Episode 7.~

Kedves Castiel,
Emlékezz rám VII.


"Hát igen, és itt változtattál meg bennem mindent."


2 órát szenvedtem a fodrászat kényelmetlen székében, ami csak az elején tűnt kényelmesnek. Kábé az első fél órában. Onnantól a fodrász nem győzött szidni, hogy maradjak veszteg. Hol az órát néztem, hol téged kerestelek a tükörben, de volt, hogy még hátra is fordultam hozzád, aztán a festék kirakaton akadt meg a tekintetem, rendesen megfigyeltem hány fajta hajlakkjuk van, milyen hajszárítót használnak, merre találom a hajmosó kagylóikat, megkerestem a tekintetemmel a samponokat, balzsamokat, de mivel egyiken sem volt semmi, így hamar elvonta a figyelmem egy újabb dolog, mint például a közelemben lévő körömlakkok, és géllakkok, kirakati mintázatai. Aztán amikor erőteljesebben szólt rám a fodrász, hogy előre nézzek és maradjak veszteg, akkor megpróbáltam csak a tükörben nézelődni. Hiába, nem tudok sokáig egy helyben ülni.
Nagy nehezen letelt a 2 óra, és teljes megilletődöttséggel bámultam magam a tükörben. Valahogy más lett a hajam, és fekete helyett vörös árnyalatot vett fel. Wow. Teljesen kifordultam magamból, de úgy érzem végre majdnem önmagam vagyok. te éppen akkor jöttél be, és hoztad magával a kellemetlen dohányszagot. Szóval akkor dohányzol. Ezt is megtudtam. Mikor beléptél és felém fordultál megtorpantál és engem bámultál.
- Elállt a szavad? - kuncogtam és elindultam felé.
- Fogjuk rá. - enyhültél meg, majd elmosolyodtál, én pedig komolyan meglepődtem, és jöttem zavarba egyszerre, mert közelebb hajolva adtál egy puszit a homlokomra, majd biccentettél a fodrásznak, aki mellesleg alig várta a távozásomat. Én azért még cukin és kellőképp ártatlanul visszaintegettem neki, mire csak, lesajnálóan rám nézett, majd elfordult.
- Köszönöm, nagyon tetszik! - mosolyogtam rád.
- Nekem is! - kacsintottál, mire elfordultam elvörösödve, és elindultunk a ruhaboltba. Nézzük a jó oldalát a dolognak. Ha elvörösödök, majd elbújhatok a hajamba. Haha. Jó poén mi?
Elég hamar kiválasztottál nekem egy jó kis ruha szettet. Piros felső, converse cipő, vörös naci, egy fekete kabáttal, és teljesen véletlenül tökre passzolt a szettem a tiedhez. Kifizettem, majd elindultál hazafele. Megígértem neked, hogy legalább egyszer felveszem suliba, mert kíváncsi vagy mit szólnak a többiek hozzá, és látni akarod a reakciókat, amire csak annyit mondtam, hogy ha így meglátnak szerintem az első az lesz, hogy te vagy a bűnös Démon, aki a jó kislányból rosszat csinált, és megrontottál engem.
Másnap reggel idegesen belebújtam az új öltözékembe, megnéztem párszor magam a tükörbe, újításként feldobtam egy minimális sminket, majd egy nagyot sóhajtva, - pont mint az első napomon - idegesen elindultam a suliba. Mögülem megszólalt egy hang. Meglepődtem volna, ha pont most nem talál be engem. Morphy törvény..
- Vöröske! - kiáltottál rám természetesen te. Ki más?
- Na jó, nem vagyok kutya, hogy átnevezz kényed-kedved szerint, szóval vagy adsz egy becenevet, vagy maradok Aliccia! - tettem ingerülten csípőre a kezem.
- Valaki a bal lábával kelt ma fel. - nevettél, mire felhúztam az egyik szemöldökömet - Jó' van na. - túrtál bele a hajadba - Vagy Vöröske, vagy Ali jó? - vigyorogtál zavarba ejtően pimaszul, mire csak bólintottam egyet.
Úgy utálom, hogy a közeledben ennyire hevesen ver a szívem!
Szép lassan - nem mellékesen idegesen - beértünk az iskolába. Ahogy beléptünk a folyosóra rengeteg szempár szegeződött rám. Nem volt szokatlan, csak feszült lettem, és feszengeni kezdtem. Lehúztam a kabátom úját, és azt szorongattam, mikor te hirtelen átölelted a fél vállamat, és odahajoltál hozzám alig észrevehetően.
- Nyugi, ne stresszelj, nem tesz jót a szépségednek. - mosolyogtál, mire óvatosan elmosolyodtam, mert jól esett, hogy megpróbáltál felvidítani, és lenyugtatni, csak éppen nem segített.
Aztán elértük a termünk ajtaját, én pedig gyorsan besiettem Iris mellé, és leültem. Iris egy ideig csak Rosalyat kereste a tekintetével, majd amikor megtalálta kérdő nézett rá. Rosalya pedig csak elmosolyodott és felnézett a plafonra. Hűha. Ez nem sok jót sejtet. Ez kemény kihallgatást jelent. Első óra irodalom volt, én pedig nem az anyagra, hanem a többiek figyelmére összpontosítottam. Annyira zavaró, amikor a középpontba kerül valaki. Szünetben kimentem az udvarra. Helyesbítek, ez volt a tervem, csak éppen nem úgy sikerült, hogy kiérjek időben. Rosalyáék előre kigondolkodva elkaptak és behúztak a mosdóba.
- Lica! Észvesztően nézel ki! Ez a vörös haj, a dögös szerelés! Mi történt? - kérdezte Rosalya eléggé izgatottan.
- Castiel műve. - pillantottam elvörösödve a padlóra.
- Hű. Akkor csak érez irántad valamit, hogyha így kifordított önmagadból!
- Nem, nem. - ráztam a kezeimet. - Félreérted. Pont hogy ez vagyok én. - néztem végig magamon - Csak eddig nem mertem megmutatni. - vontam vállat kedvesen mosolyogva.
- Csajszi én mondom, most aztán ott vagy a toppon! Még egy pici önbizalom, és fiú élve el nem sétál melletted. - kacsintott Rosalya, Iris pedig boldogan bólogatott.
Ezután végre elindultunk kifele az udvarra. Ismét meg lettem akadályozva, Rosalyáék bezzeg kijutottak! Az árulók!
- Vöröske! - kiáltottak rám, mire megfordultam.
- Mi van már? - léptem oda hozzád és azt hiszem Lysanderhez kérdőn.
- Be akarom mutatni neked a legjobb haveromat. Asszem, ha már ilyen jóban lettünk, illene megismerned őt. - biccentett oldalra, mire ő hirtelen udvariasan meghajolt előttem, majd a kezét nyújtotta, én pedig megilletődve, és kicsit zavarban is, de megfogtam a kezét.
- Lysander vagyok. - mosolygott, majd megpuszilta a kezemet, mire még jobban meglepődtem.
- Én pedig Aliccia, de gondolom ezt már tudtad eddig is. - mosolyogtam rá kedvesen.
- Igen, hallottam egy s mást. - mosolygott kedvesen felém, majd rád pillantott, mire te ingerülten pillantottál rá. - De ez persze most nem beszéd téma.  - vonta meg a vállát.
- Egyetértek. - kuncogtam, mire becsöngettek. Na ma már nem jutok ki az udvarra.
Az utolsó óra után komótosan sétáltam hazafele egy kavicsot rugdosva. Majd mikor hazaértem hirtelen felindulásból nekiálltam dalt írni.
Nem csatolom neked az egészet, csak a refrénjét, hátha emlékszel rá.

I do anything,
Just to hold you in my arms.
Try to make you laugh,
Cause somehow i can't put you in the past.

I do anything,
Just to fall asleep with you.
Will you remember me?
Cause I know I can't forget you!
(Írói megjegyzés: a dalt nem én írtam, nem én találtam ki, a Simple Plan együttes I do anything című dala)

Teljesen átéreztem a dalt amit írtam. A kezembe fogtam a gitáromat, és elkezdtem játszani. Már a kotta felénél tartottam, mikor csengettek. Ráérősen félrerakva a gitárt kitártam a bejárati ajtót, és te álltál előttem, én pedig az ijedtségben rád csuktam az ajtót, visszarohantam, elraktam a gitárt, a kottát és a dalszöveget, majd visszafutottam és újra ajtót nyitottam.
- Szia. - néztem rád ziháltan.
- Mit rejtegetsz? - vigyorogtál már-már fenyegetően ravaszul.
- Semmit. - vágtam rá.
- Te tudod, de azért bejöhetek?
- Tudod most annyira nem érek rá. - tereltem a témát.
- Kár pedig szívesen beszélgettem volna veled. - mondtad majd elsétáltál mellettem be a lakásomba.
- Nem rémlik, hogy beengedtelek volna. - fontam karba a kezem.
- Nem rémlik, hogy ez bármikor zavart volna engem. - vontad meg a vállad, mire halványan elmosolyodtam, és becsuktam az ajtót.
- Tudod. Azért jöttem, hogy kérdezzek valamit. - fordultál meg és néztél a szemembe.
- Igazán, és ugyan mit?
- Azt csiripelik a madarak, hogy belém vagy zúgva totálisan. Ez így van?
Ahogy ezt kimondtad kihagyott pár ütemet a szívverésem, és hirtelen halál sápadtnak éreztem magamat. Kitől tudhattad meg? Én csak 2 embernek mondtam el, és bíztam bennük..

"Még jobb is, hogy ez is tisztázódott nemde bár?"

Aliccia

(Az új Aliccia)

Episode 6.~

Kedves Castiel,
Emlékezz rám VI.


"Úgy éreztem te is érzed a kapcsolatunkat erősödni. Kíváncsi lennék, akkor te is így gondoltad-e."


- Ez csak szopatás volt? - vetted komolyra a szót.
- Amber felé igen - biccentettem utána - Viszont amit mondtam azt nagyon úgy is gondoltam. - mosolyogtam.
- Fura vagy. - húztad fel az egyik szemöldöködet.
- Ezt a szerepet is be kell töltenie valakinek. - nevettem fel, majd a hajad összekócolva bementem órára, és helyet foglaltam Iris mellett.
Pár perc múlva egy levelem érkezett tőle. Csatolom:
"Nem fáj a közelsége?"
"Ezt hogy érted?"
"Hát hogy csak mint barát közeledhetsz felé"
"Nem fáj. Még nem vagyok belehabarodva"
"Értem. És ha ez megváltozik, és bele leszel?"
"Az lesz a szívásos része a dolognak"
"..." - ez volt az utolsó amit írt, mert utána elraktam a levelet, mondván hogy nincs több mondanivalója. De az a gáz, hogy egész nap jöttek oda hozzám hol felváltva, hogy egyszerre Rosalyáék. Éppen kifele tartottunk az udvarra, majd leültem a padra. Rosalya helyet foglalt mellettem és máris hozzákezdett.
- Mit csinálsz, ha valaki más tetszik meg neki? - kérdezte
- Például tiszteletben tartom a döntését, és hagyom kibontakozni? - kérdeztem vissza a tök ésszerű ténnyel.
Rosalya húzta a száját, majd lefoglalta őt Armin és Alexy, hogy kikérték a véleményét, melyik a jobb, a PS a PC az Xbox játékok, vagy pedig a vásárlás. Természetesen ezt meghallgatva vitába szállt Alexy pártját fogva, mondván, hogy a vásárlás a jobb. Ekkor ült le mellém Iris.
- És ha mondjuk valaki másnak is megtetszik? - kérdezte
- Tuti, hogy van akinek még rajtam kívül tetszik. - vágtam rá.
- Hah! Nyíltan bevallottad! - mutatott rám hirtelen Iris, mire természetesen mindenki rám szegezte a tekintetét.
- Mit? - kérdezték egyszerre a többiek érdeklődve.
- Hogy oda vagyok a... - néztem Irisre kétségbeesve
- A Rock bandákért! - vágta rá - Nem akarta bevallani, mert szerinte ő nem néz ki olyannak, aki szereti, és most végre kimondta nyíltan! - mondta
- Hát igen. - mosolyogtam megvonva a vállam, majd hálásan Iris felé néztem, közben pedig a többiek nevetve olyanokat mondtak hogy "Az ember ki se nézné belőled", "Ha szereted, miért ilyen lágy a ruhatárad?". Majd miután leszálltak a témáról folytatták a vitát Arminék, a többiek pedig ismét beszédbe elegyedtek.
- Köszönöm! - tátogtam mosolyogva Irisnek.
- Semmiség. - nevetett fel, majd lökött meg picit barátságosan, mire csak visszalöktem.
És természetesen te és Lysander megint kijöttetek hozzánk. És elég furcsa volt, amikor Lysander fülébe súgtál valamit, majd felém mutattál. Lysander óvatosan rád mosolygott, majd elsétáltatok a kertbe. Pislogtam párat, majd a csengő hallatán besiettünk az órára. Kémia órán a Tanárunk semmivel sem foglalkozott. A fiúk pedig úgy határoztak kártyáznak egyet, így mi lányok is beszálltunk, ha már a tanárnak amúgy is más dolga akadt. Miután kicsengettek semmi érdekfeszítő nem történt. Utolsó óra után elindultam haza. Bedugtam a fülest, és zenét hallgattam. Valaki hátulról megfogta a vállam, mire hátrakaptam a fejemet, és veled találtam szemben magamat. Kihúztam a fülest, és kérdőn néztem rád.
- Mizu? - biccentettél.
- Fluor Tominak érzed magad? - húztam fel az egyik szemöldököm.
- Ja. te lány, én meg fiú, na mizu, mizu, mizu? - vigyorogtál sármosan, én meg csak lehajtott fejjel elmosolyodtam.
- Tudom szívdöglesztő vagyok, de nem kell mindent komolyan venni. - nevettél fel, mire rád pillantottam. - Na. Gyere ide. - mosolyogtál, majd magadhoz húzva megöleltél. Kihagyott egy ütemet a szívverésem, és pillangók repkedtek a gyomromban.
- Mi ez? - kérdezted.
- Mi, mi? -néztem fel rá.
- Hát ez a zene, vagy zaj, nem hallod? - kérdezted közbenézve.
- Ja, zenét hallgattam, mikor idejöttél. - vontam meg a vállam, mire elvetted a fülest, és beraktad a füledbe, majd elég idióta fejet vágtál.
- Jó, tudom, sokan nem szeretik.
- Nem az, hanem, hogy nem nézem ki belőled ezt. - húztad fel a szemöldöködet - Kedvenc együttesem. - biccentettél. - Elmegyünk vásárolni, meg fodrászhoz, felöltöztetünk a stílusodhoz, és kész főnyeremény leszel. - vigyorogtál.
- De hát akkor vége a jó kislány imidzsemnek. - tettem ijedtem a szívemre a kezem szórakozva.
- Ne búsulj, majd beleszoksz. - veregetted meg a vállam.
- Jó, állom a ruhát, de a fodrászt te fizeted. - nevettem fel.
- Benne vagyok! - nevettél fel, majd a csuklómat elkapva elindultál az üzletek irányába.
A szívemhez kaptam. Kétségtelenül gyorsan vert. Azt hiszem meghalok. Befordultál a fodrászatba, majd elmondtad mit akarsz. A fodrász csak rám pillantott, te perkáltál és leültetettél a székbe.
- Na kis lázadóm, most jön a tuti. - vigyorogtál bele az előttem lévő tükörbe.

"Hát igen, és itt változtattál meg bennem mindent."

Aliccia

Episode 5.~

Kedves Aliccia,
Bocs.


Kedves Aliccia!

Először is minden leveledet elolvastam, de nem tudok rá mit reagálni. Az emlékeimben csak pár fontos személy él, és te nem vagy köztük. Az orvosok azt mondják majd talán fogok emlékezni. A leveleidet eléggé ingerülten olvasom, mert olyan számomra mint egy tininek szánt ömlengős, bőgős könyv. Nem találok benne mást csak önmagamat. Nem ismerlek Aliccia, de érdekelnek a történeteid. Kíváncsi vagyok a végére. Miért írsz leveleket, mennyit kapok még tőled? Miért írod őket? Fontos voltam az életedben talán? Ne legyek. Csak elbaszok mindent. Szó szerint. Tudsz valamit a balesetem napjáról? Soha senki nem mond róla semmit. Sem Lysander, sem anyuék. Rosalyáék se. Miért nem kapok válaszokat a kérdéseimre? Emlékezni szeretnék, de úgy érzem csak feledni tudok. Sajnálom Aliccia, de semmire nem emlékszem. Egy kis töredékre sem, ami veled lenne kapcsolatos. Azt sem tudom igaz-e az, amit a levélben leírsz nekem. Én egy lányra emlékszem az életemből, aki valaha jelentett valamit, de pár hónapja szakítottunk. A neve Deborah. Ez talán az ő műve? Meg akar szívatni? Nem fog menni, mond meg neki, hogy ez az, ami neki sosem fog sikerülni. Vagy ha igazi vagy, gyere be és látogass meg! Magyarázd el mi ez az egész! A FRANCOKÉRT NEM AD SENKI NORMÁLIS VÁLASZOKAT? Ők is elvárnák, ha hasonló helyzetben lennének. De térjünk vissza rád. Furcsa vagy számomra, és érthetetlen. Nem akarom tudni hogy ki vagy, de mégis, mert megöl a kíváncsiság. Tessék. Az indokom arra, hogy miért nem akarom megtudni ki vagy: Azért, mert ha jobban belegondol az ember, akkor egy ilyen sérülés után, ha nem nyeri vissza az emlékeit, akkor visszazökkenhet a régi kerékvágásba. Eltudnám fogadni. Mindenki más lenne velem, és van, amin változtathatnék, mert mások emlékezhetnek, ha én nem, akkor nem haragudhatnak. Ki tudja, hogy a veled való kapcsolatom, ha volt bármilyen kapcsolat is, vagy ha egyáltalán létezel, hogyan hatott a többi ismeretségemre. Asszem ezt az oldalát szívesen levakarnám magamról. De itt az indok arra is, hogy miért akarom tudni, hogy ki vagy: Azért mert megtörténhetett ennek az ellenkezője is, vagyis tehettél velem valami jót is. Ki tudja. De nem is érdekel. Bocs, ha a lelkedbe tiportam, de úgy gondolom, hogy ha ennyire szoros volt a kapcsolatunk, akkor tudod milyen vagyok. És nem fogok hazudni. Ezt gondolom. Bocs.

Castiel,

Episode 4.~

Kedves Castiel,
Emlékezz rám V.


"És ez volt az első alkalom, mikor együtt lógtunk az iskolából."


Most így visszagondolva arra a pillanatra nem értem azt, hogy miért vörösödtem el. Pusztán attól, hogy pár centire volt tőlem egy férfi, vagy attól mert az a férfi te voltál. De erősen remélem, hogy az utóbbit kizárhatom. Legalábbis nagyon szeretném. Ne már. Most lettünk még csak jóban és akkor most jöjjek elő ezzel, hogy elrontsa az egész alakuló barátságunkat? Sürgősen tanácsra van szükségem. Irist és Rosalyát akartam. Fel kell őket hívnom, amint lehetséges. Na de. Khm. Visszatérve a történethez.Te fölöttem feküdtél az eséstől ugyebár, két könyököddel kitámasztottad magad majd miután felfogtuk a történteket, hogy igenis elestünk, a szemembe néztél, én pedig elvörösödtem, és tágra nyílt szemekkel figyeltem. Kábé úgy nézhettem ki, mint aki éppen várja a csodát, vagy éppen valami furát észlelt vagy nem is tudom. Egy meglepődött lány, egy szörnyen szexi vörös rockimádó sráccal. Szép kilátások.
- Össz.. - sóhajtottam egyet, majd lenyugtattam az adrenalinszintem és újra nekiugrottam - Összenyomod a kiscicát. - mondtam folyamatosan tartva szemkontaktust.
Erre te csak zavartan feltápászkodtál, és meglepetésemre felém nyújtottad a kezed. Egyik kezemben tartva az enyhén rémült vörös kiscicát, másik kezemmel elkaptam a karod, és óvatosan felhúztál.
- Bocs. - vágtad oda, majd zsebre tetted a kezeid.
- Nem, nincs semmi, nem direkt volt.. Gondolom. - néztem furán, és összezavarodottan.
- Nem, nem direkt. - mondtad.
- Ú. Elkezdtél valamit mondani mielőtt leterítettél, mit szerettél volna? - kérdeztem tőle érdeklődve.
- Ja, tényleg. - kaptál a fejedhez - Nem akarsz eljönni velem az állatkereskedésbe kutyaeledelért?
- De mehetünk, csak hazaugrok a bankkártyámért, csak átutalta már anyu a pénzt. - mosolyogtam a kiscicát a kezemben tartva.
- "Az" is jön? - mutattál a macskára.
- Persze! Hazaviszem, nem hagyom itt egyedül a parkban. - mosolyogtam.
- Oké. -vontad meg a vállát, majd hazamentünk hozzám.
Beérve a lakásba gyorsan előkotortam a kártyámat, felkaptam az utcai táskám, elraktam a pénztárcámba, felvettem egy kényelmesebb cipőt, és szóltam neked, hogy mehetünk. Majd el is indultunk. Végigbeszélgettük az állatkereskedésbe tartó utat. Nevettünk, meg szívtuk egymás vérét. Persze nem konkrét értelemben, hanem átvitt. Beérve kettéváltunk, te mentél a kutyaeledelhez, én pedig a kasszást támadtam le.
- Jó napot kívánok! Mi a teendő akkor, ha 100% -ig meggyőződtem arról, hogy a kezemben tartott kiscicának nincsen gazdája, és annyira szomorú lennék ha egyedül maradna, és szeretném megtartani, de még sosem volt háziállatom? - hadartam el gyorsan.
- Jó napot. - mosolygott rám kedvesen, ami jelen esetben azt jelenti, hogy nem rémítette meg a támadásom, de végül is eladó, így fel van készülve az ilyen eshetőségekre. - Ami azt illeti, macskatartóknak ajánlott venni macska alomtartót, legalábbis amíg pici, addig mindenképpen, mert gondolom nem szeretné ha elkóborolna, szóval benti cica lesz egy darabig, ha ezt ön is így gondolja. Illetve eledeles tál, itókás tál, eledel, macskaalom, és valami kaparós játék, amit szétkarmolhat, mert valamin mégiscsak élesítik a körmüket. - mosolygott továbbra is.
- Értem, akkor legyen az, hogy megveszek most minden szükséges kelléket, és ha bármi problémám van, illetve tanácstalan vagyok, akkor már itt is termek önnél rendben? - nevettem
- Nekem tökéletesen megfelel kisasszony! - nevetett velem.
Az eladó rendesen kitett magáért, és közben beszélgettünk még a cicáról, kiderült, hogy lány cicus, és az is hogy keverék, de attól még anyakönyveztethető. Megvettem mindent, és amikor veled összefutottunk a kasszánál, megrökönyödve szemlélted a tárgyakat amik nálam vannak.
- Költözöl, vagy macskának készülsz?
- Nem, ezt a kiscica kapja!
- Mi lesz a neve? - kérdezte az eladónő kedvesen.
- Hmm. Lehetne mondjuk Misty. Uhum. Misty lesz. - egyeztem meg magammal, mire mosolyogva felírta az én és a cicám nevét egy cetlire, hogy tudja kinek lesznek majd a cuccok ha legközelebb összefutunk, bár szerintem nem fog elfelejteni ilyen tartalmas találka után. Segítettél hazavinni a cuccokat és végül sok nevetés közepette be is rendeztük a lakásomba. A kicsi Mistyt pedig leraktam és elengedtem, hogy szabadon felmérhesse kedve szerint a terepet. Majd miután úgy döntötté idézem " Én zúzok pihenni, hulla vagyok" , kiengedtelek és rohantam a telefonomhoz, hogy tárcsázhassam Rosalya. Pár csöngés után fel is vette.
- Szia! - szóltam bele kivirultan.
- Szia, hogy-hogy nem voltál? - kérdezte meglepetten.
- Mindent elmesélek, csak gyertek át hozzám Irissel!! Mooost!!
- Oké,oké - nevetett - Megyünk, 10 perc.
15 perc volt mire ideértek de az nem probléma. Hamar beengedtem őket, ők pedig alig várták, hogy végre hallhassák a sztorimat.
- Szóóval.. -kezdem bevezetőként - Hát. Reggel Castiel a parkon keresztül akart iskolába menni, csak útközben megállapodott egy padnál, leült és közölte, hogy ma nem megyünk, és hogy van szülőim ne parázzak, igazoljam le. Aztán a lényeg az, hogy találtam egy kiscicát, és jött felém Castiel, mondani akart valamit, de megbotlott egy fűcsomóban, és leterített engem, és rám esett és teljesen ki vagyok borulva, mert az amire gondolok szinte teljesen lehetetlen. Nem akarom, nem is hiszem, de mégis felkeltett bennem egy kis félelmet ez az egész és most annyira rosszul és tanácstalanul érzem magam, hogy azt elmondhatatlan. Szóval rám, majd a szemembe nézett, és nem tudom, hogy csupán a ténytől, hogy egy valljuk be helyes férfi van közel a fejemhez, vagy attól a ténytől, hogy az a férfi Castiel vörösödtem el, de elvörösödtem és most lelki bánatom van, mert ááá. Ez nem lehet ugye? Csak hülye gondolatok. Mondjátok, hogy azok!! - hadartam teljesen rémülten, miközben ők egyrészt 10/10 pontot érdemelnek a türelmességükért, főleg hogy új vagyok, és már most rájuk szálltam, másrészt 10/10 pontot érdemelnek azért, mert teljesen őszintén mondták el a saját véleményüket a dologról. Hűű. Vannak barátaim. ☺
- Hát szívem. - kezdte Rosalya - Attól félek igenis beigazolódnak a legijesztőbb gondolataid.. - jött oda, és veregetett óvatosan vállba.
- Lica, én is ettől félek. De persze jó értelemben. Mégiscsak barátok vagyunk. - mosolygott kedvesen.- Ha ő a te ideálod..- Mielőtt végigmondhatta volna belevágtam a szavába.
- Szerintetek ez így van rendjén? - huppantam le a fotelembe - Szerintetek ez lehetséges lenne, anélkül, hogy mindenki megutáljon, mert Castiel a párom? Ki lesz mellettem? - néztem elkeseredetten Rosalyára.
- Hát mi. - mondta válaszként - Mi mindig itt leszünk veled támaszként, ha mások nem is. Mi tiszteletben tartjuk, ha ő az, akit a szíved kiválasztott, és sajnos ezt te is tudod, hogy nem döntheted el, kit választ ki. Mert az magától történik meg. - mosolygott kedvesen. - Szereted nem? Akkor meg ne mások miatt aggódj, hanem miattatok. Jobban mondva miatta, hogy ő is így érez-e.
- Nem tudom még pontosan, hogy szeretem-e. De vonzalmat érzek, az tuti. - szomorodtam el
- Ezért ne búsulj, mert nem rossz dolog. Mellesleg úgy vettük észre Rosalyaval, hogy Castiel veled valamiért teljesen más. Csak azt nem szeretnénk, ha rengeteget lógnál. - mosolygott kedvesen Iris
- Azért érted, a tanulás az első. - mondta, mire én hevesen bólogattam.
Miután megnyugtattak, és végre én is tudtam őszintén mosolyogni, akkor úgy döntöttünk, hogy nálam alszanak. Még órák hosszát beszélgettünk, mire eljutottunk arra a pontra hogy 11 óra volt és le kellett feküdnünk, különben másnap hulla fáradtan kéne suliba mennünk, de persze ezt így sem úsztuk meg. Másnap reggel miután elkészültünk elindultunk a suliba. Mikor már majdnem az úttestnél voltunk valaki utánunk üvöltött.
- Hé! - természetesen erre egyből hátrafordultak és felhúztam az egyik szemöldököm, és pontosan addig álltam így míg te utol nem értél minket. Rosalyáék csak kíváncsian összenéztek, majd minket fürkésztek.
- A nevem még mindig nem Hé!, hanem.. - de nem hagytad, hogy befejezzem.
- Ja tudom. Ali. - vigyorogtál.- Ali ababwa - folytattad pimaszul vigyorogva. Pár másodperc alatt leforgott bennem, hogy mindent félretéve piszkosul jól áll neked a vigyorgás. Majd megrázva a fejem visszatértem a való életbe.
- Hogyne. - biccentettem, majd a fejemre tetted a kezed és köszönés gyanánt alaposan összekócoltad a hajam.
- Köszi, igazán, nem is tudom mi hiányzott a reggelemből. - mondtam cinikusan.
- Há' én. - vágtad rá.
- Mindig ilyen szemtelen vagy?
- Az esetek 80%-ában asszem ja. - biccentettél.
Mire visszafordultam Rosalyáék felé, és a fejemet mosolyogva megrázva elindultam. Ők csak mosolyogva összenéztek és utánam jöttek veled együtt.
A suliban semmi érdekfeszítő nem történt. Találkoztam Amberrel, és azért, hogy kicsit idegesíthessem letámadtalak, mivel szerencsémre, és Amber szerencsétlenségére pont velem szembe jöttél.
- Elgondolkodtam.. - kezdtem gyanúsan.
- Azt mondod? Min? - kérdezted érdeklődve, és a nevetőtáncok ismét megjelentek a szemed mellett.
- Azon, hogy nem is vagy olyan álszent, mint ahogy beállítanak. - vigyorogtam pimaszul.
- Óó. Óhóó. Dehogynem. - vágtad rá nevetve.
- Nem nem, nem vagy az. - nevettem
- De igen, lásd be!
Mire közelebb hajoltam hozzád és az arcodba mosolyogtam.
- Lágyulsz, túl kedves vagy. De maradj is így. - mosolyogtam, majd ott hagytalak, és visszaindultam Amber irányába.
Amber végig engem bámult idegesen kattogva, te pedig értetlenül bámultál rám. Hupsz. Ez talán egy mínusz pont. Nem baj, belefér.
- Azt hiszed érdekled? - állt meg előttem csípőre tett kézzel.
- Nem pontosan. Inkább azt hogy Te, nem érdekled. - kuncogtam.
- Hah! - megfordult és becsattogott a terembe. Majd Nevettem egy sort, mire te közelebb jöttél hozzám.

"Úgy éreztem te is érzed a kapcsolatunkat erősödni. Kíváncsi lennék, akkor te is így gondoltad-e"

Ui: Ha esetleg emlékszel, válaszolnál? Így érezted? Emlékszel rám? Valami, csak valami apróság, esetleg egy közös élmény sem jut eszedbe? Annyira tanácstalan vagyok. Te voltál a támaszpontom.. Merre vagy..?

Aliccia

Episode 3.~

Kedves Castiel,
Emlékezz rám IV.


"Talán emlékszel még erre a napra,barátságunk ekkor lépett át egy újabb mérföldkövet"


Hát igen. Nem mindig volt miről beszélnünk. Voltak napjaink, amikor csak a csendet élveztük. Így az elején pedig inkább a feszültség volt érezhető, mintsem a kötődés, a melegség vagy a szeretet. Ezen a napon kötöttünk barátságot.
- Tudod mit bírok benned? - kérdezted, miközben a szőnyegem bámultad.
- Mit? - kérdeztem rádpillantva.
- Hogy nem vagy ellenszenves, de határozott vagy és őszintén kimondod a véleményedet. Nem félsz tőlem, pedig most is simán lehetnék egy sorozatgyilkos, aki azért akart bejönni, hogy kibelezzen, és eladja a májadat a fekete piacon.
- Ja vagy úgy. Én is bírom a képed. - mondtam vállat vonva, majd furán felnéztem - Asszem.
- Csak asszed? - nevettél fel - Jó kilátások.
- Jó na, bírlak. - mosolyogtam.
- Akkor jó. - nevettél fel kínosan - És milyen pletykákat árasztanak rólam? - vigyorogtál.
- A hírneved megelőzött ez tény, már az első nap a figyelmembe ajánlották, hogy tartsam távol magam tőled, mert egy terrorgép vagy, és lógsz, és csak megrontanál. - nevettem.
- Hát, amíg nem adsz rá okot, jófej vagyok. - vigyor.
- Igyekszik az ember. - mosolyogtam.
- De úgy látom hamar beilleszkedtél.
- Hát mondhatjuk. - vontam vállat.
Ekkor történt, hogy egy csapódást, majd az üveg érintkezését a csempével hallottuk, mire sietve felálltam és kiszaladtam a konyhába. Démon megpróbált felugrani a konyhapultomra, aminek következtében egy erősebbet belefejelt a már amúgy is mozgó konyhaszekrényembe, ennek következtében pedig az leszakadt. Így hát az összes üvegpoharam és tányérom ami benne tartózkodott szilánkokká tört. Szomorúan tudatosítottam magamban, hogy mehetek beszerezni egy új pohár és tányér készletet, ezért lebiggyesztettem a számat.
- Ali, minden oké?- kiáltottad.
- Aha! Nem. - szóltam vissza.
- Szitu? - álltál meg mögöttem a térelválasztónál.
- Semmi komoly csak Démon épp most szedte szét a konyha készletemet.. Ahogy elnézem pár kekszért. - vontam fel a jobb szemöldökömet.
- Aha, vágom. Adj egy seprűt, meg lapátot. - biccentettél rám, én pedig elsiettem a kért holmikért, majd megvártam míg kiüríted a szekrényt, majd kicipeled az előszobámba. Mikor visszajöttél szó nélkül kikaptad a kezemből a seprűt és összesöpörtél helyettem. Gyorsan kapcsoltam amikor kérdőn néztél rám. Vártad, hogy a lapátba söpörhessed, így leguggolva odatartottam a lapátot a seprű végéhez. Te szépen lassan és óvatosan belesöpörted a szilánkokat, és pedig szomorúan figyeltem a régi tányér és pohár készletemet.
- Fontosak voltak? - kérdezted miközben felnéztél rám, és irtó helyesnek tűntél a vörös tincseid mögül, mivel a hajad az arcodba borult a lehajolás végett.
- Hát. Szerettem őket, mert a nagyitól kaptam, mikor költöztem, de azért pótolhatóak. - mosolyogtam rád óvatosan, de kissé elszomorodva.
- Majd veszünk újakat. - biccentettél, mire csak egy óvatosat bólintottam, majd kiöntöttem a szilánkokat a szemetesbe.
Az előtérbe visszaérve vetettem egy pillantást a szekrényemre, majd sóhajtottam. Ehhez kell egy szerelő. Határozottan. De legalább megjavítható. Zseniális. Most kérhetek pénzt anyuéktól szerelőre és új készletekre. Ismét sóhajtottam egyet, majd félve tárcsáztam anyuékat. Amikor kapcsolt, akkor vettem egy mély levegőt és elhadartam mi történt, közben pedig támaszpontként a te szemedbe néztem. Te pedig álltad a tekintetemet. Nem szeretek beszélni anyuékkal, főleg nem segítséget kérni, amióta közöltem velük, hogy elköltözök és átiratkozom az itteni iskolába. Megromlott a kapcsolatunk, de attól még a lányuk vagyok és kénytelen vagyok segítséget kérni, hogyha szükséges. Anyu kissé semleges hangnemben beszélt velem, de azt mondta átutal nekem valamennyi pénzt, aztán elköszönt. Mikor letettem lehuppantam a kanapémra melléd, és megsimogattam Démont.
- Nem a te hibád. - mosolyogtam, mire nyüszített egyet és lefeküdt a lábamhoz.
- Lehet neked nem sokat jelent, de nekem igen, hogy bír téged. - biccentettél Démon felé, elmosolyodtam.
- Akkor sem egy fenevad. - vontam vállat.
- Mert téged bír. - vigyorgott. - Mikor mész reggel? - kérdezted témát váltva.
- 7:30 kor indulok. - néztem kérdőn.
- Akkor 7:30 a kapudban. De kérek egy kávét. - vigyorogtál féloldalasan.
- Nem kötelez rá senki, hogy velem gyere. - nevettem fel.
- Ja, de jófej vagyok, és megszánlak. - vállat vontál.
- Jó legyen, de akkor eljössz velem új készleteket nézni. - kontráztam.
- Nem bánom, asszem egy kis levegő nem árt nekem se. - nevettél fel.- Azta, tényleg bírhatsz. - "Húú"-ztam egy sort, majd nevetve felálltam. - Most már mennetek kellene. Ki szeretném pihenni magam holnapra. Tudod suli. - vontam vállat.
- Aha, fura vagy. - nevettél - Jó pihenést. - álltál fel, és a kapuban még mindig láttam a nevető ráncaid a szemednél, mikor ismét kinyújtottad az öklöd. Gyorsan "leöklöztem" veled, majd felsiettem a fürdőbe. Fürdés közben rengeteget gondolkodtam rajtad, végül nem jutottam semmire. Törülközés után átöltöztem pizsamába, majd lefeküdtem. Ismét te jártál a fejemben. Aztán rájöttem valami számomra is rémisztőre. Egyre többet gondolok rád. Sőt, tegnap este is rád gondolva aludtam el. Ez milyen már? Beszélnem kell a lányokkal. Határozottan. Ez ijesztő.
Reggel tényleg kint voltál 7:30 kor a kapum előtt. Mikor kész lettem a kávéddal kiszaladtam hozzád, és átadtam neked.
- Tessék. - mosolyogtam.
- Köszi. - majd fél kezed átdobta a vállamon, megpaskoltad a fejem, és így mentünk a parkig. Ott gondoltál egyet és leültél.
- De. Suli van. - pislogtam.
- Van szülőid nem? - vontad fel a szemöldöködet.
- De, de.. Nem.. Akkor most mi van? - kérdeztem kérdőn.
- Az hogy lógunk ma. - nevettél.
- Oké. - pislogtam kettőt, majd leültem melléd feszengve a padra.
- Nyugi már, minden oké. Nem lesz gond. - löktél oldalba óvatosan.
- Aha, jó. - bólintottam. - Kiscica! - mutattam a fa tövébe, ahol egy édes kiscica mélyen aludt. Felálltam, odamentem és felvettem a kis apróságot, aki egy nagyot szuszogva belebújt a mellkasomba. - mosolyogva figyeltem a cicát, és megsimogatta a feje tetejét. Nincs rajta nyakörv! De hát még olyan fiatal, mit kereshet gazdi nélkül egy ilyen csöppség a parkban? Körbe pillantottam, de senki sem figyelte vagy valami, és ez eléggé elszomorított, de bátorságot is adott arra a gondolatomra, hogy esetleg hazavigyem. Így a nagy dilemma közepette valaki a nevemen szólított.
- Aliccia. - szóltál - Nem..
Nem tudom pontosan mit akartál mondani, mert a következő pillanatban elestünk. Megbotlottál egy fűcsomóban és elestünk. Olyan közel került hozzám az arcod, és annyira magával ragadott, hogy menten elvörösödtem. Szótlanul néztem a szemedbe, és te is csak ezt tetted..

"És ez volt az első alkalom, mikor együtt lógtunk az iskolából.."

Aliccia

Episode 2.~

Kedves Castiel,
Emlékezz rám III.


"Ekkor láttalak először őszintén mosolyogni"


Az nap este nem sokat aludtam. Annyi gondolat kavargott a fejemben, annyi kérdésre kerestem logikus választ, annyi mindent akartam tudni magamról, Irisről, Rosalyaról, és a Vörös Démonról. Vagyis rólad. Csak feküdtem az ágyamban a plafont bámulva és forogtak a gondolatok. Vajon Rosalya-ékkal sikerül szoros barátságot kötnöm? Ezen természetesen elmosolyodtam. Azt vettem észre magamon, hogy bár még nagyon kevés időt töltöttem velük, és Rosalyaval még csak most ismerkedtem meg, de úgy tűnik jól kijövünk egymással, és nagyon remélem, hogy ez a továbbiakban is így lesz. Te pedig? Hát. Nem is tudom. Zárkózottnak tűnsz. Mintha nem akarnál sok mindenkit magad mellé engedni... Ki tudja mi lesz később, lehet veled is kötök egy szorosabb barátságot.
Végül a gondolataimba merülve aludtam el.
Reggel hamar felöltöztem, nem válogattam fél órát, elvégeztem a reggeli tevékenységeket, majd a táskámat felkapva kiléptem a házamból. Szerencsémre. Hoppá. Nem. Szóval szerencsétlenségemre te két házzal arrébb tartottál az iskola felé. Úgy tűnik ma te is betalálsz az iskolába. Mikor észbe kaptam reflexből sietősre vettem a formát és elindultam, de késő volt, már észrevettél.
- Hé! - kiáltottál rám.
- A nevem nem Hé, hanem Aliccia. - néztem hátra, miközben folyamatosan előre haladtam, te pedig csak rám vigyorogtál. Természetesen amennyire szerencsétlen vagyok telibe találtam egy oszlopot. Ennek eredményeként a következő amit láttam, az a szép kék égbolt, majd rá pár pillanatra a te arcod. Egy pillanatra az ütődéstől talán ténylegesen elhittem, hogy egy Démon áll fölöttem. Kitudja.
- Sose tanulod meg, hogy nézz a lábad elé mi? - húztad fel az egyik szemöldöködet, de én azért észrevettem a nevetőráncaid a szemednél.
- Mindig mindenkibe belekötsz? - kérdeztem kiterülve.
- Csak keddenként. - vontál vállat, majd felém nyújtottad a kezed, amit elkapva felrántottál, én pedig kérdőn néztem rád. - És ma történetesen kedd van. - vigyorogtál.
- Ez nagyon bölcs volt. Gondolkoztál már azon, hogy filozófus legyél? Jót tenne. A bibi itt csak annyi hogy a valódi filozófusok nem filmekből merítik az értékes gondolataikat. - vetettem oda neki.
- Vicces vagy. - néztél rám sértődötten, hiszen mégiscsak tönkretettem a reggeli vérszívásod. Szegénykém.
- Áh, csak keddenként. - vigyorogtam rád, mire te is elmosolyodtál.
Jé, a múltkor ezek szerint nem csak egy délibábot láttam? Tényleg képes vagy mosolyogni. Vannak még csodák.
Így történt hát, hogy életemben először, és azt hittem utoljára megyek veled együtt iskolába.
A suliba beérve több rosszalló tekintetet is éreztem a hátamba fúródva, idővel észrevettem, hogy az egyik ezek közé tartozó tekintet Nathanielé. Mintha mondott volna valami olyasmit, hogy tartsam magam távol tőled. Nem légyeges. Mondtam már mennyire zavaró, amikor megszakítják a gondolatmenetedet? Nem? Akkor most mondom.
- Úgy tűnik nem leszel a diákok kedvence. - vágtad hozzám.
- Nem mintha a legmencibb diák szeretnék lenni. - mondtam kicsit nyájasan megjátszva.
- Pedig tudnék ajánlani egy jó társaságot hozzá. - mondtad, miközben rámutattál a felénk közeledő véleményem szerint Barbie-nak álcázott szőke fúriára, és a két hű követője. Éreztem, hogy nem sétál el mellettünk csak úgy. Hát. Jók a megérzéseim. Megállt előttem, csípőjét erőteljesen kinyomta felőlem nézve balra, bal kezét ráhelyezte derekára, jobb kezét pedig a táskához igazítva kitartotta oldalra.
- Te meg ki vagy? - kérdezte lenézően, és undorodva végigpillantott rajtam.
- A belső hangod. Azt üzeni vegyél egy tic-tac-ot, mielőtt valaki más előtt is jártatod a szád. - mondtam "transzba esve".
- Jé, valaki megpróbál vicces lenni. Röhög a vakbelem. - forgatta a szemeit, de láttam hogy te inkább úgymond kuncogsz, vagyis valami olyasmi.
- Egyébként Aliccia vagyok, de úgy érzem igazából nem is erre vagy kíváncsi.
- Jól érzed, mi dolgod vagy Castiellel? - kérdezte idegesen, és hátradobta a haját.
- Együtt jöttünk be, vagy netán megtiltod? - mosolyogtam.
- Igen!- mondta dühösen.
- Figyelj sietnem kell, mi lenne, ha mondjuk megvárnál itt, míg vissza nem jövök, és utána folytatjuk ezt a értelmes és tartalmas beszélgetést?
Erre csak pislogott párat, majd egy " Hah" megnyilvánulás után elviharzott mellettünk. Te meg jól szórakoztál mellettem, és láttam, hogy vigyorogsz. Én pedig csak a fejemet rázva mentem be az osztálytermünkbe és foglaltam helyet Iris mellett. Ő természetesen mosolyogva várt a padnál, majd beértemre Rosalya is letámadott a padnál, és belekezdünk a "pletykálásba".
- Castiel társaságában utaztál? - kérdezte Iris szórakozottan.
- Úgy tűnik. - válaszoltam.
- Tegnap még úgy tűnt nem fogtok kijönni. - mosolygott rám. - Sőt, tegnap még érezni lehetett a feszültséget is köztetek. Mi történt? - nevetett fel.
- Hm. Mi lenne ha tartanánk nálam délután egy úgymond "csajos" délutánt, te, én és Rosalya, és elmesélnék mindent. Meg.. Talán kicsit jobban összemelegednénk. - kérdeztem kicsit aggódva, mert féltem, hogy ez még korai, de a lányok reakcióját látva kellemesebb hangulatom lett.
-Ez remek ötlet!! - vágta rá Rosalya - Még úgyse ismerünk annyira, de nekem szimpatikus vagy, és jó lenne ha ebből egy nagyon mély barátság alakulna ki! - mosolygott - Iris?
- Én is így gondolom, már az elején aranyosnak találtalak Aliccia! Akkor ma délután nálatok. Megadod nekünk a címed?
- Persze. - mosolyogtam, majd leírtam nekik egy-egy cetlire.
Szünetben kimentünk az udvarra gyülekezni, én meg Iris megfordultunk előtte a büfében, vettem magamnak egy csokis fánkot, meg egy kis coca-colát, majd mi is kimentünk az udvarra. Iris egy pad felé tartott, ahol többen is ültek. Köztük ott volt Nathaniel, Rosalya, és pár ismeretlen diák. Mikor odaértünk Nathaniel kedvesen rám mosolygott, Rosalya pedig úgy döntött itt az ideje bemutatni mindenkinek a társaságból, ha már egy osztályba fogunk járni.
- Szóval, fiúk, lányok. Ő itt ugyebár Aliccia, én már sokat beszéltem vele, nagyon kedves lány, szóval arra gondoltam, hogy csapódhatna a mi kis bandánkhoz.
- Nem ígérkezik rossznak. - mosolyogtak felém.
Majd szépen sorban bemutatkoztak. Egy barna hajú, és elég szokatlan stílusba öltözött fiú jött oda először, Alexy néven mutatkozva be, bár a bemutatkozás kissé enyhe kifejezés, mert a nyakamba ugrott, és örült hogy megismerhet, majd arca ugyan úgy kinéző, csak fekete hajú, és egyszerűbb kinézetű Armin kezét találtam magam előtt. Kezet fogtam vele, majd bemutatkozott nekem Viola, Melody és Kim is. Közülük a legszimpatikusabb Viola volt, a többiek mintha még tartanának a társaságomtól. De szerintem nem lesz gond, csak idő kell nekik.
- Szóóval. - kezdett bele Armin mellém állva. - Mostantól bandatag vagy. Milyen érzés? - vigyorgott.
- Klassz. - nevettem fel.
- Akkor jó. - karolta át a vállam, majd Alexy-ra pillantott. - Hé! Az az enyém, ne idd már meg!
- De szomjas vagyok! - durcázott be.
- Akkor vegyél magadnak! - mondta, én pedig csak mosolyogva figyeltem a vitájukat.
- Aliccia, nem lenne gond, ha kitalálnék valami becenevet számodra? - mosolygott rám kedvesen Melody. - Engem Melnek becéznek, és szeretek másokat becézni. Jó lenne neked is valami becenév.
- Oh persze, nem gond. - mosolyogtam rá
- Hm. Lehetne Al. - gondolt egyet Kim.
- Áh nem, az nem hangzik olyan jóól. - kezdett bele Rosalya - Mondjuk Lica? - nézett körbe, közben pedig arra lettem figyelmes, hogy Nathaniel örömmel figyel engem. Majd megkérdezem minek örül.
- Mi lenne, ha csak Cia lenne? Vagy Ali? - kérdezte Iris
- Én a Licára szavazok. - tette fel a kezét Armin, majd utána Alexy is. - Szintúgy!
Rosalya vállat vont - Még mindig jónak tartom. - felrakta a kezét, mire szépen csendben Viola és Nathaniel is felrakta. Végül mindenki beleegyezett, Kim, Iris és Melody is. Tehát Lica leszek (ejtsd: Lisza). Mindezek után a terembe tartottunk, közben beszélgettünk még kicsit, majd az utolsó óra után a Irissel és Rosalyaval este 7 órát beszéltünk meg, így hazasiettem kicsit összepakolni. Mikor elkészültem, és végre rend lett, mert ugyebár "Rend a lelke mindennek", kiszaladtam rágcsáért és üdítőért a boltba. Mikor hazaértem fél 7 volt az órám szerint, szóval időben voltam. Kiraktam mindent egy-egy tálba vagy tálcára, elővettem három poharat, készítettem ki pár filmet, ha esetleg szükség lenne rá, majd amikor teljesen elkészültem mindenek csípőre tett kézzel tudatosítottam magamban, hogy minden tökéletes. 7 órakor együtt álltak az ajtómban.
- Sziasztok! - mosolyogtam - Könnyen idetaláltatok? - kérdeztem, majd kitártam az ajtót, és arrébb álltam, hogy beférjenek.
- Igen, de ismerős a környék, főleg hogy a park mellett van, és amikor sétálhatnékunk van, akkor erre is elszoktunk jönni, így egyszerű volt, mert ismerjük az utcákat. Na meg nem lakunk messze. - mosolygott Iris.
- Akkor örülök. - virultam, mert végre tudatosult bennem, hogy az új iskolámból, az új barátaimmal tartunk úgymond "csajos" estét. - Készítettem ki rágcsát, filmet, üdítőt, szóval nem szenvedünk semmi hiányában. - mosolyogtam.
- Uhm. Lica. Nem tudjuk meddig fogunk itt beszélgetni, remélem nem veszed tolakodásnak, hogy hoztunk magunkkal pizsamát is, ha esetleg elhúzódna, nem szeretnénk hajnalok hajnalán egyedül az utcákon sétálgatni. - kérdezte aggódva Iris.
- Dehogyis!!!- válaszoltam - Igazából a suliban is kérdezni akartam, hogy nem e aludnátok nálam, csak laza kapcsolat révén, még csak új ismertség vagyok féltem, hogy még nem akartok. - mosolyogtam.
- Akkor itt alszunk és el van döntve!- nevetett fel Rosalya.
Leültünk beszélgetni a szőnyegre, révén, hogy egyedül költöztem ide szülőmentesen, így a teljes ház szabálymentes. Jó ez túlzás, mert vannak, de nem sok, és szerintem tűrhető.
- Na kezdjünk neki. - vigyorgott ijesztően Rosalya. - Nem ússzátok meg, mindent tudni akarok!
Irissel ijedten néztünk egymásra.
- Hozok valami üdítőt! - reagálta Iris.
- Én pedig felmegyek előkészítem a hálót! - vágtam rá bólogatva Iris reakciójára.
Majd Lrystal ránk nézett mi pedig nevetésben törtünk ki.
- Na Lica, mesélj!! - mosolyogtak rám.
- Jó jó.. Az úgy volt hooogy.. - és elmeséltem nekik mindent a tegnapi napról, hogy mi volt a hangszerboltban, a parkban majd a házunknál, aztán mi történt reggel, és hogyan sikerült együtt érkeznünk. Meséltem még a szőke barbie babáról, akivel a folyosón összeütköztem, és szépen gyors tempóban mindent elhadartam, közben pedig láttam, hogy erősen koncentrálnak arra, hogy mit is mondok. Aztán végeztem, és csend lett.
- Szóval kedves veled. - mondta ki az amúgy is tudatosult tényt Rosalya.
- Ühüm.
- És nem szemétkedik. - mutatta fel a második ujját.
- Ühüm.
- És nem terrorizál. - számolt tovább.
- Ühüm.
- Nevet.
- Ühüm.
- És vicces.
- Ühüm. - egyre hevesebben bólogattam.
- Ez hátborzongató! Brr. - rázta ki hideg Rosalyát.
- Ühüm, ühüm, ühüm!! - bólogattam folyamatosan.
- Oké, szólj ha vannak fejlemények, ez furi! - mondta.
- Mindenképpen!! - nevettem fel.
Végül úgy döntöttünk, ha már a miénk az este, akkor megnézünk pár sírós filmet, így például megnéztük az Angyalok városát amin közösen, mind a hárman rengeteget sírtunk. Megnéztük az Egy Gésa emlékiratait, majd eldöntöttük, hogy el is olvassuk, mert azt is megkönnyeztük. A nasi természetesen elfogyott, az üdítő szintén. Majd pontosan 1:12 kor kerültünk ágyba. De még ott is beszélgettünk kicsit. Nagyon örültem, annak, hogy a lányokkal ennyire jól kijövök. Másnap reggel szombaton Irisnek mennie kellett hegedűzni, Rosalyának pedig Leighel volt találkozója. Így hát nem volt dolgom,csak a boltba kellett mennem bevásárolni a hétre, mert kezd kifogyni az étkészletem. Így hát otthoni kis macinadrágban, egy sima fehér topot viselve mentem a boltba. Természetesen nem futottam bele senkibe. Ja, de. Mégis. Hazafele a park felé baktattál Démonnal. Magamban arra gondoltam EZAZ még egy pasi se látott mackónadrágba, és most pont neki kell látnia. De hát "Isten nem bottal ver" szokták mondani. Khm.. Már a kapumnál voltam, szóval sietősre vettem a figurát és nyitni akartam a kaput.
- Aliccia! - hallottam, mire odapillantottam, és rám biccentettél.
- Jé valaki tudja a nevemet. Fejlődőképes a gyerek. - vetettem oda neked cinikusan.
- Néha belefér. - vigyorogtál. - Nem jössz ki?
- Hova?
- Parkba.
- Így?
- Miért ne?
- Ne nevettess már. Tudod ki megy ki így a parkba. - nevettem fel kínosan.
- Te. Most voltál kint, nem halsz bele.
- De. És határozottan nem akarok parkba menni. Kaját csinálok.
- Akkor meg invitálj be.
- Ijj. Rossz hatással vagyok rád. - néztem rád aggodalmasan, vagy a homlokodra tettem a kezem - Netán lázas vagy? Az is előfordulhat. - bólogattam megjátszva az aggódót.
- Mer'?
- Mert normál esetben a válaszod "Akkor hívj be" lett volna, és nem áll jól neked ha próbálsz diplomatikusan kommunikálni. - nevettem fel.
- Most miért? Te mondtad, hogy fejlődőképes vagyok. - nevettél.
Szóval nevetni is tudsz, nem csak mosolyogni. Értem. Ez egyre csodálatosabb lesz. Kinyitottam az ajtót, és beengedtelek titeket. Komolyan, meg fog rontani, rossz lélek. Erre elmosolyodtam.
- Na, szabályok: Először is, ha a kutya idepiszkít, TE takarítasz ki. Másodszor ha te szétszedsz valamit akkor azt TE is fogod visszacsinálni. Harmadszor pedig nem akarok semmiféle perverziót tapasztalni sem tőled sem a kutyától vili?
- Ja, hogyne "Vili".- néztél furán.
- Köszi. - nevettem fel, majd leültünk.
És beállt a kínos csend..

"Talán emlékszel még erre a napra, barátságunk ekkor lépett át egy újabb mérföldkövet"

Aliccia

Episode 1.~

Kedves Castiel,
Emlékezz rám II.


"Hát így kezdődött minden, emlékszel már?"


Irissel csendben sétáltunk visszafele a terembe, én azon merengtem, hogy egy ember hogyan viselkedhet ennyire tuskón. Pár perc múlva arra a következtetésre jutottam, hogy ezt sosem fogja tudni senki. Csak ilyenek és kész. Iris rám pillantott, majd vissza előre.
- Tudod Castiel nem mindig ilyen. Vagyis nem mindig volt ilyen. Tud kedves is lenni. Ha van rá oka. Amíg nem talál okot a kedvességre, nem is szabad elvárni tőle. Egyedi a viselkedése és a gondolkodása, de képes a szeretetre, csak.. Csak nála ki kell érdemelni.
- Miért osztottad ezt most meg velem? - pislogtam rá.
- Nem tudom, csak gondoltam jobb, ha tudod. - mondta vállat vonva, mire én bólintottam.
A többi óra nyugalommal telt, megismerkedtem még pár osztálytársunkkal, néhány olyannal is akik látszatra nem igazán szimpatizálnak velem, viszont a többiek kedvesek voltak. Utolsó óra után az iskola előtt Irist elkaptam még pár szóra.
- Szia! Nem tudsz a közelben esetleg hangszerboltot? Meg valami ruhaboltot.. Esetleg? - mosolyogtam. - Mivel most költöztem ide, így nem ismerem a környéket.
- Hm. Hát a ruhaboltokhoz Rosalya jobban ért, szerintem megkérdezhetnéd őt. - nézett körbe- Ott! Most jön ki a kapun nézd. - mosolyogva intett Rosalyanak, hogy jöjjön oda hozzánk.
Rosalya elegáns volt, vidám volt a kisugárzása, és mosolyogva jött felénk.
- Sziasztok! - szólt oda kedvesen.
- Szia. -mosolyogtam, majd Iris vidáman megölelte.
- Figyelj, te értesz a ruhákhoz, elkísérnéd Alicciát ruhaboltba, és megmutatnád neki, hogy merre van a hangszerbolt?
- Persze, no para! - nevetett fel, majd belém karolt, mintha már régóta jó barátok lennénk és így kezdődött a vásárlós délutánom Rosalyaval.
Amikor beértünk a plázába, rengeteg ruhaboltot átjártunk Rosalyaval. Sok kollekciót állított nekem össze, és eléggé összebarátkoztunk a vásárlás során. Közben úgy döntött ő is vesz magának pár ruhadarabot, mert állítása szerint a ruha teszi az embert, és nem az ember a ruhát, mindig jól jön valami kis plusz a gardróbba. Én természetesen egyszerű típus vagyok, így megfelelnek számomra a sima ruhadarabok is, illetve vannak már 3 évnél öregebb ruhadarabjaim. De mentségemre legyen, szakadás mentesek!! A vásárlás után Rosalya elvitt a hangszerbolthoz, majd otthagyott, és megígérte, hogy majd visszajön, csak beugrik a barátjához Leighez a butikba. Belépve a hangszerboltba rengeteg jó hangszert láttam, de egyből megakadt a szemem egy fehér szépségen. Odamentem és levettem a gyönyörű fehér gitárt, behangoltam, leültem és kipróbáltam. Talán kicsit el is ragadtattam magam, ugyanis amikor ránéztem az órára, már több mint 45 perc eltelt és én azóta csak egy gitárt próbáltam ki. Visszaraktam tehát a fehéret, majd levettem egy feketét. És itt jöttél ismét képbe. Már fordultam, hogy visszaüljek, és kipróbáljam, amikor a te mellkasoddal találtam szembe magam. Felpillantottam rád, te pedig le rám.
- Mi az törpe? Azt hitted csak te vagy itt? - vigyorogtál rám féloldalasan, mire megráztam a fejem. Fene se tudja miért, de nem tudtam rá válaszolni.
- Elvitte a cica a nyelved?
- Nem szeretem a "cicákat".
- Ez csak egy közmondás. - forgattad meg a szemed, majd kivetted a kezemből a gitárt amit éppen ki szerettem volna próbálni. Leültél, játszott rajta 2-3 percet, majd visszarakta. - Ezt semmiképp ne vedd meg, nem jó. Akárhogy hangolod, nem jó. Valószínűleg hibás.
- Azt se hagytad, hogy magam próbáljam ki. - tettem csípőre a kezem.
- Nem is kell, mondom hogy hibás. - vonta meg a vállát, majd levette a fehéret, és a kezembe nyomta. - Ez amúgy is jobban illik hozzád.
- Ja, ezt csak úgy idenyomod, de ki sem próbálod? Honnan tudhatod, hogy ez hibátlan? - kérdeztem enyhe ingerültséggel. -
- Hallottam, ahogyan játszottál vele. Ez jó.
- Te figyeltél engem? Ez beteges. - ráztam meg a fejem.
- Csak bejöttem és hallottam, hogy játszol, a franc figyel téged. - vetted idegesre a formát.
- Hé! Ne beszélj már így velem, nem adtam rá okot! - vetettem oda neked, majd elindultam kifele Rosalyahoz, de te megfogtad a csuklómat. Felnéztem rád, te pedig a szemebe néztél, és azt vettem észre, hogy beszédre nyitod a szádat, de végül elengedtél.
- Mindegy, Csá. - vágtad hozzám, majd zsebre tett kézzel kisétáltál az üzletből.
- Furcsaa. - fújtattam, persze ezt már Rosalya is hallotta.
- Mi furcsa? - kérdezte.
- Inkább KI furcsa. - néztem még mindig utánad.
Megmutattam Rosalyanak a fehér gitárt, és közben azon gondolkodtam, vajon mit akarhattál mondani. Kétség sem fér hozzá. Te egy vagy démon. Igen, egy Vörös Démon. Rosalyanak tetszett, azt javasolta, ha tényleg tetszik nekem vegyem meg nyugodtan. Végül arra jutottam, hogy majd holnap délután visszajövök, és inkább alszok még rá egyet. Rosalyaval még beszélgettünk kint kicsit, majd elköszöntünk, ő megölelt, aztán mindketten elindultunk hazafele. Én a parkon keresztül mentem, ő pedig busszal. A parkban leültem a fűbe gondolkodni egy picit. Nem férsz a fejembe. Olyan más vagy mint a többiek. Annyira más. Félelmet ébresztesz az emberekben, mindenkit eltaszít magadtól, mintha nem azt akarnád, hogy tőled féljenek, hanem te félnél másoktól és agresszióba temetnéd el ezt az érzést. Biztos van logikus magyarázat arra, hogy vagy miért ilyen. Gondolatmenetemet egy kutya szakította félbe. Egyszerűen megállt előttem morogva, én persze körbenéztem, hátha a közelben van a gazdája, de nem találtam segítő szempárra. Tehát magamra vagyok, értem. Gondoltam egyet és kinyújtottam a kezem a kutya szája elé, hogy megszagolhassa. Beletelt 1-2 perc, mire a morgást abbahagyva közelebb jött, megszagolta a kezem, majd lefeküdt közvetlenül mellém, én pedig simogatni kezdtem. Mosolyogva figyeltem a kutyus, mikor megállt előttem valaki.
- Már megint te? - kérdezted gúnyosan.
- Nem tehetek róla, hogy mindig ott vagy ahol én! - álltam fel, és poroltam le magamat.
- Démon! Ide! - szóltál rá a mellettem fekvő kutyusra, aki felpattant és farkát csóválva megállt a gazdája mellett. - Nem szereti az embereket.
- Tényleg? Nos, engem valamiért nem támadott meg, nem kergetett ki a világ végére, és nem is ölt meg. Sőt! Egyenesen lefeküdt mellém, és hagyta, hogy simogassam. - vigyorogtam rád.
- Ja. Valamiért bír téged. - mondtad, miközben azt figyelted ahogy Démon, vagyis a kutyus a lábamat szagolgatja. - Bár nem értem miért.
- Én csak azt nem értem, hogyan lehet egy ilyen aranyos kutyusnak egy ilyen gazdája.
- Aranyos? Ez egy vadállat. - nevettél fel.
- Dehogyis! Nézz már rá. Csóválja a farkát és játszani szeretne. Hogy lehetne már vadállat? - mosolyogtam.
Rám pillantottál, majd mikor felnéztem rád egy levegővétel keretében visszanéztél a kutyára, felkaptál egy botot és elhajítottad neki. Démon a bot után futott, majd visszahozta azt.
- Igazad van, nem vészes. - pillantottál Démonra. - De akkor is egy vadállat néha.
Rád mosolyogtam, majd egy ideig dobáltuk még a botot Démonnak, aztán elindultunk haza. Kiderült, hogy ugyanabban az utcában laksz mint én, csak 8 házzal arrébb. Mikor a házam elé értünk még egyszer megsimogattam Démont. Mikor végre békén hagytam, te egyszer csak az öklödet tartottad felém. Tudtam mit akarsz, így az én öklömmel lepacsiztam veled, mire te elmosolyodtál. Istenem de édes is volt a mosolyod.

"Ekkor láttalak először őszintén mosolyogni"

Aliccia

Prológus

Kedves Castiel,
Emlékezz rám.


"Vártam pár percet, mielőtt beléptem volna a kapun, majd nagy sóhajtás keretében, végig kitártam az ajtót, és beléptem"


Körbenézve mindenhol a szekrényben turkálva készülődtek az órára az új iskolatársaim. A környezetem telis-tele volt teljesen átlagos gimnazistákkal. Ahogyan egyre beljebb jutottam kezdtem kellemetlenül érezni magam, mivel észrevettem, hogy többen is összesúgnak a hátam mögött, miután elsétáltam mellettük. Aggódva, és rémülten befordultam a női mosdóba, és a falhoz támaszkodva ismét sóhajtottam egyet. Ez nem lesz így jó, gondoltam, ha folyton csak berezelek, sosem tudok beilleszkedni majd, és én leszek az a kis csendes diák, akit mindenki kiszorít, és kibeszél. Mindenki nevet majd rajtam, én pedig csak tanulni járok majd be. Azt éreztem, hogy hiányzik a régi iskolám.. Gondolatmenetemet egy lány zavarta meg, vörös fonott haja volt, és egyedibb ruházat volt rajta, mint a többieket. Olyan sajátos. Van stílusa - gondoltam.
- Szia. - mosolygott rám. - Nem tudok.. Esetleg nem tudok valamiben segíteni? - kérdezte kicsit aggodalmasan.
Felé mutattam a beiratkozási papíromat, majd lesütöttem a szemem.
- A DÖK-ös termet keresem. Azt mondták ott majd útbaigazítanak.
- Gyere megmutatom! - simította meg a vállam és elindult kifelé.
Eszméletlen kedves lány, gondoltam majd viszonozom neki valahogyan.Mikor kiértünk a folyosóra, elindult jobbra a kijárat felé, és megállt balra az ajtónál.
- Ez lenne az. Ha esetleg szeretnéd, még van 10 perc a szünetből, meg is várhatlak, hátha utána is szükséged lesz egy kis útbaigazításra.
- Köszönöm, megoldom. - mosolyogtam rá kedvesen, majd egy rövid kopogás, és egy "Szabad" jelzés után benyitottam az irodába. Körbenézve eléggé rendezett volt, bár kissé egyszerű.  Egyből arra gondoltam, hogy legalább valami kis növényt rakhattak volna ki. De mindegy is, nem az én dolgom volt, illetve semmi közöm nem volt hozzá, vagyis nem kellett volna rajta gondolkoznom. Hagyjuk is. Felnéztem a velem szemben álló férfira, aki a kezét nyújtotta, és megfogtam.
- Jó napot! Aliccia a nevem. Új diák vagyok, múlthéten voltam beiratkozni és..- elakadt a szavam, ugyanis zavart, hogy megjelentek a nevetőráncok a szeménél, és úgy véltem nagyon jót mulat rajtam. - És..
- Ne haragudj Aliccia, megértem, hogy nem emlékszel rám, na de ennyire idősnek tűnök? - mosolygott rám - Nathaniel vagyok, ott voltam a beiratkozásodon, én segítettem az igazgatónőnek, és én vagyok az iskola DÖK elnöke. - fogott velem rendesen kezet.
- Oh.. Bocsánat. Kell egy kis idő, amíg ideszokok.. - adtam át a papírokat - Tudod, nem egyszerű számomra hirtelen az iskolaváltás. - néztem ki az ablakon, és láttam ahogyan éppen egy vörös hajú és egy szemüveges diák vitatkozik, illetve csak a vörös, a szemüveges inkább hátrál. - Ne haragudj, de mi folyik odakint?
Nathaniel felkapta fejét a papíroktól, és kipillantott az ablakon, majd látszott, hogy kissé ingerült lett.
- Csak Castiel terrorizálja a diákokat. Nem tudunk már mit tenni, nem számít mennyi, és milyen büntetést szabunk ki rá, nem számít hányszor fenyegetjük meg, vagy hogy mit teszünk, ő akkor sem hagyja abba a folyamatos terrorizálást és a lógást sem. Azt javaslom kerüld a társaságát. Csak megrontana. - mosolygott továbbra is ingerülten, majd a kezembe adott egy cetlit, egy számmal. - Ez az osztálytermed, ide menj, itt van a folyosó túloldalán nem messze az irodától. Siess, mert nemsokára becsöngetnek.
- Rendben, köszönök mindent! És megjegyzem a neved mostmár! - nevettem fel, majd ő is rám mosolygott és kiléptem az irodából.
A terem előtt azonban megtorpantam, és ismételten felsóhajtottam. "Gyerünk, nem lesz semmi, ha nem izgulsz rá!" gondoltam magamban, majd beléptem. A tanár már bent állt, és beléptemre megörült.
- Áh! Már vártunk! Csendet! Érkezett közétek egy új diák. A kedves nevedet kérlek! - nézett rám.
- Aliccia vagyok. - mosolyogtam, mintha egyáltalán nem izgulnék, közben pedig remegett a térdem.
- Értem, szóval Aliccia mostantól az osztálytársatok. Úgy látom Iris mellett van még egy hely, ülj le oda nyugodtan, úgyis nemsokára új ülésrend készül!
- Rendben. - mondtam, majd elindultam az említett helyre, és hirtelen fellélegeztem, mert az a kedves vörös hajú lány volt Iris , aki segített, és ismét kedvesen, mosolyogva várta, hogy mellé üljek.
-Szia! Hát úgy látszik közénk kerültél! - mosolygott.
- Igen, úgy látszik. - viszonoztam a mosolyát, megköszöntem neki, hogy segített, ő pedig megígérte, hogy szünetben körbevezet az iskolában.
Amikor kicsöngettek, izgatottan állt fel Iris, és indult meg az ajtó felé, intve nekem, hogy menjek én is. A folyosón megmutatta merre van a többi terem, a lépcső, az alagsor, megmutatta a szekrényemet, majd kivitt az udvarra, hogy megmutathassa a tornatermet és a kertet is. Az udvarról visszafele elragadott minket a hév, és csak beszélgettünk, arra lettem hirtelen figyelmes, hogy egy mellkas van előttem, és nem tudok megállni, a tulajdonosa pedig úgy tűnt nem is szándékozott arrébb lépni.. Tehát felborultam. Mikor felnéztem a "támadómra" felismertem az irodában látott vörös hajú diákot. Úgy emlékszem Nathaniel Castielnek nevezte. Ez a Castiel ugyebár nem más volt, mint te. Iris pedig csak a fejét fogta. Te lenéztél rám, én pedig felálltam és leporoltam magam.
- Talán, ha kicsit a lábad elé is néznél. - vágtad oda nekem, majd tovább indultál.
- Talán, ha egy kicsit, te is a lábad elé néznél! - szóltam utánad, mire megálltál és hátrafordultál.
- Vigyázz kivel beszélsz, és hogy hogyan. - húztad fel magad.
- Éppen veled beszélek, és éppen így! Nem egyből rám kell fogni, talán el kéne gondolkodni a dolgokon! Ch. - mondtam majd tovább mentem, mikor hátranéztem te csak mosolyogtál, Iris pedig engem figyelve jött velem tovább.

" Hát így kezdődött minden, emlékszel már?"

Aliccia