Episode 7.~

Kedves Castiel,
Emlékezz rám VII.


"Hát igen, és itt változtattál meg bennem mindent."


2 órát szenvedtem a fodrászat kényelmetlen székében, ami csak az elején tűnt kényelmesnek. Kábé az első fél órában. Onnantól a fodrász nem győzött szidni, hogy maradjak veszteg. Hol az órát néztem, hol téged kerestelek a tükörben, de volt, hogy még hátra is fordultam hozzád, aztán a festék kirakaton akadt meg a tekintetem, rendesen megfigyeltem hány fajta hajlakkjuk van, milyen hajszárítót használnak, merre találom a hajmosó kagylóikat, megkerestem a tekintetemmel a samponokat, balzsamokat, de mivel egyiken sem volt semmi, így hamar elvonta a figyelmem egy újabb dolog, mint például a közelemben lévő körömlakkok, és géllakkok, kirakati mintázatai. Aztán amikor erőteljesebben szólt rám a fodrász, hogy előre nézzek és maradjak veszteg, akkor megpróbáltam csak a tükörben nézelődni. Hiába, nem tudok sokáig egy helyben ülni.
Nagy nehezen letelt a 2 óra, és teljes megilletődöttséggel bámultam magam a tükörben. Valahogy más lett a hajam, és fekete helyett vörös árnyalatot vett fel. Wow. Teljesen kifordultam magamból, de úgy érzem végre majdnem önmagam vagyok. te éppen akkor jöttél be, és hoztad magával a kellemetlen dohányszagot. Szóval akkor dohányzol. Ezt is megtudtam. Mikor beléptél és felém fordultál megtorpantál és engem bámultál.
- Elállt a szavad? - kuncogtam és elindultam felé.
- Fogjuk rá. - enyhültél meg, majd elmosolyodtál, én pedig komolyan meglepődtem, és jöttem zavarba egyszerre, mert közelebb hajolva adtál egy puszit a homlokomra, majd biccentettél a fodrásznak, aki mellesleg alig várta a távozásomat. Én azért még cukin és kellőképp ártatlanul visszaintegettem neki, mire csak, lesajnálóan rám nézett, majd elfordult.
- Köszönöm, nagyon tetszik! - mosolyogtam rád.
- Nekem is! - kacsintottál, mire elfordultam elvörösödve, és elindultunk a ruhaboltba. Nézzük a jó oldalát a dolognak. Ha elvörösödök, majd elbújhatok a hajamba. Haha. Jó poén mi?
Elég hamar kiválasztottál nekem egy jó kis ruha szettet. Piros felső, converse cipő, vörös naci, egy fekete kabáttal, és teljesen véletlenül tökre passzolt a szettem a tiedhez. Kifizettem, majd elindultál hazafele. Megígértem neked, hogy legalább egyszer felveszem suliba, mert kíváncsi vagy mit szólnak a többiek hozzá, és látni akarod a reakciókat, amire csak annyit mondtam, hogy ha így meglátnak szerintem az első az lesz, hogy te vagy a bűnös Démon, aki a jó kislányból rosszat csinált, és megrontottál engem.
Másnap reggel idegesen belebújtam az új öltözékembe, megnéztem párszor magam a tükörbe, újításként feldobtam egy minimális sminket, majd egy nagyot sóhajtva, - pont mint az első napomon - idegesen elindultam a suliba. Mögülem megszólalt egy hang. Meglepődtem volna, ha pont most nem talál be engem. Morphy törvény..
- Vöröske! - kiáltottál rám természetesen te. Ki más?
- Na jó, nem vagyok kutya, hogy átnevezz kényed-kedved szerint, szóval vagy adsz egy becenevet, vagy maradok Aliccia! - tettem ingerülten csípőre a kezem.
- Valaki a bal lábával kelt ma fel. - nevettél, mire felhúztam az egyik szemöldökömet - Jó' van na. - túrtál bele a hajadba - Vagy Vöröske, vagy Ali jó? - vigyorogtál zavarba ejtően pimaszul, mire csak bólintottam egyet.
Úgy utálom, hogy a közeledben ennyire hevesen ver a szívem!
Szép lassan - nem mellékesen idegesen - beértünk az iskolába. Ahogy beléptünk a folyosóra rengeteg szempár szegeződött rám. Nem volt szokatlan, csak feszült lettem, és feszengeni kezdtem. Lehúztam a kabátom úját, és azt szorongattam, mikor te hirtelen átölelted a fél vállamat, és odahajoltál hozzám alig észrevehetően.
- Nyugi, ne stresszelj, nem tesz jót a szépségednek. - mosolyogtál, mire óvatosan elmosolyodtam, mert jól esett, hogy megpróbáltál felvidítani, és lenyugtatni, csak éppen nem segített.
Aztán elértük a termünk ajtaját, én pedig gyorsan besiettem Iris mellé, és leültem. Iris egy ideig csak Rosalyat kereste a tekintetével, majd amikor megtalálta kérdő nézett rá. Rosalya pedig csak elmosolyodott és felnézett a plafonra. Hűha. Ez nem sok jót sejtet. Ez kemény kihallgatást jelent. Első óra irodalom volt, én pedig nem az anyagra, hanem a többiek figyelmére összpontosítottam. Annyira zavaró, amikor a középpontba kerül valaki. Szünetben kimentem az udvarra. Helyesbítek, ez volt a tervem, csak éppen nem úgy sikerült, hogy kiérjek időben. Rosalyáék előre kigondolkodva elkaptak és behúztak a mosdóba.
- Lica! Észvesztően nézel ki! Ez a vörös haj, a dögös szerelés! Mi történt? - kérdezte Rosalya eléggé izgatottan.
- Castiel műve. - pillantottam elvörösödve a padlóra.
- Hű. Akkor csak érez irántad valamit, hogyha így kifordított önmagadból!
- Nem, nem. - ráztam a kezeimet. - Félreérted. Pont hogy ez vagyok én. - néztem végig magamon - Csak eddig nem mertem megmutatni. - vontam vállat kedvesen mosolyogva.
- Csajszi én mondom, most aztán ott vagy a toppon! Még egy pici önbizalom, és fiú élve el nem sétál melletted. - kacsintott Rosalya, Iris pedig boldogan bólogatott.
Ezután végre elindultunk kifele az udvarra. Ismét meg lettem akadályozva, Rosalyáék bezzeg kijutottak! Az árulók!
- Vöröske! - kiáltottak rám, mire megfordultam.
- Mi van már? - léptem oda hozzád és azt hiszem Lysanderhez kérdőn.
- Be akarom mutatni neked a legjobb haveromat. Asszem, ha már ilyen jóban lettünk, illene megismerned őt. - biccentett oldalra, mire ő hirtelen udvariasan meghajolt előttem, majd a kezét nyújtotta, én pedig megilletődve, és kicsit zavarban is, de megfogtam a kezét.
- Lysander vagyok. - mosolygott, majd megpuszilta a kezemet, mire még jobban meglepődtem.
- Én pedig Aliccia, de gondolom ezt már tudtad eddig is. - mosolyogtam rá kedvesen.
- Igen, hallottam egy s mást. - mosolygott kedvesen felém, majd rád pillantott, mire te ingerülten pillantottál rá. - De ez persze most nem beszéd téma.  - vonta meg a vállát.
- Egyetértek. - kuncogtam, mire becsöngettek. Na ma már nem jutok ki az udvarra.
Az utolsó óra után komótosan sétáltam hazafele egy kavicsot rugdosva. Majd mikor hazaértem hirtelen felindulásból nekiálltam dalt írni.
Nem csatolom neked az egészet, csak a refrénjét, hátha emlékszel rá.

I do anything,
Just to hold you in my arms.
Try to make you laugh,
Cause somehow i can't put you in the past.

I do anything,
Just to fall asleep with you.
Will you remember me?
Cause I know I can't forget you!
(Írói megjegyzés: a dalt nem én írtam, nem én találtam ki, a Simple Plan együttes I do anything című dala)

Teljesen átéreztem a dalt amit írtam. A kezembe fogtam a gitáromat, és elkezdtem játszani. Már a kotta felénél tartottam, mikor csengettek. Ráérősen félrerakva a gitárt kitártam a bejárati ajtót, és te álltál előttem, én pedig az ijedtségben rád csuktam az ajtót, visszarohantam, elraktam a gitárt, a kottát és a dalszöveget, majd visszafutottam és újra ajtót nyitottam.
- Szia. - néztem rád ziháltan.
- Mit rejtegetsz? - vigyorogtál már-már fenyegetően ravaszul.
- Semmit. - vágtam rá.
- Te tudod, de azért bejöhetek?
- Tudod most annyira nem érek rá. - tereltem a témát.
- Kár pedig szívesen beszélgettem volna veled. - mondtad majd elsétáltál mellettem be a lakásomba.
- Nem rémlik, hogy beengedtelek volna. - fontam karba a kezem.
- Nem rémlik, hogy ez bármikor zavart volna engem. - vontad meg a vállad, mire halványan elmosolyodtam, és becsuktam az ajtót.
- Tudod. Azért jöttem, hogy kérdezzek valamit. - fordultál meg és néztél a szemembe.
- Igazán, és ugyan mit?
- Azt csiripelik a madarak, hogy belém vagy zúgva totálisan. Ez így van?
Ahogy ezt kimondtad kihagyott pár ütemet a szívverésem, és hirtelen halál sápadtnak éreztem magamat. Kitől tudhattad meg? Én csak 2 embernek mondtam el, és bíztam bennük..

"Még jobb is, hogy ez is tisztázódott nemde bár?"

Aliccia

(Az új Aliccia)