Emlékezz rám VIII.
"Még jobb is, hogy ez tisztázódott nemde bár?"
- Hát izé. Nem teljesen. - mondtam összezavarodva.
- Szóval nem teljesen. - fürkésztél - Akkor miért van az, hogy az arcod színe teljesen megegyezik a hajadéval?
- Egy ilyen szituációban ezen ne csodálkozz! - vágtam rá. - Nem vagyok beléd zúgva!
Erre a mondatomra először meglepődtél, majd az arcod megenyhült, aztán elmosolyodtál, és nevetni kezdtél.
- Nem is értem miért hittem ezt el. - nevettél továbbra is, majd közelebb lépve megborzoltad a hajam, és nevetne tovább indultál az ajtóhoz. - Még jobb is, ez őrület. - nevettél még mindig.
- Ezt most nem értem. Mi lenne ha beléd lennék totálisan esve? - vontam fel a szemöldököm.
- Semmi, csak fura lenne. Most komolyan Al. Nálad jobb fej csajt nem ismerek, maradjunk már meg haveroknak nem? Gondolj már bele. Te meg én. Együtt. Egy párként. - mosolyogtál.
- Még mindig nem értem. Nem találok benne semmi kifogásolhatót..
- Jó, lehet én sem találnék benne, csak fura lenne. Olyankor annyi a barátságnak. - vontál vállat.
- Az lehet de.. Mindegy. - mosolyogtam kínosan.
- Na megyek leviszem sétálni Démont. Nem jössz? - kérdezted engem fürkészve.
- Nem. Én inkább most.. Asszem én inkább.. Dolgom van, majd legközelebb.. - erőltettem magamra egy újabb mosolyt.
- Jól van, te tudod. Na csá! - köszöntél el, majd kimentél.
Abban a pillanatban annyi érzés kavargott bennem. Rengeteg. Hirtelen lerogytam a földre és először csak halk zokogásban törtem ki, majd azt egy elég intenzív sírás váltotta fel. Teljesen egyedül éreztem magam. Azok az apró kis jelek, amiket mutatott azt tükrözték, hogy valami benne is van, nem pedig ezt. Amikor elestünk, vagy az öleléseknél, meg a fodrásznál.. Mind csak a pillanat lett volna? Akkor ennyi? Számomra ő mindig csak egy barát lehet? Nem akarok ebbe beletörődni. Ezekre nem fogok választ kapni. Legalábbis tőle nem.. Ekkor pedig megcsörrent a telefonom. Szipogva vettem fel.
- Igen? - kérdeztem.
- Szia Lica! Rosalya vagyok, átugorhatok?
- Persze gyere.. - mondtam kedvesen.
- Valami baj van? Fura a hangod..
- Hát. Mindegy. Nem fontos. - mosolyogtam a telefonba.
- Dehogynem! Engedj be, itt állok a kapud előtt!
- Ó. - nevettem - Máris.
Majd letettem a telefont, és kinyitottam, szétbőgött fejjel az ajtómat.
- Aliccia! Mégis mi a franc történt? - kérdezte aggódva, majd besietett az ajtón, én pedig becsuktam utána, és ismét a földön találtam magam. Rosalya a lehető legtöbb higgadtsággal kérdezgette mi a baj, és beletelt pár percbe, mire megnyugodtam és megtudtam szólalni.
- Castiel.. Valaki elmondta neki. Elmondott neki mindent! Én csak bennetek bíztam meg. De nem tudnám elképzelni, hogy ti lettetek volna! Az lehetetlen! - zokogtam.
- Mert nem is mi voltunk. Viszont láttam beszélgetni négyszemközt Ambert és Castielt. Amber csak gyaníthatta a dolgokat, és amit ő levett azt adhatta át neki. Szerintem tőle tudhatja.. - simította meg a vállamat.
- Mindegy, mert letagadtam Castielnek. Ő pedig csak nevetett egyet, hogy nem is hitte volna el, mert az lehetetlen. Mert mi barátok vagyunk. És nem tenne tönkre egy barátságot... Miért szerettem bele?
- Ó drágám.. Castielnek ez az egész helyzet új. Tudod nem rég volt az a másik...
És elmesélt mindent róla. Az ő nevére tökéletesen emlékszem, és azt hiszem sose fogom tudni rendesen elfelejteni. Úgy hívták, hogy Deborah. De most nem ez jön a történetünk időrendjében szóval én pedig türelmesen végighallgattam Rosalyat.. Így már kicsit jobban értettem, vajon miért nem akarhatsz kapcsolatot jelenleg. De hogy tudnám neked azt bizonyítani, hogy én egyáltalán nem olyan vagyok?
