tudtunk maradni. Bárcsak ő is itt lenne most velünk..
- Itt lesz. - nézett mélyen a szemembe Lysander. - Látom az akaratot a szemében. Menni fog neki ne aggódj. Először én is azt hittem, a levelek majd csak fel fogják zaklatni. Most már belátom tévedtem.
- Lysander szerintem neked köszönhetek a legtöbbet. - öleltem át.
- Sose vártam köszönetet. - nevetett fel - És felvettek a munkahelyre?
- Tényleg, mi volt az interjún?- kérdezte Rosalya is.
- Hát skacok, úgy látszik felvettek.
- Tényleg?
- Igen. Mától kedveseim rendezvény szervező vagyok. - mosolyogtam.
- Éés? - kérdezte Rosalya izgatottan.
- És Rosalya sikerült beintéznem varró nőnek. Illetve beajánlottam Leigh butikját.
- Azta! Nem vagy semmi -nevetett fel zavarban Leigh. - Köszönjük.
- Semmiség.
Még pár órát beszélgettem régi iskola társaimmal, és öreg barátaimmal, majd fáradtan dőltem be az ágyamba. Ölembe vettem a mára már kissé öreg Mistyt, és végigsimítottam a hasam..

Episode 15.~

Dear Castiel
Emlékezz rám XV.


"Szeretlek Castiel, és itt is téged szerettelek, remélem idővel mindent megértesz majd, csak kérlek szépen emlékezz!"


Bevallom neked őszintén, Lysander kérdése úgy ért mint egy futótűz, egyáltalán nem számítottam arra, hogy esetleg lányként gondolna rám. Eddig támogatott abban, hogy feléd közeledtem, de ez legalább magyarázatot ad arra, miért is hívott el akkor a bálba.
- Elfogadod válasznak azt, ha kérek egy kis gondolkodási időt? - kérdeztem zavaromban.
- Természetesen, csak neki ne mond el. Nem szeretnék balhézni..
- Persze ez evidens. -mosolyogtam rá.
- Nos akkor én nem is zavarok tovább, holnap találkozunk.
- Rendben.
Kikísértem a kapuig, majd egy öleléssel elköszöntem tőle. A nap további részében főztem, majd nyugovóra tértem a gondolataimmal.
Másnap kicsit ingerülten, mondhatni bal lábbal keltem. Valahogy mintha megéreztem volna, hogy aznap jobb lett volna, ha otthon maradok. Lehet az lett volna a legjobb, ha fel se kelek. A nap azzal kezdődött, hogy szüleim felhívtak, hogy úton vannak ide, mivel mindenképp látni akarják, hogy tudok e gondoskodni magamról. Ezután nem is kérdés, hogy ingerülten indultam iskolába. A buszt lekéstem, így sétálva folytattam az utat. Út közben rájöttem arra is, hogy otthon hagytam a táskámat, így semmilyen tan cucc nem volt nálam. Időm visszafordulni már nem lett volna, így is láttam, hogy késni fogok, nem ha még vissza is fordulnék. A parkon át akartam menni, viszont megláttalak jobbról közeledni. A poén az egészben az, hogy erre számíthattam volna, de mindig a remény hal meg utoljára nem? Szóval nem is konkrétan felém közeledtél, hanem Deborah felé, aki a parkból indult el mosolyogva, mikor észrevett téged. Én álltam ott teljesen megszégyenülve, hogy megint bedőltem neked, míg te ahogy odaértél boldogan ölelted át. Öleléséből kibújva pedig ráérősen megcsókoltad, majd a kezét megfogva elindultatok véleményem szerint hozzátok, mivel nem az iskola felé mentetek, hanem felém. Akkor döntöttem el azt, hogy innentől elfogok nézni mellettetek. Ahogy egyre közelebb értetek, a szemembe néztél, én pedig egy röpke pillanat erejéig voltam hajlandó a tiédbe, majd felszegett állal elsétáltam mellettetek, vissza se néztem egyetlen egyszer sem. Bevallom, a szívem akkor úgy éreztem ripityára tört, de elhatároztam, hogy nem fogsz pont te padlóra küldeni. Ennél azért talpraesettebb vagyok.
Amikor beértem, igaz pár perc késéssel, de beültem az órára. Egész órán lelki ismeretesen körmöltem a történelem anyagot, majd szünetben kimentem a többiekhez az udvarra.
- Végre, már azt hittem sosem ér véget az óra - sóhajtott Kim.
- Yo. - köszönt Armin "peace"-t mutatva, mi pedig intettünk neki.
- Hihetetlen mennyit tud ez a tanár diktálni. - húzta a száját Rosalya, de bevallom nekem most jól esett, addig sem hagytam magam elveszni a gondolataimban.
- Sziasztok. - jött oda hozzánk Lysander.
- Hát Castielt hol hagytad? - kérdezte Alexy, én pedig lesütöttem a szememet.
- Lóg mint mindig, nem okoz meglepetést. - vonta meg a vállát - Meg amúgy sem az én problémám. Lica beszélhetnénk?
- Uhm. Persze, miért ne. - válaszoltam kellemetlenül, majd elindultam utána.
Végül a tetőn kötöttünk ki. Sosem jártam még azelőtt a tetőn, így hogy is mondjam, elsőre elvarázsolt. Úgy éreztem ez lesz az a hely, ahova ha olyan kedvem szottyan feljövök majd esetleg gondolkodni. Körbenéztem és teljesen letaglózott engem a látvány világ ami elém tárult. Nem lakunk valami nagy városban, és a környék sem nevezhető mondjuk gazdag negyednek, vagy mondjuk természeti csodának.. Bár ezt te is tudod. De valahogy ott fent a tetőn minden sokkal másabbul hatott.
- Tetszik? - mosolygott rám Lysander.
- Kifejezhetetlenül. - csodálkoztam még mindig körbe-körbe tekintve.
- Lica, azt szeretném megtudni, hogy sikerült-e döntened a kérdésemmel kapcsolatban.
- Elfogadom a meghívásodat. - mosolyogtam rá kedvesen, ő pedig eléggé meglepődött, szemei kikerekedtek, viszont észrevettem a sunyin megbújó nevető ráncait a szája sarkában.
- Tényleg?
- Igen tényleg.
- Mi okból döntöttél így?
- Mindenki megérdemel egy esélyt, legalábbis szerintem.
- És Castiel? Vele mi lesz?
- Vele? Ő már választott, szerintem rég. Csak nem akart megbántani. Én viszont szeretnék egy esélyt adni ennek a dolognak, kitudja még a végén jól sül el.
- Én is így érzem. - mosolygott most már őszintén. - Akkor iskola után menj csak haza, nyugodtan készülődj, és majd felhívlak.
- Rendben. - mondtam, majd visszamentünk a terembe.
A többi óra is nagyjából ugyan úgy telt, megírtuk az irodalom dolgozatot is amire a hétvégén tanultam. Ez a dolgozat jól is sikerült, de hát sokat is tanultam rá. Az iskolából hazafelé menet ismét a park felé vettem az irányt. A városban ez volt mindig is az egyik kedvenc helyem, nem valami nagy, viszont szerintem a városunk egyik látványossága. Mindig teli van élettel. Felhívtam anyuékat, hogy körülbelül mikor is érkeznek, majd miután sikerült megbeszélni mindent nekiálltam keresni valami elfogadható ruhát a randevúra. Végül egy A alakú bézs színű egybe ruhát vettem fel, egy kis ékszerrel. Néha nem árt a nőiesség. Sminket csak natúrt tettem fel, egy kis átlátsz szájfénnyel, majd Misty megetetése után leültem a kanapéra, majd csöngettek.
- Sziasztok. - mondtam komoran a szüleimnek.
- Szia kislányom, bemehetünk? - kérdezte anyukám, én pedig félre álltam, hogy bejöhessenek.
- Hogy vagy? - kérdezte apu mosolyogva.
- Nagyon jól. Megy az iskola, tanulok..
- Hogy hogy így ki vagy csípve? - kérdezte anyu.
- Randim lesz este.
- Kivel?
- Egy sráccal az iskolából.
- Nem vagy még ehhez fiatal?
- Tekintve, hogy egyedül élek.. Nem, szerintem nem.
- Értem. - válaszolta anyu majd körbenézett - Szép rend, tisztaság, egy macska, van étel a hűtőben. Amint látom, tényleg képes vagy a megélésre.
- Inkább az volt nehéz, hogy meg kellett szoknom az egyedüllétet. Ezért is hoztam Mistyt.
- Aranyos kiscica. - mondta apu - Gitár?
- Igen - mosolyogtam - Most volt nemrég egy fellépésem is.
- Azta. Hát drágám. Felnőtt a kislányunk. - könnyezett be.
- Igen. - válaszolta anyu hűvösen. - Aliccia 1 hét múlva utazunk vissza, addig maradhatunk itt nem? - kérdezte.
- Nyugodtan. Fent van jobbra a vendégszoba, pakoljatok le nyugodtan.
- Rendben.
Anyuék elkezdtek kipakolni, én pedig próbáltam valami hangulatot önteni magamba. 1 hetet kell csak kibírnom anyuval. Erre gondoltam egész végig. Este 6 fele csöngettek, az ajtót kinyitva pedig Lysanderrel találtam szemben magam.
- Hát Lica. Elképesztően gyönyörű vagy. -  mosolyodott el.
- Köszönöm. - mondtam én is mosolyogva, majd beengedtem.
- Nem vagy egyedül? - kérdezte kicsit aggódva.
- Nem, sajnos nem.. - mondtam halkan, anyuék pedig gondolom a csengőre de elindultak le a lépcsőn.
- Oh. Vele mész ma este? - kérdezte a lépcsőn lehaladva anyu.
- Igen.
- Értem. - válaszolta, közben pedig odaállt mellém apu. Lysander persze egyből kezet fogott és bemutatkozott.
- Milyen határozott kézfogása van fiatalember.
- Köszönöm, önnek is.
- Na. Mehetünk is szerintem. - mondtam zavartan.
- Persze. - mosolygott rám Lysander, majd elindultunk kifele.
- Ők a szüleid? Sose meséltél róluk.
- Mert nem a kedvenc témám. Nem véletlen költöztem külön tőlük.
- Én szívesen meghallgatlak..
- Inkább hagyjuk, szeretném ha egy szép estét zárnánk majd le. Ne is beszéljünk róluk. 1 hét és hazamennek. - mosolyogtam kedvesen, Lysander pedig egy aprót bólintott, majd felajánlotta a karját, én pedig elfogadtam.
Nem sokkal indulás után meg is érkeztünk a randink helyszínére, ami egy elég színvonalasnak tűnő étterem volt, én pedig boldogan láttam be a tényt, miszerint kivételesen sikerült tudatlanul is alkalomhoz illően öltöznöm. Le is ültünk az asztalunkhoz és rendeltünk.
- Nagyon boldoggá tettél azzal, hogy igent mondtál erre az estére Lica. - mondta lágyan Lysander.
- Igazán?
- Igen kedvesem. Nem csak jól neveltségből hívtalak el. Szeretném ha felmérnéd a választási lehetőségeidet. De az a legfontosabb, hogy a szívedre hallgass.
- Ezt megfogadom, ígérem  - mosolyogtam rá.
- És egyébként, hogy érzed magad az iskolánkban?
- Őszintén? Szerintem egész életemben nem történt annyi dolog velem, mint amennyi ebben az iskolában az átiratkozáson óta.
- De jó vagy rossz?
- Is is. Tekintve az elmúlt pár napot.
- Mindennek két oldala van. Szerintem Castiel húzta most a rövidebbet.
- Azt mondod?
- Azt. - fogta meg a kezem, ami valamiért arra késztette a testemet, hogy az orcám vörös színre váltson.
A vacsorát ekkor hozták ki, mi pedig csendben fogyasztottuk el. Nőnek éreztem magam Lysander mellett, viszont hiányzott az a szenvedélyes láng. A vágy. Azt kívántam bárcsak te ülnél velem szemben, de tudtam, hogy ez nem fog eljönni. Arra tudtam csak gondolni, hogy Deborah és te éppen akkor mit csinálhattok.
Vacsora után felajánlotta, nem is, igazából ragaszkodott hozzá, hogy hazakísér. Bevallom nem ellenkeztem, így elindultunk haza. Lysander kisfiús zavarban, ami teszem hozzá eszméletlenül édes volt, rákulcsolta ujjait az enyéimre, és így haladtunk tovább, mikor egy ismerős alak tűnk fel előttünk az éjszakában...

" Teljesen összezavartad az érzéseimet..."

Aliccia

Episode 14.~

Dear Castiel,
Emlékezz rám XIV.


"Ez volt a kapcsolatunk egyik legmeghatározóbb eseménye"


- Tudod mit? Menjünk el sétálni. - mondtad zsebre dugott kézzel, tőlem pedig kissé még lihegve csak egy apró bólintásra futotta.
A séta elején csak csendben baktattunk egymás mellett, én komótosan rugdostam a köveket amik az utamba akadtak, te pedig a szemed sarkából figyelted, majd végül egy kisebb sóhajtás után te törted meg a kínosabbnál kínosabb csendet.
- Szóval.. - kezdted - Miért nem mondtad el?
- Mikor kellett volna?
- Hát..
- Hát? - szóltam bele a mondandódba- Mondjuk amikor idejöttem újoncként? Vagy amikor éppen hogy csak jóba lettünk? Oh, nem is. Tudom már. Akkor kellett volna amikor Deborah visszajött igazad van. Miért is nem vallottam akkor. A fenébe. - csettintettem ingerülten, és ironikusan.
- Lica ne húzd fel magad kérlek. Nem tudhattam.
- Látod ebben az egyben van igazad! De semmi másban. Deborah vagy én? Ezen agyalsz már mióta nem? Ne nézz madárnak.
- Igen de lássuk be nehéz döntés.
- Persze hogyne. Nehéz. - tekintettem félre. - Ha neked nehéz szerinted nekem? Deborah nem aggódik, teljes mértékben biztos abban, hogy őt fogod választani, hisz a sors egymásnak teremtett titeket vagy mi a rák.
- Már káromkodunk is? Ez nem rád vall.
- Terelsz.
- Én aztán nem. -tetted fel mindkét kezed védekezően. - Csak mondtam.
- Jó mindegy hagyjuk is a francba. Nem leszek tartalék, se b terv. - nevettem fel kínosan.
- Senki sem tekint rád így. Főleg nem én. - álltál meg, én pedig megfordultam és kitártam a karjaimat.
- Hogyne. Nem vagyok B terv de mégsem tudsz dönteni. Nem vagyok tartalék de mégsem tudod mellékelni őt.
- És meg is van rá az indokom! Volt egy boldog évem vele. Egy erős párkapcsolatom. Szerettem őt! Felrázó hogy visszajött és újra kezdhetnénk.
- Igen? És szerinted ugyan olyan lesz mint régen? A múltban tapogatózol, pedig az ember aki előtted áll már nem az aki akkor volt. Változunk te pedig csak egy porszemnyi információval próbálsz támaszpontot keresni a múltadban! Kapaszkodsz abba az érzésbe amit akkor éreztetek egymás iránt, de nincs másotok. Ez szerinted elég? Ez a legjobb amit érvnek fel tudsz hozni? - tettem csípőre a kezem.
- Ez az igazság nem fogok hazudni egyikőtöknek sem.
- Ő tud rólam bármit is azon kívül hogy az iskolába járok?
- Nem...
- Itt bukott az állításod.
- Lica én.. - néztél mélyen a szemembe.
- Aliccia. - mondtam szúrós szemekkel, majd elindultam haza, mígnem a második lépésem után a csuklómnál elkaptál és visszafordítottál. Belenéztem a szemedbe, minden haragomat abba a tekintetembe sűrítettem, mire te elmosolyodtál és ajkaidat erősen az enyémre tapasztottad. A szemeim kitágultak, szemöldököm az égbe szökött, mire te kihívóan néztél továbbra is a szemembe. Teljesen elvörösödtem, te pedig behunytad a szemed, elengedted a csuklóm és a derekamnál fogva közelebb húztad magadhoz a testemet és lágyabban folytattad a csókunkat. Nem bírtam sosem ellenállni neked, így hát én is becsuktam a szemem, és átadtam magam az érzéseinknek és a csókunknak. Ez a csók másabb volt, mint a bálon elcsattant, mégsem az az igazi.
Amikor elhúzódtál és a szemembe néztél már teljes káosz volt a fejemben. Nem értettem semmit. Oldalra pillantva viszont megláttam Rosalyáékat őszintén mosolyogva, majd visszanéztem a te szemedbe, te pedig csak elmosolyodtál. Tudni akartam ez a mosoly pontosan mit is jelentett, de egy hang se jött ki a torkomon. Aztán a következő amire emlékszem, hogy egy ágyban fekszem..
Körbenézve felismertem, hogy ez nem az én szobám, óvatosan a jobb kezemre támaszkodva felültem, hogy jobban szemügyre vehessem a helyiséget ahol vagyok. Rock poszterek, íróasztal, számítógép.. Ezeken kívül még egy szekrénysor volt meg egy TV más nem nagyon. Percek elteltével hangokat hallottam az ajtó felől, így természetesen egyből odakaptam a tekintetemet, és mikor az kinyílt te léptél be rajta.
- Látom felébredtél. - mosolyogtál rám, én pedig csak bólintottam. - Jobban vagy?
- Nem egészen emlékszem mi történt.. - vallottam be.
- Semmire? - kérdezted eléggé meglepődve.
- De arra ami kint történt arra igen. - pirultam el és oldalra néztem - Arra nem ami azután történt.
- Oh, értem. Elájultál. Van egy kis lázad, valószínű túlterhelted magad. Meg stresszes is voltál. - mondtad majd a kezembe adtál egy lázcsillapítót meg egy pohár vizet.

- Nem köszönöm meg. - mondtam zavarban, majd bevettem a gyógyszert.

- Csak természetes. Vagy mi. - túrtál bele a hajadba. - Mindenesetre nehéz napon vagy túl, szerintem dőlj le és pihenj.

- Rendben.

- Hozok valami filmet, van valami különösebb kívánság?

- X-men. - vágtam rá, de csak mert ez jutott először eszembe, mire te bólintottál és leültél a géphez.

Tekintetem követte minden mozdulatodat, miközben hátradőltem és letettem a fejem a párnádra, visszahúztam magamra a takaródat, majd oldalra fordultam.

- Na kb 15 perc és nézhetjük is. -mosolyogtál rám kedvesen. - Kérsz valamit?

- Nem köszi.

- Én viszont lemegyek egy pillanatra.

- Oké.

Lementél, én pedig hallottam, hogy valakivel telefonálsz. Természetesen első gondolatom Deborah volt, és keserű íz járta át a szám. Mire visszajöttél a film is kész volt, felraktad a TV-re és elindítottad.

- Köszi, mindent.. -mondtam kínosan.

-Semmiség. De ne legyél ennyire zavarban. - nevettél fel kínodban -Ez már nekem is zavarba ejtő.

Ezután bebújtál mellém az ágyba, átkaroltál és így néztük végig a filmet. Éreztem a szívverésed és azt kívántam bárcsak örökké tartana ez a pillanat.

Másnap hazavittél, és csókkal köszöntél el. Megetettem Mistyt, majd áthívtam a lányokat. Mikor beengedtem őket, észrevettem, hogy bizony  Lysander is velük tartott. Mindenki leült a nappaliban lévő kanapéra, én pedig vittem nekik teát, amit a kávézó asztalra tettem le. Öntöttem mindenkinek, majd leültem hozzájuk.

- Na Lica. Mesélsz? - kérdezte Iris

-Nem is tudom. Annyira furcsa az egész. -mondtam majd láttam Lysander tekintetében valami nyomasztót, és óriási kíváncsiságot, ami kicsit zavarba ejtett, de folytattam.

- Először azt mondta nem tud dönteni köztem és Deborah között, majd megcsókolt, hazavitt és teljesen máshogy viselkedett, mint szokott.. Én azt hiszem.. - tartottam szünetet - Nem értek már semmit..

- De hát veled volt az csak jelent valamit nem? - kérdezte Rosalya.

- Nem hiszem. Máskor is viselkedett már kedvesen.

- De megcsókolt. - mondta Iris.

- És? A bálon is.

- Igaz. - húzta a száját. Lysander eközben meg sem szólalt csak hallgatott, engem pedig egyre jobban érdekelt miért. Mikor észrevette, hogy figyelem elfordította a tekintetét, én pedig visszanéztem Rosalyáékra.

- És akkor most mi lesz? - kérdezte Rosalya.

- Fogalmam sincs.. - mondtam lehangoltan 

Végül még beszélgettünk kicsit, rendeltünk pizzát is, majd elköszöntem tőlük. Az esti órákban leültem tanulni, hogy a jövő heti dolgozatok azért ne sikerüljenek annyira katasztrofálisan, majd tanulás közben valahogy álomba szenderültem.

Reggel 10 óra tájt keltem fel, adtam enni a kis Mistymnek, majd úgy döntöttem takarítok kicsit, mivel mostanában elhanyagoltam a házimunkát. Délután 2 óra körül készen is voltam mindennel, aztán felöltöztem és elindultam a boltba bevásárolni. A kis CBA-ban összefutottam ismét Lysanderrel.

- Szia. - mosolyogtam rá kedvesen.

- Áh Lica. Hogy vagy?

- Egész jól. Egész eddig takarítottam, most pedig bevásárolok.

- Értem.

- Lysander. Már nálunk is kérdezni akartam, csak nem a lányok előtt.. Megbántottalak valamivel?

- Nem így mondanám. Nem szeretnék erről itt beszélni.

- Értelek. Akkor esetleg, ha itt végeztél van kedved beugrani hozzám?

- Persze. - enyhült meg.

- Akkor várlak, nyitva hagyom a bejárati ajtót, gyere majd be nyugodtan.

Ezután elköszöntem tőle és elindultam haza.

Tudom, hogy sokszor kissé lényegtelen dolgokat írok neked a levélben, de hidd el nekem Castiel, mindennek meg volt és meg is van az oka mai napig. Ha kihagyom az apró részleteket, talán nem fogsz érteni sok mindent. Kérlek, amiatt amit ezek után mesélek, ne haragudj majd meg Lysanderre. Hidd el ő csak jót akart mindkettőnknek, és ebben a helyzetben ezt tartotta a helyes döntésnek. Nem maga miatt tette, hanem azért, hogy ne okozzunk mély sebet egymáson. Az egész el volt tervezve. Eleinte én is dühös voltam rá, és sokáig nem is beszéltem vele, de utólag átgondolva sokat köszönhetek neki. Te pedig még annál is többet. Ezek a sorok jussanak eszedbe, ha esetleg visszaemlékszel majd.

Hazaérve kipakoltam, majd rágyújtottam a nappaliban. Szép lassan és nyugodtan szívtam a cigarettát, mire sikerült elszívnom, addigra meg is jött Lysander. Csendben leült a kanapémra, én pedig mellé.

- Lysander.. Látom, hogy valami nyomaszt. Nem tudod leplezni.

- Mert nem is akarom. Az ember azért ember, mert vannak érzései. Milyen ember az, aki csak a jókat mutatja ki? Nem fogom leplezni a rosszakat sem. - vont vállat.

- És mi az, ami ennyire bánt?

- Tudod Aliccia.. - már itt tudtam, hogy ez valami tényleg komoly téma lesz, hisz mindenki a becenevem szólít, Lysander pedig itt a teljes nevemet használta, amitől ott helyben őszintén bevallva még a hideg is kirázott. - Be kell vallanom valamit..

- Hallgatlak. - mosolyogtam rá kedvesen.

- Castiel nem fogja elengedni Deboraht. Még nem. Akármennyire is reméled ezt, és akárhogy is viselkedik veled. Nem képes rá. Én pedig nem bírom tétlenül végignézni azt, hogy eközben lelkileg kikészít téged. Nem érdemel meg téged Castiel. Nincs joga játszadozni veled, még akkor sem ha te ebbe bele is egyeznél. De tudom, hogy ilyenbe sose mennél bele, hisz ennél sokkal magasabb a te értékrended. Nagyszerű lány vagy. Okos, humoros és lélegzetállítóan gyönyörű.. - mondta.

- De.. - kezdtem volna, viszont nem hagyta hogy elmondjam a mondatom, folytatta.

- Tisztában vagyok az érzéseiddel, nagyon jól tudom, hogy őt szereted. Meg is értelek, aki ismeri, az tudja a legjobban milyen jó ember is tud lenni, ha akar. De ezek tudatában én mégis arra szeretnélek kérni.. - itt szünetet tartott, belenézett mélyen a szemembe, csak ekkor vettem észre, hogy a két szemének színe eltér. Valamiért ott, abban a pillanatban, ha be kellene vallanom el is vesztem a szemeiben. Egyediek, gyönyörűek és hihetetlenek voltak. Miközben engem magával ragadott Lysander szeme világa, ő szép lassan rávezette két kezét az én kezeimre, majd mikor látta, hogy nincs ellenemre, meg is fogta őket.

- Lica. Eljönnél velem egy randevúra? - kérdezte végig a szemembe nézve.

"Szeretlek Castiel, és itt is téged szerettelek, remélem idővel mindent megértesz majd, csak kérlek szépen emlékezz!"

Aliccia

Episode 13.~

Kedves Castiel,
Emlékezz rám XIII.


"Így hát míg te kérdésekkel voltál tele, én teljes odaadásommal küzdöttem, hogy pénteken mindent elmondhassak neked pár dalban."


A próbák a lehető legjobb hangulatokban teltek el, és szerencsére mindig kitalált valamit Lysander vagy Rosalya, hogy te ne tudj még véletlenül se betévedni a próbáinkra. Szerencsére minden zökkenő mentesen ment. A bódé a legjobb úton haladt az elkészüléséhez, a fellépő ruhák eszméletlenül vadítóak voltak és mindenki alig várta a ruha próbákat. Az igazgatónő természetesen megjelent néhány próbánkon ellenőrzés céljából, hogy meghallgathassa a dalokat, nem-e jelenik meg a dalok sorai között egy-egy trágár kifejezés. Majd örömmel vette tudomásul, hogy nincs, és megdicsért mindenkit a lelkesedésért. Én pedig ahogy közeledett a pénteki nap egyre jobban izgultam amikor egy kicsit is egyedül voltam és a gondolataimra utaltam önmagam. Valahányszor eszembe jutott, hogy ott fogok állni a színpadon a saját dalaimat énekelve, te pedig mindet hallani fogod kirázott a hideg. Féltem a reakciódtól, ugyanakkor éreztem, hogy a bennem lévő nyomás és teher le fog hullani rólam mint egy köpönyeg. Így hát ez a két érzés váltakozott bennem végig a napok folyamán. És így most túl a sokadik ruha próbán végre elérkeztünk ahhoz a pillanathoz is, amikor a kész ruhadarabokat vehetjük át Rosalyatól. Az én szettem egy necc harisnya, egy fekete rövid szárú szegecses bakancs, egy Rosalya által varrt vállnál kivágott crop-top, egy fekete latex rövidnadrággal ami szintén az ő keze által készült el.
- Nagyon szépen köszönök mindent Rosalya! Kimondhatatlanul hálás vagyok a segítségedért!
- Semmiség Lica. Mindent vagy semmit! Meg amúgy is imádok varrni. - mosolygott rám kedvesen. - Aztán el ne szúrd nekem holnap! - vert vállba lágyan.
- Nem fogom, garantálom! - nevettem fel, majd a táskámat és a gitáromat felkapva elindultam haza.
A parkon keresztül vitt az utam, és mivel szép napos idő volt így le ültem kicsit zenélni egy eldugottabb helyen. Teljesen a gondolataimba mélyedtem mikor egy hatalmas lökés keretében eldőltem. Nedvességet éreztem az arcomon és lihegést hallottam. Mikor feleszméltem Démont láttam a mellkasomon támaszkodni, miközben boldogan csóválta a farkát. Felnevettem, majd miután megsimogattam első dolgom volt körbetekinteni, merre is lehet a vörös démon. Szememet összehúzva láttalak meg a távolban, egyik kezed derékszögben intésre emelted arcodon pedig megjelent az az ész veszejtően édes fél mosoly.
- Hiába, nem tud rád unni. De ha ismerne talán már nem lenne ennyire lelkes. - vigyorogtál.
- Ha ez az elmélkedésed igaz lenne, nem keresnéd olyan sűrűn a társaságomat. - mondtam cáfolva.
- Mondasz valamit jár a szád. - biccentettél szórakozottan felém. - Hogy álltok?
- A lehető legjobban -mosolyogtam - Szerintem teljesen készen állunk mindenre.
- Egyébként meg szépen vagyunk, idejössz újként, lopod a legjobb haverom, a kutyám és a bandából is kipaterolsz. - mondtad tettetve a sértődöttet de a nevető ráncaid már elárultak mielőtt szeretted volna.
- Holnap megtudod a miértjét. - mondtam kacsintva és titokzatosan.
- Hát kíváncsian várom.
- Abban biztos vagyok.
Nevettem fel majd gyengéden vállon öklöztem és elindultam haza. Otthon szinte egész este gyakoroltam, úgy éreztem hogy a gondolataim úgysem hagynának lepihenni, akkor pedig már hasznosan is tölthetném az időt. Amúgy sem tudtam volna aludni az izgalomtól és az adrenalin szintemtől szóval ez volt a legjobb elfoglaltság amit kitudtam találni magamnak éjszakára, és legalább addig is próbáltam a másnap délutáni fellépésre.
Reggel amikor felkeltem, mivel végül 2 órácskát sikerült aludnom hirtelen vert egy óriásit a szívem, nagyon izgultam. Ott álltam a tükör előtt arra gondolva, hogy pár óra múlva ott fogok állni a színpadon kiönteni neked a szívemet. Bepakoltam a táskámba az összes cuccot ami szükséges délutánra, egy füzetet ha szükség lenne rá az órákon, bár úgy éreztem felesleges mert a rendezvény szervezői valószínű egész nap készülődni fognak, de biztos ami tuti. Az iskolában első után Rosalyahoz és Irishez vezetett.
- Sziasztok. - mosolyogtam rájuk kedvesen.
- Szia Lica! - virult ki egyből Rosalya- Na hogy érzed magad?
- Szarul de büszkén - nevettem fel - Kínosan érzem magam. Feszülten. Izgulok nagyon. - húztam a szám.
- Jaj te lány ne izgulj, minden királyul fog menni! - mutatta fel a hüvelyk úját, majd átölelt.
- Lica te egy nagyon kedves és jó fej lány vagy. Ha ezt nem tudja értékelni oda se neki. - ölelt át Iris is.
- Köszönöm lányok. Annyira örülök, hogy ilyen barátaim vannak! - érzékenyültem el.
- Ugyan már. - nevettek mindketten.
Tisztán emlékszem, hogy az a nap életem leghosszabb napjának tűnt. Rohangásztam össze vissza, próbáról a többiekhez segíteni szervezőként, utána vissza a fiúkhoz folytatni a próbát, de épphogy minden dalt ha kétszer sikerült eljátszani, mert mindig volt valaki, akinek kérdése volt hozzám, nekem pedig természetesen mennem kellett segíteni. Délután olyan 3 fele felállították a teljes színpadon az iskola udvarán számunkra és szerencsére a bódé is a helyére került, de a próbákat be kellett fejeznünk mert lassacskán kezdtek szállingózni a diákok az iskolába, én pedig egyre feszültebbé váltam, aminek hatására fel-alá rohangáltam a színpad mögött. Nagyjából fél órája rohangáltam, mikor elkapta a vállam egy kéz, mire megtorpantam és hátranéztem.
- Gyere velem. - mosolygott rám kedvesen Lysander, majd elindultunk egy padhoz.
- Baj van? - kérdeztem.
- Dehogy is. Csak annyira ingerültnek tűntél, hogy gondoltam jól jönne egy barátféle.
- Hát erre teljesen ráéreztél most. - nevettem fel kínosan.
- Nincs miért aggódnod Lica. És ezt ha másnak nem is, legalább nekem el kell hinned.
- Nem könnyű. - húztam a számat.
- Tudod mit? Nem épp most akartam, de talán most sokkal másabb hatással lesz rád. - kezdte, majd elkezdett turkálni a zsebében, mire én kérdőn néztem rá - Figyelj, ezt Nathaniellel vettük tegnap előtt, de közösen kapod mindenkitől. - mondta, majd felém nyújtott egy hosszúkás dobozt, amit át is vettem tőle.
- Nyisd csak ki. - nézett a szemembe, mire felnyitottam a doboz tetejét. Egy gyönyörű szép ezüst nyaklánc volt benne egy kereszt medállal. A szám elé kaptam a kezemet és egy szó nem jött ki a torkomon. A szemem bekönnyezett és így pillantottam bele Lysander szemébe, aki csak lágyan elmosolyodott és átölelt.
- Viseld egészséggel.
- Istenem.. Annyira köszönöm Lysander! Mindannyiótoknak! Ez nagyon gyönyörű! - néztem újra az új nyakláncomra hálálkodás közben. - Ha szépen megkérlek felrakod a nyakamba?
- Ez csak természetes. Ezer örömmel. - mosolyogva átvette a nyakláncot és a nyakamba akasztotta. - Amikor majd ott állunk kint a színpadon, és meginog az önbizalmad, csak szoríts rá a medálra. Használd támaszpontnak bármikor amikor egyedül érzed magad. - mondta, én pedig úgy éreztem nekem vannak a világon a legjobb barátaim.
Már csak fél óra volt hátra a koncertig, én pedig sokkal jobban éreztem már magam. Lysander megnyugtatott, a nyaklánc átadása után még ott maradtunk és öntött egy kis lelket belém amitől kényelmesebben és stabilabban éreztem magam. Kiderült, hogy lebeszélte veled, hogy ott fogsz állni az első sorban és onnan fogsz velünk együtt bulizni. Persze ekkor még mit sem tudtál az egész tervről. Az igazgatónő ott állt a színpadon és megnyitotta a rendezvényt. Kilestem a színpad mögül, és láttam, hogy rengetegen eljöttem a rendezvényre. Iris a bódénál alig kapott levegőt annyian álltak sorban, aztán az első sorra szegeződött a pillantásom. Nem láttalak sehol. Nagyon reméltem hogy időben fogsz megérkezni, de hát az nem is te lettél volna.
Mikor az igazgatónő lezárta a megnyitó beszédet, felszólította a bandát a színpadra. Lysander és Nathaniel külön-külön megölelt még egyszer, én pedig egy nagy sóhaj keretében sétáltam ki a mikrofonomhoz.
- Szeretettel üdvözlök mindenkit itt a Candy Schoolban! - kezdtem, majd tekintetem végigfutott a tömegen, majd megállapodott Irisen aki boldogan mosolygott rám, mire én is elmosolyodtam.
- Bár az igazgatónő már elmesélte, miért is jött létre ez a ma délutáni illetve esti program, szeretném ha tudnák, hogy a diákok rengeteg munkát fektettek a mai napba, és abba hogy Önök most ilyen jól érezhessék magukat. Ezúton szeretném megköszönni diák társaimnak a segítséget. Most pedig kezdődjön a koncert!
Ahogy ezt a szót kimondtam a fiúk elkezdték az első számot játszani a hangszereken. Az első dalnak kiválasztottuk a Retúrjegyet a Wellhellotól, hisz mégiscsak árva gyerekekről van szó, és még ha a dal az elveszett gyerekeknek is szól, ha jobban belegondolunk, az árvák is valamilyen szinten elveszettek. A dal vége fele feltűntél a tömegben közép tájt, mire nagyot vert a szívem. Hihetetlenül magas adrenalin szintem volt az utolsó pár másodpercben a dalnak, te pedig addigra odaértél az első sorba. A második daltól már saját szerzeményeket játszottunk el. Első volt az I don't wanna be sad, majd azt követte a no love, a grow up, a last one standing, a fire in my heart, az astronaut, a summer paradise és amikor annak vége lett kifújtuk magunkat, ittam pár kortyot. Hátrafordultam mert most volt szükségem minden erőmre, Lysander biztatóan nézett a szemembe, majd a mellkasára mutatott. Tudtam mire gondol, így visszafordultam mosolyogva a közönség felé.
- A következő dalt szeretném egy olyan embernek címezni, aki szeretném ha tudná, hogy sosem fogom tudni elengedni.
Lysander rám bólintott, majd elkezdték játszani a Kiss me like nobody's watching-ot, én pedig lehunytam a szemem. A dal első szavainál kinyitottam és nyíl egyenesen a te szemedbe néztem, mire te felhúztad a szemöldöködet. Sejtettem, hogy ez lesz, de nem bántam meg. Tudnod kellett. Amikor elérkeztem a refrénhez kicsit közelebb léptem hozzád majd leguggoltam eléd és úgy énekeltem a következő sorokat, hogy még jobban megérthesd mit is érzek tulajdonképpen irántad. Csatolom neked, hátha emlékszel:



So kiss me
Like nobody's watching
Yeah people are talkin’
It doesn't matter what they say
Just kiss me
In the middle of the streets
To let the whole world see
That there’s nobody else for me
There’s nobody else for me


Észrevettem az arcodon, hogy nem tudod hogyan is reagálj erre, de közben ott voltak halványan a nevető ráncaid a szád sarkában. Látszott rajtad, hogy igazából élvezed, csak meglepődtél. Nem számítottál rá. Aztán amikor a dalnak vége lett elbúcsúztam a közönségtől, majd lesiettem a színpad mögé. Első dolgom az volt, hogy a fiúk nyakába ugorjak és megköszönjem a kemény munkájukat. Nélkülük semmi sem sikerült volna.
- Remélem lesz még alkalmunk együtt zenélni. - mosolyogtam rájuk.
- Én pedig nem csak remélem, hanem tudom is! - nevetett fel Lysander.
- Lysandernek igaza van Lica. Hamar összehangolódtál velünk és mi is veled. Kár lenne ezt a menő csapatot úszni hagyni. - mosolygott Nathaniel.
- Akkor fiúk, izgatottan várom a következő próbát. - fogtam velük kezet, majd arra lettem figyelmes, hogy valaki a vállamat kocogtatja.
Nathaniel és Lysander egymásra néztek, majd egy intéssel elsétáltak tőlem, de láttam Lysander tekintetében, hogy sokkal szívesebben maradt volna. Sosem láttam még ekkora kíváncsiságot Lysander szemében, de most teljesen olyan hatást kellett, mintha minden áron hallani akarta volna a következő beszélgetést. De nem sietek előre csak szép sorjában.
Hátrafordultam, és te álltál ott mögöttem. Kinyitottam a számat, de nem jött ki hang a torkomon. Meg voltam izzadva, fáradt voltam és a sminkem is megviselt volt, de erre az alkalomra vártam, így ez mind hidegen hagyott engem. Teljesen kiürült a fejem, az adrenalin szintem az egekben járt, és úgy éreztem most jött el az a pillanat, amikor nem nekem kell először megszólalnom. Csak néztem ziláltan a szemedbe és vártam hogy megszólalj..


"Ez volt a kapcsolatunk egyik legmeghatározóbb eseménye"


Aliccia

Episode 12.~

Kedves Castiel,
Emlékezz rám XII.



"Az első csókunknak mámorító boros íze volt."



Hirtelen annyi kérdés merült fel bennem. Vajon miért tetted ezt? Csak Deboraht akarod idegesíteni vele? Vagy mégiscsak érzel irántam valamit? Látja ezt most Deborah? És Rosalyáék? Mit kéne most tennem? Miért ver ennyire hevesen a szívem, mikor a csók konkrét okát még csak nem is tudom, és az is lehet hogy kihasználás az egész? Ennek ellenére én mégis a végsőkig boldog voltam. Ki tudja lesz e még alkalmam veled csókolózni. Azon a napon nagyon boldoggá tettél engem. De rátérek a bál további részére. A csók után még kábé fél órát táncoltunk összesimulva, de éreztem Deborah szúrós tekintetét a hátamon. Mintha ezer meg ezer kést döftek volna a hátamba. Nem is kellett sokat várni, mert Deborah úgy döntött, hogy nem érdekli Castiel, így összebújt egy sráccal.  Te rá se néztél, végig velem voltál elfoglalva. Én pedig csak élveztem. Bár belül tudtam, valószínű ittál, hisz éreztem a bort, és mindez emiatt történt, de nem érdekelt. Minden veled töltött percet ki akartam élvezni teljes mértékben. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy odahajolsz a fülemhez.
- Nem megyünk haza? - kérdezted.
- De mehetünk, ha szeretnél.
- Úgy értem hozzád. Már ha neked ez nem probléma.
- Nem az, gyere nyugodtan. - mosolyogtam rád,
- Nyugi nem fogok rád mászni. - nevettél fel, mire én felvettem a hajam színét az arcomra, és lehajtottam a fejem, amin még jobban elmosolyodtál, majd rákulcsoltad a kezed az enyémre, és elindultál kifele. Még egyszer visszanéztem az ajtóból, mindenki önfeledten táncolt a partnerével. Ezt az estét garantáltan nem fogom elfelejteni. És ne gondolj rosszra, tudom nem emlékszel, hisz az amnéziád meggátol, de biztosíthatlak, aznap este nem történt köztünk semmi. Átjöttél, csináltam rántottát, megvacsiztunk, majd fürdés után bedőltünk az ágyba.
Másnap reggel fejfájással ébredtél, én pedig nagyon reméltem, hogy a tegnap esti bál lényeges részét nem felejtetted el. Kinyitottad a szemed, félhosszú hajad kócosan lógott a szemedbe és rám szegezted a tekintetedet. Én hirtelen annyira zavarban találtam magam, hogy egy szó sem jött ki a számon bármennyire is szerettem volna. Aztán egy levegővétel után, megkérdeztem azt az egyetlen egy kérdést, amire mindennél jobban szerettem volna választ kapni, mert talán ha akkor nem válaszolsz, belehaltam volna a tudatlanságba.
- Castiel..
- Igen? - kérdezted még mindig az arcomat fürkészve.
- Emlékszel a tegnap estére? - kérdeztem teljesen elpirulva.
- Miért te nem? - jött a visszavágás.
- De! Nem tudnám elfelejteni..
- Innentől miért szükséges az, hogy én emlékszem-e rá?
- Mert hát.. Szeretném tudni.
- Ennyire fontos? - sóhajtottál.
- Tudod mit? Nem szükséges válaszolnod.. - mondtam majd kitakaróztam, és a lángvörös fejemet eltakarva kiviharoztam a fürdőszobába. Belenéztem a tükörbe és nem ismertem magamra. A szemeim táskásak voltak, és könnyekbe szököttek. A gondolataim ezer irányba vágtattak, és úgy éreztem szét fogok zuhanni. Nem volt erőm visszamenni hozzád a szobámba, mert nem tudtam hogyan is viselkedhetnék előtted. Teljesen leírtam az érzéseimet. Nincs mit tagadni többé.
Aztán egyszer csak megláttalak magam mögött a tükörben, a pulzusom az egekbe szökött és nem tudtam mit mondhatnék. Nem akartam, hogy így láss engem.. Teljes kétségbeesés futott végig rajtam, és legszívesebben elsüllyedtem volna abban a szégyenben amit éppen ott éreztem.
- Lica, nem szeretnélek megbántani. És szeretném, ha tudnád, hogy ami tegnap este történt, arra én csak képszakadásokkal emlékszem. Az én emlékezeteimben mi ketten táncoltunk. És ez számomra félre ne értsd, szép. De barátnőm van, nem gondolhatok máshogy arra a táncra, és nem képzelhetek többet az érzéseidbe. Ezt meg kell értened. - mondtad a szemembe életem legfájdalmasabbnak tűnő szavait, én pedig egy bólintással igazoltam feléd, hogy megértettem amit mondasz. Te boldog vagy Deborah-val, nekem pedig ha tetszik, ha nem ezt el kell fogadnom. Nincs más választásom.
- Nem kell aggódnod értem. Én megleszek. Már nem vagyok én se gyerek. Barátok? - nyújtottam feléd a kezem, mire te egy lesajnál mosollyal fogadtad el.
- Barátok? Nem hiszem, hogy ez lesz a megfelelő szó a mi kapcsolatunkra.. - mondtad mélyen a szemembe nézve, én pedig teljesen összezavarodtam fejben. Egyik pillanatban még ne képzeljünk bele többet, a másikban meg nem fogadod el a kapcsolatunkat egy barátságnak. Éreztem, sőt előre tudtam, hogy hosszú és fájdalmas időszaknak nézek elébe.
Ezek után felöltöztél, és hazamentél. Úgy éreztem, akármennyire is szeretném megbeszélni ezt az egészet Rosalyáékkal, ők ebben most nem fognak tudni tanácsot adni. Veled nem beszélhettem meg, hisz ott van Deborah, egyedül viszont nem tudtam megbirkózni ezzel az egésszel, így esett végül arra a sor, hogy egy számunkra kedves barátunkat hívtam segítségül. A harmadik csörgésre fel is vette.
- Szia Aliccia, miért hívtál? - szólt bele kedvesen a telefonba Lysander.
- Szia. - mondtam kicsit megtörve - Nagy kérés lenne, hogy átgyere kicsit beszélgetni? - tettem fel a kérdést egyből.
- Dehogy lenne. Szívesen átmegyek. Elkészülök és indulok is, úgysincs most jobb dolgom.
- Ezer hála! - köszöntem meg, majd letettem.
Gyorsan rendbe raktam a lakást, megetettem Mistyt, hisz ő sem maradhat elhanyagoltan, nem azért hoztam ide ezt a kincset a házhoz, hogy magányos legyen, hanem pont azért, hogy én ne legyek egymagam, és legyen kivel törődnöm. Csináltam egy pár szendvicset, ha már vendéget várok, meg főztem le egy kis citromos teát, majd miután ezeket mind kikészítettem a kávézóasztalra kissé türelmetlenül vártam Lysander érkezését. Végül fél óra alatt, de megérkezett, én pedig enyhén megkönnyebbülten tudatosítottam magamban a tényt, hogy Lysander biztos segíteni fog egy kicsit helyre pofozni a lelki világomat. Tudtam, hogy nem katasztrófa ami velem történt, és azt is, hogy másoknak ezerszer nehezebb, de akkor is szükségem volt rá, még akkor is, ha Lysander a te legjobb barátod.
- Na mi bántja a lelkét a hölgynek? - mosolyogva ült le a kanapéra. - Boldognak kéne lennie nem? Hisz Castiellel együtt távoztatok a bálról, és gondolom nem ok nélkül. Deboraht elöntötte az irigység. Én pedig pár nélkül maradtam. - nevetett fel - De remélem megérte pár nélkül maradnom és végre vége annak, hogy húzzátok egymást.
- Nem is tudom hol kezdjem Lysander. Nem épp úgy történtek a dolgok ahogy azt gondolod.. Sőt.. Épp ellenkezőleg. Ezért is téged hívtalak át most és nem a lányokat. Te ismered őt talán a legjobban. Felém is kezd nyitni, de korántsem annyira mint feléd..
- Hallgatlak. - vette komolyra Lysander is a dolgokat.
- Nálam aludt, és egész reggelig nem is volt semmi probléma. De reggel nem bírtam magammal, muszáj volt megtudnom, hogy emlékszik-e egyáltalán a tegnap esti történésekre. Erre válaszul csak annyit kérdezett hogy én emlékszem-e. Mondtam hogy igen, mire ő annyit felelt, inkább kérdezett, hogy miért nem elég ha én emlékszem..
- De várjunk egy pillanatot kedvesem. Miért ne emlékezne? Butaság ilyeneket gondolnod.. - mondta mosolyogva.
- Mert bár megcsókolt, de éreztem a száján az alkoholt.. Ezért kellett megkérdeznem.
- Így azért egyből más a történet. Azt hiszem el fogok vele beszélgetni.. - mondta, majd hirtelen egy zenére kaptam fel a fejem. Az emeletről szólt, Fel is siettem, és akkor tűnt fel, hogy itt hagytad a mobil telefonodat. Deborah hívott, de tisztán emlékszem, hogy nem vettem fel, hisz óriási botrány lett volna abból, ha felveszem és én szólok bele. Erre egyikünknek sem volt szüksége. Felkaptam a mobilod és visszatértem Lysanderhez.
- Még a telefonját is itt hagyta olyan gyorsan lépett le.. - mondtam kissé szomorúan. - Lysander most egy kis ideig nem szeretnék vele találkozni. Fogalmam sincs mi is fogott meg pontosan ennyire benne, de szeretném elkerülni a számomra kellemetlen pillanatokat.. Tudom, hogy az iskolában nehéz lesz elkerülnöm, de nagy kérés lenne ha azt mondanám, próbáld magad mellett tartani? - kérdeztem kissé megilletődve.
- Nem lenne ne aggódj. - mosolygott rám, majd tekintete a sarokba lévő gitárra szegeződött. - Gitározol?
- Néha. - mosolyodtam el. - Mutatok valamit, amit még senkinek sem mutattam meg, de benned bízok. Annyit kérek idő előtt ne szóld el magad Castiel mellett.
- Nem kell ettől félned, jól őrzök titkokat. - mondta, én pedig teljes mértékben megbíztam benne.
Elő is vettem a féltve őrzött kincseimet, a hozzád írt dalaimat és megmutattam neki. Lysander csendben olvasta el szépen egytől egyig őket, majd mosolyra húzta a száját.
- Ezeket mind te írtad?
- Igen. Mindig amikor kicsit magamba zuhanok, vagy túl sok információ van a fejemben, vagy csak túlterheltnek érzem a szívemet leülök és írok egy kicsit. Így adom ki magamból a felesleges feszültséget.
- Eljátszanád az egyiket? Persze csak ha nem gond.
- Örömmel. - mosolyogtam, majd kezembe vettem a jó öreg barátomat és elénekeltem az I do anythinget. Lysander végig a szemembe nézett, én pedig csak rád tudtam gondolni. Hisz a dal miattad íródott meg, és mindig is hozzád fűzött. Ez sose fog megváltozni. Becsuktam a szemem, majd csak a dal végén nyitottam ki, majd vetettem egy apró mosolyt hallgatóságom felé.
- Hát én... -kezdte. - Nem találok szavakat Lica. Tehetséges vagy mind gitározásban, mind éneklésben. Castiel már említette, de így a saját fülemmel hallani sokkal másabb. - mosolygott rám kedvesen.
- Köszönöm.
- Ugyan, én köszönöm, hogy betekintést nyerhettem ebbe a csodába, és elsőként szerezhettem tudomást a saját szerzeményeidről. Castiel is biztos örülne ha hallaná őket.
- Fogja is, de még nem most. Nem érkezett el az ideje. - néztem a kiterített szövegeimre.
Lysanderrel nagyon sokáig beszélgettünk hol mélyen, hol elhülyülve, jó volt a társasága. Megértett tán úgy, mint Rosalyáék még sosem. Más egy fiúval és más egy lánnyal megosztani ugyan azokat a történeteket. Bár azt mondják a fiúk később érnek, de ez szerencsére nem mindenkire igaz. Mire észbe kaptunk már este 9 volt. Szóltam neki, hogy lassan itt az ideje elindulnia, mert másnap iskola és nem lenne jó, ha hulla fáradtan tántorognánk be reggel. Elköszöntünk, én pedig az esti készülődéseim után mély álomba szenderültem.
Másnap reggel elég komótosan tudtam felkelni, így sietősre kellett vennem a készülődésemet. Felvettem hát gyorsan valami tűrhető ruhát, felraktam egy minimális sminket, majd Misty etetése után elindultam az iskolába. Út közben úgy döntöttem inkább a parkon keresztül sétálok, úgy is szép időnk volt aznap, tehát nem esett nehezemre, és addig is elkerülöm a kényelmetlennek bizonyuló találkozást veled. Legalábbis reméltem. Szerencsémre így is lett. Az iskola udvarára beérve viszont kiült az arcomra a megilletődöttség mikor megláttalak Lysanderrel a padon ülni. Bíztam benne, tudtam hogy semmi olyat nem fog mondani amiről tegnap beszéltünk. Viszont mikor Lysander kedvesen felém biccentett, én visszaintegettem, te pedig reflexből odafordultál felém. Elejtettél egy kedves mosolyt, én pedig ijedten elfordultam és besiettem az iskolába. Rettenetesen kínosan éreztem magam és csak reméltem hogy egyszer ez az érzés majd csillapodik bennem. A terembe érve leültem Rosalya mellé, és ledőltem a padra.
- Szívem van valami baj? - kérdezte egyből aggodalmasan.
- Hagyjuk, majd elmondom. - mondtam a padba temetve az arcomat. - De nem itt bent.
- Jólvan. - mondta aranyosan, majd arra kaptam fel a terem, hogy kicsapódott a terem ajtaja és Deborah lépett be rajta ingerülten. A tekintetével össze vissza fürkészte az osztályt, majd megállapodott rajtam. Éreztem, hogy kész ebben már nyakig benne vagyok és nem fogok tudni kimászni belőle. Bántam az egész bálos dolgot.
- Aliccia! Te kis csitri! - kiáltott rám. - Engem aztán rohadtul nem érdekel kinek a palijára hajtasz rá, amíg nem rólam van szó! Fogd fel, ő az enyém volt, most is az enyém és évek múlva is az enyém lesz! Nekem egy csipetnyi esélyed sincs nála! Ez az iskola is az én helyem. Te csak átutazó vagy itt. Amint visszatérek ismét mindenki az én társaságomat keresi majd nem a tiedet! Bebaszva pedig mindenki csinál hülyeségeket, az a kis csók amit kaptál nem jelentett számára SEMMIT! - mondta üvöltve és teljesen idegesen. Én pedig természetesen jogosan lettem leüvöltve, hisz kinek lenne joga egy kapcsolatban lévő fiúval enyelegnie? Igazából senkinek, és ezzel még a saját szememben is elsüllyedtem.
- Tévedsz. - állt fel Iris. - Nagyon nagyot tévedtél most Deborah. Egyszer igenis sokat jelentettél nekünk. De gondolj csak bele. Mindenkinek a hátára jártál, mindenkit mindenki ellen uszítottál, ha valami nem úgy volt, ahogy azt te akartad már is megvolt a következő balhéd. Castielen kívül, és szerintem egyenlőre ő sincs tisztában a döntése súlyával, itt senki sem lát téged szívesen. Lica ezerszer jobban bizonyít már most mint te az évek alatt bármikor. - mondta teljesen komoly arckifejezéssel. Sosem láttam még így Iris-t.
- Ráadásul még csak az iskolánk diákja sem vagy. - szólalt meg Deborah mögött Nathaniel. - Szóval úgy hiszem itt az ideje elhagynod az intézmény területét.
- Itt mindenki megőrült? - nevetett fel - Tudjátok mit? Sosem volt rátok szükségem. Ahogy most sincs. Válasszátok csak ezt a cafkát ha úgy látjátok jónak. Én léptem. Csá. - mondta majd bemutatva kiviharzott az iskolából.
Én pedig egyszerre éreztem örömöt és bánatot. Boldog voltam, mert a többiek kérés nélkül mellém álltak, pedig még nem is vagyok huzamosabb ideje a társaság tagja, és szánalmasnak éreztem magam azért amit Deborahval műveltem. Lehet ő sem egy angyal, de szereti Castielt. És amíg az a csábító démon az ő karmai között van, addig semmi jogom belepofátlankodni a kapcsolatukba.
A tanítás véget ért elég hamar, észre sem vettem olyan gyorsan ment az idő, én pedig nagyon siettem haza, mert semmi kedvem nem volt már bent tartózkodni. Szerettem volna végre kényelembe helyezni magamat. Azonban egy nem várt vendég jelent meg a sarkon, én pedig azon kaptam magam, hogy a legközelebbi oszlop mögé siettem. Persze egyből végig futott az agyamon, hogy ennyire gyerekes nem lehetek, szóval egy sóhajtás keretében tovább indultam a házamhoz. Nagyjából egyszerre értünk a házam elé. Én próbáltam a lehető leghiggadtabban a szemedbe nézni, te pedig csak hinni tudtam, hogy beveszed.
- Szia. - erőltettem magamra egy mosolyt - Mi szél hozott? - s merre visz? gondoltam magamban de természetesen ezt a kis részletet már nem tettem hozzá a mondatomhoz. Ennyire gyerekes még én sem vagyok.
- Szia. - mosolyogtál rám. - Gondoltam benézek és megkérdezem mi van veled, mivel hallottam volt egy kis zűrzavar a suliban. - mondtad. - Zavarok?
- Nem zavarsz. - válaszoltam, majd kinyitottam az ajtót és beengedtelek. - Igen, de hamar lerendezték a többiek. -vontam meg a vállam és leültem a kanapémra.
- Biztos? - fürkészted az arcom.
- Biztos. - bólintottam.
- Figyelj, én nem akarlak megbántani.. - kezdted miközben leültél mellém - De nagyon jól tudod mennyire megvisel engem ez a nosztalgikus eseménysorozat. Nem tudom mit hihetek el és mit nem.
- Castiel, ez egy szörnyeteg. De felőlem azt hiszel amit akarsz. Nekem ebbe nincs jogom beleszólni.
- Épp ez az Lica. Hogy egy olyan döntést kell most meghoznom, amit nagyon át kell gondolnom minden szempontból.
- De ehhez nekem semmi közöm nincs. Ez a te életed.
- De igenis van. Mély hatást gyakorolsz rám, aminek nem tudok ellenállni. Ezt bizonyítja a bál estéje is.
- Szóval emlékszel?
- Hogyne emlékeznék?
- Most komolyan? Ittál. Simán elfelejthetted. - húztam fel az egyik szemöldökömet.
- Tulajdonképpen egy pohár bor még nem a világ vége. És hidd el amit tettem annak meg is volt a következménye. Nem kis vitán vagyok túl Deborahval.
- Engem ez hidegen hagy.
- Ezt nem hiszem el. Akkor nem hagytad volna, hogy megcsókoljalak. - mondtam komoly tekintettel, mire én elpirultam. - Lica fontos vagy nekem. És gyűlölöm magam ebben a két tűz közötti helyzetben..
- Én ennek nem akarok részese lenni! Én nem leszek a B terved. És soha senki másnak sem. És ezt senki nem is várhatja el tőlem.
- Nem is várom el. Időt várok el.
- Jó. De nem ígérek semmit. - mondtam majd kitessékeltelek a házból.
Olyan 3 óra fele Rosalyának elmondtam mindent telefonon keresztül, ő pedig türelmesen végighallgatott. Kicsit szíven ütötte, amiért nem őt hívtam elsőnek, hanem Lysander-t, de meg is értette hisz ő Castiel legjobb barátja így ő jobban meg tudta érteni őt is meg engem is. Végső soron azt mondta teljesen igazam van abban amit neked mondtam amikor itt jártál iskola után. Bár újdonságot nem mondott, de jól esett hogy valaki nyomatékosítja bennem, legalább tudom, hogy nem csak én gondolom ezt így. De pont ez volt az oka annak hogy akkor Lysander segítségét kértem és nem a lányokét. Miután kibeszéltük az egész történetet Rosalyával leültem írni pár sort. Elhatároztam, hogy Lysander segítségével feltárom a kis szerzeményeimet előtted. Végre eljött az ideje ennek is.
Másnap elég eltökélten kelten. Pikk-pakk elkészültem és besiettem az iskolába. Olyan hamar beértem, hogy még volt hátra fél óra az első óra kezdetéig, így hát első utam az igazgatóiba vezetett. Pár rövid percnyi várakozás után sikerült bejutnom és szót váltanom az igazgatónővel. A tervem egyszerű és kivitelezhető volt, így reméltem hogy belemegy a kis tervembe. A hátsó szándékot pedig nem feltétlen kell tudnia.
- Szép jó reggelt Igazgató Asszony! Azzal a kéréssel fordulnék Önhöz, hogy lehetséges lenne-e egy koncert keretein belül jótékonysági estet szervezni árva gyerekek segítségére?
- Milyen koncertről lenne szó?
- Arra gondoltam, hogy a saját szerzeményeimet az iskolai banda segítségével egy este eljátszhatnánk, a koncertet pedig az árva gyerekeknek rendeznénk. Lehetne mondjuk egy kisebb bódé ahol különféle tárgyakat, összegeket, ruhákat adományozhatnának a gyerekeknek.
- Nem rossz ötlet kedvesem. Beszélt már a bandával?
- Még nem, mindenképpen az igazgatóság véleményét kellett először megtudnom, nem szerettem volna reményt kelteni egy esetleges fellépéssel a bandában idő előtt.
- Ez egy bölcs döntés volt. Hát Aliccia, én támogatom az ötletet. Így talán iskolánknak is szerzünk egy kisebb hírnevet.
- Nagyon szépen köszönöm! Akkor el is kezdek intézkedni.
- Megfelelne önöknek a pénteki nap? Esetleg jövőhét?
- Nem, azt hiszed a pénteki nap tökéletes lesz!
- Rendben!
Ezzel ki is mentem az igazgatóiból, és leültem az udvaron. Meg kell szervezni egy csomó mindent, segítőket kell felkérni, felépíteni a bódét, a színpadot, fellépést összeállítani, a fellépő ruhát. A kottákat csak le kell adnom a srácoknak és igazából ezzel meg is lennénk. Mikor Lysander beért oda is siettem hozzá, hogy válthassak vele ezzel kapcsolatban pár szót. Szerencsére virult amikor elmondtam neki a tervemet, és 100%-osan támogatott engem is és az ötletet is. Most végre minden titkom kiderül. Nem is igazán érdekel mi lesz Castiellel. Az a legfontosabb hogy mulassunk egy jót a többiekkel. Az iskolában pedig szépen elkezdett terjedni a hír, még mielőtt a 4. óra utáni szünetben az igazgatónő bemondta volna az iskolai rádióba. Rosalya bevállalta a fellépő ruhák összeállítását, Alexy és Armin elvállalták a bódé felépítését Iris pedig az ügyeletét a rendezvény alatt. Az utolsó óra után pedig siettünk a próbaterembe, hogy feltárhassam szerzeményeimet a fiúknak. Lysander lett a gitáros, Nathaniel a dobos én pedig az énekes. Odaadtam nekik az összes kottát és keményen dolgoztunk a pénteki napig. Tökéletesnek kellett lennie. Bár be kell vallanom Nathaniel csak azért vállalta el, mert árva gyerekekről volt szó, aminek márpedig a szent lelkével sose tudott volna ellenállni. De végtére nekem csak az számított hogy lett dobosunk. Mindenki buzgón készülődött a pénteki napra.
Valahol tudtam, hisz az agyamban repkedett a gondolat, hogy te is hallottad a hírét ennek a rendezvénynek, és biztos rá fogsz kérdezni hogy mégis miért hagyunk ki az egészből, de nem mondhattam el neked. Lysandernek és a többieknek is a lelkére kötöttem, hogy egészen péntekig ne is mondjanak neked semmit. És mivel mindannyian nekem drukkoltak így nem is volt kérdéses, hogy tartják a szájukat.

"Így hát míg te kérdésekkel voltál tele, én teljes odaadásommal küzdöttem, hogy pénteken mindent elmondhassak neked pár dalban."

Aliccia