Episode 9.~

Kedves Castiel,
Emlékezz rám IX.


"Napról napra jobban beléd szerettem.."


Aznap este már nem mentél haza, inkább nálam aludtál. Félre ne értsd, mert nem történt semmi. Olyan volt, mintha Rosalyáék aludtak volna nálam. Csak számomra ők nem jelentettek többet egy barátnál, te viszont annál inkább.. Megígérted nekem, hogy hozol majd még nekem horrort, hogy edződjek egy kicsit, majd még hülyültünk, meg beszélgettünk egy ideig. Megtudtam rólad például azt, hogy a szüleiddel nagyon nem ápolsz jó viszont, de helyettesíti őket Lysander, akit testvéredként szeretsz. Aztán meséltél nekem az első barátnődről Deborah-ról. Elmondtál mindent róla. Milyen volt, mennyire szeretted, hogyan jöttetek össze, miért szakítottatok, és hogy te ezt hogyan élted meg. Nem volt könnyű számomra ezt végighallgatni, mivel nagyon szerettelek. Meséltél még arról, hogy miért viselkedsz úgy, ahogyan az iskolában, illetve a lógások miértjéről is. Azt mondtad, hogy a Deborah-val töltött idő alatt mindenkivel szemétkedtél, mert ő volt számodra az első, emiatt természetesen sokan megutáltak, és miután szakítottatok, nem tudtad már visszaépíteni a barátságokat. Egyedül Geroge, Rosalya, és Iris állt melletted. Így tehát folytattad azt, amit elkezdtél, és ha éppen olyan kedved volt, hogy nem akartad elviselni a lenéző szempárokat, inkább nem jöttél be, vagy egyszerűen csak hazamentél. Az orvosod persze mindenről tudott, hiszen elmesélted neki, így gyakran adott igazolást ilyen esetekben. Aztán én jöttem a mesében. Elmeséltem, hogy miként kerültem át a sulitokba. Hogy anyuékkal rengeteget vitatkoztunk, és úgy döntöttem elmegyek tőlük és hátrahagyva mindent önálló életet kezdek. Hogy azóta egyáltalán nem beszélünk anyuékkal, csak ha nagyon muszáj. Ünnepekkor és csak kényszerből megcsörren egyszer egyszer a telefon, de egyébként nem hívjuk egymást, csak nagyobb vészhelyzetkor. Majd valamilyen úton módon elaludtunk.
Reggel amikor felébredtem, azon kaptam magam, hogy a mellkasodon fekszem. Megpróbáltam óvatosan, nehogy felkeltselek odébb mászni, de nem volt könnyű úgy, hogy közben a kezed a derekamat karolta át. Mikor feljebb toltam magam egyszer csak megszólaltál. -
- Felébredtél? - kérdezted, mire elpirultam.
- Igen.. Bocsi.. - tartottam magam a kezemmel.
- Miért kérsz bocsánatot? - néztél végre rám, mivel eddig csukott szemmel feküdtél.
- Hát, hogy..Izé.. Amiért rajtad aludtam. Arra se emlékszem hogyan kerültem rád.. - erre csak elmosolyodtál.
- Szerinted probléma? Gondolom este alvás közben így helyezkedtünk el, mert így volt nekünk kényelmes. Ne aggódj már. - nevettél.
- Mióta vagy fent?
- Elég régóta. - vigyorogtál pimaszul.
- Mi? Tényleg? - ijedtem fel.
- Aha. Egy ideig figyeltelek, de aztán meguntam és pihentem. Nem akartalak felkelteni. De most már ha már így fent vagyunk. Elfogadok egy kávét. Meg elszívnék egy szál cigit.
- Jól van, legalább kvittek leszünk. - mosolyogtam.
Lementem megcsinálni a kávét, kerestem neked egy hamutálnak minősíthető valamit - jegyzem meg ez egy pohár lett -, majd bevittem mindent a nappaliba. Miután letusoltál, le is jöttél egy szál törölközőben, és leültél a kanapémra.
- Oké. Kapsz kávét, rágyújthatsz, együtt aludtunk. De nem gondolod hogy ez már kicsit intim? - húztam fel a fél szemöldökömet.
- Nem. Haver vagy, mit számít?
- Hát hogy mondjuk nem srác vagyok, hanem egy női haver.
- És téged zavar?
- Jó annyira nem, de érted.
- Ja. - biccentettél - Nem zavar akkor meg nyugi.
- Te tudod. - mondtam, mire rágyújtottál, majd felém tartottad a cigis dobozát. - Kérsz?
- Én még sosem gyújtottam rá. - mondtam.
- Azt kérdeztem, hogy kérsz-e, nem azt hogy próbáltad-e már. -vágtad rá, mire kivettél egyet és odaadtad a gyújtóval együtt.
- És hogyan kell..? - kérdeztem.
- Beszívod a szádba, majd veszel a szádon keresztül egy nagyobb levegőt, aztán kifújod. - mondtad.
Megpróbáltam meggyújtani, de elsőre nem tudtam letüdőzni, még köhögtem is kicsit. De pár próbálkozás után sikerült, és már nem is köhögtem. Az első cigim egy fekete Benson & Hedges volt. Készítettem reggelit, majd úgy döntöttünk ma megyünk el megvenni az új konyhakészletemet. Így tehát el mentünk körbenézni. Végül találtam a régihez hasonlót, amit meg is vettem. Te meg segítettél nekem hazacipelni, majd elköszöntél, mondván, hogy dolgod van, de megadtad a számod, hogyha segítség kéne, akkor el tudjalak érni. Én pedig miután megetettem Mistyt, kimentem sétálni egyet. A park felé vettem az irányt, és körbesétáltam keresni valami eldugottabb kis zugot magamnak, ahol tudok gondolkodni. Végül két bokor között a fűben telepedtem le. Mint mindig most is csak egy dologra tudtam gondolni. Rád. Csak rád és senki másra. Több mint 10 percet agyaltam rajtad, rajtam és rajtunk. Hosszas gondolatmenetemet csak az zavarta meg, hogy a jobb oldalamon lévő bokron keresztül megláttam egy vörös fejet. Rögtön feljebb ültem, és széthúztam a bokrot. Naná, hogy te voltál az. De mintha azt mondtad volna, hogy dolgod van. Egyből leesett mi lehetett az a sürgős dolog. Egy hosszú barna hajú lánnyal sétálgattál, a lány meg folyamatosan mosolygott, majd nevetett, majd megint mosolygott. És ezt játszotta folyamatosan, felváltva. Aztán nem messze tőlem leültetek egy padra. Mondanom sem kell ezután mik történtek. A lány ráhajtotta a válladra a fejét, majd arcon csókolt. Te meg ebbe belevörösödtél. Azt hittem ilyet te nem tudsz, vagy csak vagy nem képes rá. Ennyi szelídséget, és lágyságot ritkán látni tőled. A lány úgy kulcsolta rá a kezét a tiedre, mintha az tök természetes lenne, reflexből. Eleget láttam.. Felálltam és elindultam, és már akkor éreztem, hogy könnybe lábad a szemem. Még egyszer utoljára hátranéztem, és pechemre pont rám néztél. Teljesen bele a szemembe. Óvatos mosolyra húztam a számat, majd amikor éreztem az első könnycseppet végig gördülni az arcomon, egy nagy levegővétel kíséretében elfordítottam a fejemet, és egyre gyorsabb lépésekkel, már-már majdnem futva mentem haza. Minél hamarabb otthon akartam lenni. Hazaérve becsuktam az ajtót magam mögött és hirtelen teljesen tehetetlennek éreztem magam. Neki én tényleg nem lehetek több egy barátnál. Ez ma bebizonyosodott, és ezt semmi sem tudná és senki sem tudná cáfolni. Nagy, és nehéz levegővételekkel és sírva csaptam fel a füzetemet, és újra nekikezdtem egy dalnak. Csatolom az refrénjét..:

There's only hate,
There's only tears,
There's only pain,
There is no love here.
Oh, what will you do?
There's only lies,
There's only fears,
There's only pain,
There is no love here.

Mivel teljesen kikészültem, és egyedül akartam lenni, így volt elég időd arra is, hogy kottát írjak hozzá. Mikor teljesen elkészültem vele ráérősen arrébb raktam a füzetemet a gitárommal együtt és leültem a kanapémra. Misty, mintha megérezte volna, hogy problémám van, felmászott az ölembe és összekuporodva kis gombóccá dorombolni kezdett. Sírva mosolyodtam el, és simogatni kezdtem. Egyik kezemmel simogattam, másikkal pedig felhívtam Rosalyát. A negyedik jelzésre vette fel.
- Igen?
- Szia Rosalya, Lica vagyok. Ráérsz most?
- Hát nem éppen, de ha fontos akkor persze.
Erre nem válaszoltam. Mivel gondolom Leighel volt, nincs szüksége arra, hogy a szerelmi problémáimmal zaklassam őt. Már éppen mondani akartam, hogy nem fontos, majd beszélünk, mikor megszólalt.
- Mindjárt ott vagyok, sietek.
Ezzel rám is rakta a telefont. Nem hazudott bő 25 perc múlva kopogtak. Kinyitottam az ajtót és beengedtem. Ő persze mit látott? A szétsírt fejemet. Semmi mást. Óvatosan leült mellém, és nem nézett rám. Pár percig néma csendben ültünk, amikor megkérdeztem.
- Te tudtad?
- Nem. Pont akkor láttam, amikor hívtál.
- Nem tudom, hogy mit mondjak, vagy hogy mihez kezdjek..
- Én sem, erre nem számítottam.
- Legalább ismered?
- Igen. De biztos, hogyha legalább egy kicsit is belegondolsz, akkor te is tudod, hogy ki volt az.
- Deborah? - kérdeztem.
Rosalya pedig csak bólintott egyet, amikor kopogtak. Komótosan odamentem az ajtóhoz, és belenéztem a nagyítóba.
- Rosalya. - suttogtam, mire ő rám nézett. - Ő az!
- Ki ne nyisd! Szétsírtad a fejed!
- De akkor meg mi a francot csináljak?
- Menj fel a fürdőbe! Majd én kinyitom! Ki ne gyere, amíg fel nem megyek hozzád!
Erre csak bólintottam és felsiettem. A fürdőben nem volt semmi tennivalóm, szóval csak idegesen járkáltam fel s alá. Hirtelen egy nagyobb csapódást hallottam.
Rosalya részletesebb elmesélése alapján ez a beszélgetés zajlott le köztetek:
Kinyitottam az ajtót, és Castiel vörös fejjel állt előttem idegesen, a körme melletti bőrdarabokat harapdálva. Mikor meglátott engem, meglepődött.
- Alicciát keresem. Ő itt van? - nézett be mögém, de természetesen nem talált senkit.
- A fürdőszobában van, én is nemrég jöttem.
- Beszélni akarok vele.
- Miért?
- Mert!
- A legjobb barátnője vagyok. Úgyis mindenről tudok. - fontam karba a kezem.
- Akkor válaszolj te! Mit érez irántam? - tárta szét a karját.
- Semmit! Miért hiszi mindenki ezt?
- Azért mert.. Nem tom'! De amikor a parkban meglátott Deborahval olyan volt, mintha sírna!
Erre nem tudtam mit mondani. Válaszra nyitottam a számat, de végül nem mondtam semmit, mert bármit is mondtam volna, az valószínűleg csak rontott volna Lica helyzetén. Castiel ingerülten járt-kelt, majd egyszer csak egy nagyobbat vágott a falba, és idegesen elviharzott. Bezártam utána az ajtót, és felsiettem Licához.
Hát igen. Nem éreztem a legjobban magam miután megtudtam hogy mit beszéltetek..
Végre lépteket hallottam felfelé, majd kopogtak. Kinyitottam az ajtót, és Rosalyaval találtam szembe magamat.
- Mi történt? Mi volt az a csapódás? - kérdeztem, mire Rosalya a fejét rázta.
- Elárultad magadat, én pedig nem tudtam mit mondani..
- Én? Mivel?
- A parkban. Már ott sírtál. Látott.
- Kitalálok valamit. Nem tudhatja meg..
Ekkor előkaptam a mobilomat, és gondolkodás nélkül ütöttem be a számot..

"Belegondolni is nehéz számomra, az ezután következő időszakra.."

Aliccia