- Köszönöm Rosalya, hogy ezt elmondtad. Kicsit jobban vagyok, de még mindig fáj ez az egész. Nagyon megszerettem.. Még egy dalt is írtam.. - motyogtam Rosalyanak.
- Dalt írtál? - kerekedett el a szeme. - Mindenképpen hallani akarom!
Elővettem a félredobott dalszöveget, a félig kész kottát, és a gitárt, majd elkezdtem énekelni és játszani Rosalyanak. Közben pedig meg is lett a dal vége kottában is.
- Jesszusom! Figyu, van egy zenekaja a sulinak. Muszáj csatlakoznod! Fel is hívom Lysandert!
Elkezdte elővenni a telefonját, mikor félbeszakítottam.
-Ne! Castiel legjobb barátja, nem hiszem, hogy jó ötlet lenne!
És kopogtak. Mi van már? Komolyan átjáróház lett a házamból? Ajtót nyitottam, és ismét te álltál az ajtómban. Egy perc nyugtom nincs tőled az utóbbi időkben.
- Na mizu? - kérdezted.
- Hát igazából semmi.. - néztem rád furán.
- Akkor bejövök. - vontad meg a vállad és beléptél, én pedig sietve elmutogattam Rosalyanak, hogy tegye félre a cuccokat. Szerencsére csak 2x mutogattam el, mire sikerült felfognia, és elvitte a nappaliból. Csak az a gáz, hogy észrevetted.
- Ne vidd el Rosalya! A gitárt kérem! - szóltál oda neki.
- Öhm. Tessék. - nézett kérdőn, majd a gitárt odaadta, de a lapokat elrakta. Szerencse!
- Ali nem játszol valamit? - nyújtottad felém.
- De mégis mit? - kérdeztem meglepődve.
- Victim Effect - Alice Alice. - vigyorogtál. - Tudom, hogy ismered, rajta van a lejátszási listádon. - biccentettél a telefonom felé. - Láttam.
- Jó. - nyújtottam ki a nyelvemet, majd nekiláttam.
Gitárkísérettel elénekeltem a dalt, mire mind a ketten elég megilletődött fejjel bámultatok rám. Én pedig ebbe teljesen belevörösödtem.
- Nem hittem volna, hogy ilyen jó hangod van. - néztél meglepődve rám.
- De nekem nincs.. - kezdtem volna, mikor közbeszólt.
- Dehogy is nincs! - vágtad rá - Köztünk a helyed basszus! Királyul játszol és énekelsz. Lysander is száz hogy kicsattan majd! - mondtad boldogan.
- Ugye? Én is ezt mondtam neki! - mondta Rosalya.
- De én nem akarok bandában játszani! Még nem! Adjatok időt amíg én érzem úgy, hogy megfelelek jó?!
- Jó. - mosolyogtál, amibe megint belevörösödtem. Hogy lehet ilyen helyes?
- Na asszem nekem most mennem kell.. - mondta Rosalya, majd észrevehetetlenül, csak felém kacsintott egyet.
- Jó de.. - kezdtem.
- Nincs de, Leigh vár engem. Sziasztok! - köszönt el mosolyogva, majd kiment.
- Csak ketten maradtunk. - mondtad.
- Ja, aha. - mondtam.
- Van valami jó horrorfilmed?
- Csak egy, de még sosem láttam azt sem.
- Nem láttál még horrort?
- Nem. - ráztam a fejem.
- Mid van? - kérdezted.
- Démonok között. - mondtam.
- Akkor tedd be, nézzük meg.
- Csak fent van TV, a hálószobámban.. - mondtam elvörösödve.
- Akkor ott nézzük, nem mindegy? -mondtad, majd elindultál felfele, én pedig utánad.
Bekapcsoltad a TV-t, meg a DVD lejátszómat, én meg addig elővettem neked a filmet, majd mikor előkészítettél mindent elindítottad. Az elején még nem annyira féltem, de mivel nem mertem hozzád közelebb menni, ezért a kispárnámat szorongatva néztem a filmet, hogyha megijednék, a szemem elé ránthassam azt. Az első kettőnél, még nem vetted észre, de a harmadik résznél, amikor nagyon megijedtem, kedvesen felém nyújtottad a kezed.
- Gyere már ide, nem kell félned. Ez csak egy film. - mosolyogtál, mire nagyokat dobbant a szívem, én pedig elvörösödve megfogtam a kezed, mire magadhoz húztál és átkaroltál. Mélyen belül tudtam, hogy ez egy baráti gesztus volt tőled, de akkor ott úgy akartam érezni, hogy nem azért tetted, mert egy barát vagyok, hanem mert az a lány, akit szeretsz. És akkor ez pont elég volt nekem..
"Napról napra jobban beléd szerettem.."
Aliccia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése