Episode 12.~

Kedves Castiel,
Emlékezz rám XII.



"Az első csókunknak mámorító boros íze volt."



Hirtelen annyi kérdés merült fel bennem. Vajon miért tetted ezt? Csak Deboraht akarod idegesíteni vele? Vagy mégiscsak érzel irántam valamit? Látja ezt most Deborah? És Rosalyáék? Mit kéne most tennem? Miért ver ennyire hevesen a szívem, mikor a csók konkrét okát még csak nem is tudom, és az is lehet hogy kihasználás az egész? Ennek ellenére én mégis a végsőkig boldog voltam. Ki tudja lesz e még alkalmam veled csókolózni. Azon a napon nagyon boldoggá tettél engem. De rátérek a bál további részére. A csók után még kábé fél órát táncoltunk összesimulva, de éreztem Deborah szúrós tekintetét a hátamon. Mintha ezer meg ezer kést döftek volna a hátamba. Nem is kellett sokat várni, mert Deborah úgy döntött, hogy nem érdekli Castiel, így összebújt egy sráccal.  Te rá se néztél, végig velem voltál elfoglalva. Én pedig csak élveztem. Bár belül tudtam, valószínű ittál, hisz éreztem a bort, és mindez emiatt történt, de nem érdekelt. Minden veled töltött percet ki akartam élvezni teljes mértékben. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy odahajolsz a fülemhez.
- Nem megyünk haza? - kérdezted.
- De mehetünk, ha szeretnél.
- Úgy értem hozzád. Már ha neked ez nem probléma.
- Nem az, gyere nyugodtan. - mosolyogtam rád,
- Nyugi nem fogok rád mászni. - nevettél fel, mire én felvettem a hajam színét az arcomra, és lehajtottam a fejem, amin még jobban elmosolyodtál, majd rákulcsoltad a kezed az enyémre, és elindultál kifele. Még egyszer visszanéztem az ajtóból, mindenki önfeledten táncolt a partnerével. Ezt az estét garantáltan nem fogom elfelejteni. És ne gondolj rosszra, tudom nem emlékszel, hisz az amnéziád meggátol, de biztosíthatlak, aznap este nem történt köztünk semmi. Átjöttél, csináltam rántottát, megvacsiztunk, majd fürdés után bedőltünk az ágyba.
Másnap reggel fejfájással ébredtél, én pedig nagyon reméltem, hogy a tegnap esti bál lényeges részét nem felejtetted el. Kinyitottad a szemed, félhosszú hajad kócosan lógott a szemedbe és rám szegezted a tekintetedet. Én hirtelen annyira zavarban találtam magam, hogy egy szó sem jött ki a számon bármennyire is szerettem volna. Aztán egy levegővétel után, megkérdeztem azt az egyetlen egy kérdést, amire mindennél jobban szerettem volna választ kapni, mert talán ha akkor nem válaszolsz, belehaltam volna a tudatlanságba.
- Castiel..
- Igen? - kérdezted még mindig az arcomat fürkészve.
- Emlékszel a tegnap estére? - kérdeztem teljesen elpirulva.
- Miért te nem? - jött a visszavágás.
- De! Nem tudnám elfelejteni..
- Innentől miért szükséges az, hogy én emlékszem-e rá?
- Mert hát.. Szeretném tudni.
- Ennyire fontos? - sóhajtottál.
- Tudod mit? Nem szükséges válaszolnod.. - mondtam majd kitakaróztam, és a lángvörös fejemet eltakarva kiviharoztam a fürdőszobába. Belenéztem a tükörbe és nem ismertem magamra. A szemeim táskásak voltak, és könnyekbe szököttek. A gondolataim ezer irányba vágtattak, és úgy éreztem szét fogok zuhanni. Nem volt erőm visszamenni hozzád a szobámba, mert nem tudtam hogyan is viselkedhetnék előtted. Teljesen leírtam az érzéseimet. Nincs mit tagadni többé.
Aztán egyszer csak megláttalak magam mögött a tükörben, a pulzusom az egekbe szökött és nem tudtam mit mondhatnék. Nem akartam, hogy így láss engem.. Teljes kétségbeesés futott végig rajtam, és legszívesebben elsüllyedtem volna abban a szégyenben amit éppen ott éreztem.
- Lica, nem szeretnélek megbántani. És szeretném, ha tudnád, hogy ami tegnap este történt, arra én csak képszakadásokkal emlékszem. Az én emlékezeteimben mi ketten táncoltunk. És ez számomra félre ne értsd, szép. De barátnőm van, nem gondolhatok máshogy arra a táncra, és nem képzelhetek többet az érzéseidbe. Ezt meg kell értened. - mondtad a szemembe életem legfájdalmasabbnak tűnő szavait, én pedig egy bólintással igazoltam feléd, hogy megértettem amit mondasz. Te boldog vagy Deborah-val, nekem pedig ha tetszik, ha nem ezt el kell fogadnom. Nincs más választásom.
- Nem kell aggódnod értem. Én megleszek. Már nem vagyok én se gyerek. Barátok? - nyújtottam feléd a kezem, mire te egy lesajnál mosollyal fogadtad el.
- Barátok? Nem hiszem, hogy ez lesz a megfelelő szó a mi kapcsolatunkra.. - mondtad mélyen a szemembe nézve, én pedig teljesen összezavarodtam fejben. Egyik pillanatban még ne képzeljünk bele többet, a másikban meg nem fogadod el a kapcsolatunkat egy barátságnak. Éreztem, sőt előre tudtam, hogy hosszú és fájdalmas időszaknak nézek elébe.
Ezek után felöltöztél, és hazamentél. Úgy éreztem, akármennyire is szeretném megbeszélni ezt az egészet Rosalyáékkal, ők ebben most nem fognak tudni tanácsot adni. Veled nem beszélhettem meg, hisz ott van Deborah, egyedül viszont nem tudtam megbirkózni ezzel az egésszel, így esett végül arra a sor, hogy egy számunkra kedves barátunkat hívtam segítségül. A harmadik csörgésre fel is vette.
- Szia Aliccia, miért hívtál? - szólt bele kedvesen a telefonba Lysander.
- Szia. - mondtam kicsit megtörve - Nagy kérés lenne, hogy átgyere kicsit beszélgetni? - tettem fel a kérdést egyből.
- Dehogy lenne. Szívesen átmegyek. Elkészülök és indulok is, úgysincs most jobb dolgom.
- Ezer hála! - köszöntem meg, majd letettem.
Gyorsan rendbe raktam a lakást, megetettem Mistyt, hisz ő sem maradhat elhanyagoltan, nem azért hoztam ide ezt a kincset a házhoz, hogy magányos legyen, hanem pont azért, hogy én ne legyek egymagam, és legyen kivel törődnöm. Csináltam egy pár szendvicset, ha már vendéget várok, meg főztem le egy kis citromos teát, majd miután ezeket mind kikészítettem a kávézóasztalra kissé türelmetlenül vártam Lysander érkezését. Végül fél óra alatt, de megérkezett, én pedig enyhén megkönnyebbülten tudatosítottam magamban a tényt, hogy Lysander biztos segíteni fog egy kicsit helyre pofozni a lelki világomat. Tudtam, hogy nem katasztrófa ami velem történt, és azt is, hogy másoknak ezerszer nehezebb, de akkor is szükségem volt rá, még akkor is, ha Lysander a te legjobb barátod.
- Na mi bántja a lelkét a hölgynek? - mosolyogva ült le a kanapéra. - Boldognak kéne lennie nem? Hisz Castiellel együtt távoztatok a bálról, és gondolom nem ok nélkül. Deboraht elöntötte az irigység. Én pedig pár nélkül maradtam. - nevetett fel - De remélem megérte pár nélkül maradnom és végre vége annak, hogy húzzátok egymást.
- Nem is tudom hol kezdjem Lysander. Nem épp úgy történtek a dolgok ahogy azt gondolod.. Sőt.. Épp ellenkezőleg. Ezért is téged hívtalak át most és nem a lányokat. Te ismered őt talán a legjobban. Felém is kezd nyitni, de korántsem annyira mint feléd..
- Hallgatlak. - vette komolyra Lysander is a dolgokat.
- Nálam aludt, és egész reggelig nem is volt semmi probléma. De reggel nem bírtam magammal, muszáj volt megtudnom, hogy emlékszik-e egyáltalán a tegnap esti történésekre. Erre válaszul csak annyit kérdezett hogy én emlékszem-e. Mondtam hogy igen, mire ő annyit felelt, inkább kérdezett, hogy miért nem elég ha én emlékszem..
- De várjunk egy pillanatot kedvesem. Miért ne emlékezne? Butaság ilyeneket gondolnod.. - mondta mosolyogva.
- Mert bár megcsókolt, de éreztem a száján az alkoholt.. Ezért kellett megkérdeznem.
- Így azért egyből más a történet. Azt hiszem el fogok vele beszélgetni.. - mondta, majd hirtelen egy zenére kaptam fel a fejem. Az emeletről szólt, Fel is siettem, és akkor tűnt fel, hogy itt hagytad a mobil telefonodat. Deborah hívott, de tisztán emlékszem, hogy nem vettem fel, hisz óriási botrány lett volna abból, ha felveszem és én szólok bele. Erre egyikünknek sem volt szüksége. Felkaptam a mobilod és visszatértem Lysanderhez.
- Még a telefonját is itt hagyta olyan gyorsan lépett le.. - mondtam kissé szomorúan. - Lysander most egy kis ideig nem szeretnék vele találkozni. Fogalmam sincs mi is fogott meg pontosan ennyire benne, de szeretném elkerülni a számomra kellemetlen pillanatokat.. Tudom, hogy az iskolában nehéz lesz elkerülnöm, de nagy kérés lenne ha azt mondanám, próbáld magad mellett tartani? - kérdeztem kissé megilletődve.
- Nem lenne ne aggódj. - mosolygott rám, majd tekintete a sarokba lévő gitárra szegeződött. - Gitározol?
- Néha. - mosolyodtam el. - Mutatok valamit, amit még senkinek sem mutattam meg, de benned bízok. Annyit kérek idő előtt ne szóld el magad Castiel mellett.
- Nem kell ettől félned, jól őrzök titkokat. - mondta, én pedig teljes mértékben megbíztam benne.
Elő is vettem a féltve őrzött kincseimet, a hozzád írt dalaimat és megmutattam neki. Lysander csendben olvasta el szépen egytől egyig őket, majd mosolyra húzta a száját.
- Ezeket mind te írtad?
- Igen. Mindig amikor kicsit magamba zuhanok, vagy túl sok információ van a fejemben, vagy csak túlterheltnek érzem a szívemet leülök és írok egy kicsit. Így adom ki magamból a felesleges feszültséget.
- Eljátszanád az egyiket? Persze csak ha nem gond.
- Örömmel. - mosolyogtam, majd kezembe vettem a jó öreg barátomat és elénekeltem az I do anythinget. Lysander végig a szemembe nézett, én pedig csak rád tudtam gondolni. Hisz a dal miattad íródott meg, és mindig is hozzád fűzött. Ez sose fog megváltozni. Becsuktam a szemem, majd csak a dal végén nyitottam ki, majd vetettem egy apró mosolyt hallgatóságom felé.
- Hát én... -kezdte. - Nem találok szavakat Lica. Tehetséges vagy mind gitározásban, mind éneklésben. Castiel már említette, de így a saját fülemmel hallani sokkal másabb. - mosolygott rám kedvesen.
- Köszönöm.
- Ugyan, én köszönöm, hogy betekintést nyerhettem ebbe a csodába, és elsőként szerezhettem tudomást a saját szerzeményeidről. Castiel is biztos örülne ha hallaná őket.
- Fogja is, de még nem most. Nem érkezett el az ideje. - néztem a kiterített szövegeimre.
Lysanderrel nagyon sokáig beszélgettünk hol mélyen, hol elhülyülve, jó volt a társasága. Megértett tán úgy, mint Rosalyáék még sosem. Más egy fiúval és más egy lánnyal megosztani ugyan azokat a történeteket. Bár azt mondják a fiúk később érnek, de ez szerencsére nem mindenkire igaz. Mire észbe kaptunk már este 9 volt. Szóltam neki, hogy lassan itt az ideje elindulnia, mert másnap iskola és nem lenne jó, ha hulla fáradtan tántorognánk be reggel. Elköszöntünk, én pedig az esti készülődéseim után mély álomba szenderültem.
Másnap reggel elég komótosan tudtam felkelni, így sietősre kellett vennem a készülődésemet. Felvettem hát gyorsan valami tűrhető ruhát, felraktam egy minimális sminket, majd Misty etetése után elindultam az iskolába. Út közben úgy döntöttem inkább a parkon keresztül sétálok, úgy is szép időnk volt aznap, tehát nem esett nehezemre, és addig is elkerülöm a kényelmetlennek bizonyuló találkozást veled. Legalábbis reméltem. Szerencsémre így is lett. Az iskola udvarára beérve viszont kiült az arcomra a megilletődöttség mikor megláttalak Lysanderrel a padon ülni. Bíztam benne, tudtam hogy semmi olyat nem fog mondani amiről tegnap beszéltünk. Viszont mikor Lysander kedvesen felém biccentett, én visszaintegettem, te pedig reflexből odafordultál felém. Elejtettél egy kedves mosolyt, én pedig ijedten elfordultam és besiettem az iskolába. Rettenetesen kínosan éreztem magam és csak reméltem hogy egyszer ez az érzés majd csillapodik bennem. A terembe érve leültem Rosalya mellé, és ledőltem a padra.
- Szívem van valami baj? - kérdezte egyből aggodalmasan.
- Hagyjuk, majd elmondom. - mondtam a padba temetve az arcomat. - De nem itt bent.
- Jólvan. - mondta aranyosan, majd arra kaptam fel a terem, hogy kicsapódott a terem ajtaja és Deborah lépett be rajta ingerülten. A tekintetével össze vissza fürkészte az osztályt, majd megállapodott rajtam. Éreztem, hogy kész ebben már nyakig benne vagyok és nem fogok tudni kimászni belőle. Bántam az egész bálos dolgot.
- Aliccia! Te kis csitri! - kiáltott rám. - Engem aztán rohadtul nem érdekel kinek a palijára hajtasz rá, amíg nem rólam van szó! Fogd fel, ő az enyém volt, most is az enyém és évek múlva is az enyém lesz! Nekem egy csipetnyi esélyed sincs nála! Ez az iskola is az én helyem. Te csak átutazó vagy itt. Amint visszatérek ismét mindenki az én társaságomat keresi majd nem a tiedet! Bebaszva pedig mindenki csinál hülyeségeket, az a kis csók amit kaptál nem jelentett számára SEMMIT! - mondta üvöltve és teljesen idegesen. Én pedig természetesen jogosan lettem leüvöltve, hisz kinek lenne joga egy kapcsolatban lévő fiúval enyelegnie? Igazából senkinek, és ezzel még a saját szememben is elsüllyedtem.
- Tévedsz. - állt fel Iris. - Nagyon nagyot tévedtél most Deborah. Egyszer igenis sokat jelentettél nekünk. De gondolj csak bele. Mindenkinek a hátára jártál, mindenkit mindenki ellen uszítottál, ha valami nem úgy volt, ahogy azt te akartad már is megvolt a következő balhéd. Castielen kívül, és szerintem egyenlőre ő sincs tisztában a döntése súlyával, itt senki sem lát téged szívesen. Lica ezerszer jobban bizonyít már most mint te az évek alatt bármikor. - mondta teljesen komoly arckifejezéssel. Sosem láttam még így Iris-t.
- Ráadásul még csak az iskolánk diákja sem vagy. - szólalt meg Deborah mögött Nathaniel. - Szóval úgy hiszem itt az ideje elhagynod az intézmény területét.
- Itt mindenki megőrült? - nevetett fel - Tudjátok mit? Sosem volt rátok szükségem. Ahogy most sincs. Válasszátok csak ezt a cafkát ha úgy látjátok jónak. Én léptem. Csá. - mondta majd bemutatva kiviharzott az iskolából.
Én pedig egyszerre éreztem örömöt és bánatot. Boldog voltam, mert a többiek kérés nélkül mellém álltak, pedig még nem is vagyok huzamosabb ideje a társaság tagja, és szánalmasnak éreztem magam azért amit Deborahval műveltem. Lehet ő sem egy angyal, de szereti Castielt. És amíg az a csábító démon az ő karmai között van, addig semmi jogom belepofátlankodni a kapcsolatukba.
A tanítás véget ért elég hamar, észre sem vettem olyan gyorsan ment az idő, én pedig nagyon siettem haza, mert semmi kedvem nem volt már bent tartózkodni. Szerettem volna végre kényelembe helyezni magamat. Azonban egy nem várt vendég jelent meg a sarkon, én pedig azon kaptam magam, hogy a legközelebbi oszlop mögé siettem. Persze egyből végig futott az agyamon, hogy ennyire gyerekes nem lehetek, szóval egy sóhajtás keretében tovább indultam a házamhoz. Nagyjából egyszerre értünk a házam elé. Én próbáltam a lehető leghiggadtabban a szemedbe nézni, te pedig csak hinni tudtam, hogy beveszed.
- Szia. - erőltettem magamra egy mosolyt - Mi szél hozott? - s merre visz? gondoltam magamban de természetesen ezt a kis részletet már nem tettem hozzá a mondatomhoz. Ennyire gyerekes még én sem vagyok.
- Szia. - mosolyogtál rám. - Gondoltam benézek és megkérdezem mi van veled, mivel hallottam volt egy kis zűrzavar a suliban. - mondtad. - Zavarok?
- Nem zavarsz. - válaszoltam, majd kinyitottam az ajtót és beengedtelek. - Igen, de hamar lerendezték a többiek. -vontam meg a vállam és leültem a kanapémra.
- Biztos? - fürkészted az arcom.
- Biztos. - bólintottam.
- Figyelj, én nem akarlak megbántani.. - kezdted miközben leültél mellém - De nagyon jól tudod mennyire megvisel engem ez a nosztalgikus eseménysorozat. Nem tudom mit hihetek el és mit nem.
- Castiel, ez egy szörnyeteg. De felőlem azt hiszel amit akarsz. Nekem ebbe nincs jogom beleszólni.
- Épp ez az Lica. Hogy egy olyan döntést kell most meghoznom, amit nagyon át kell gondolnom minden szempontból.
- De ehhez nekem semmi közöm nincs. Ez a te életed.
- De igenis van. Mély hatást gyakorolsz rám, aminek nem tudok ellenállni. Ezt bizonyítja a bál estéje is.
- Szóval emlékszel?
- Hogyne emlékeznék?
- Most komolyan? Ittál. Simán elfelejthetted. - húztam fel az egyik szemöldökömet.
- Tulajdonképpen egy pohár bor még nem a világ vége. És hidd el amit tettem annak meg is volt a következménye. Nem kis vitán vagyok túl Deborahval.
- Engem ez hidegen hagy.
- Ezt nem hiszem el. Akkor nem hagytad volna, hogy megcsókoljalak. - mondtam komoly tekintettel, mire én elpirultam. - Lica fontos vagy nekem. És gyűlölöm magam ebben a két tűz közötti helyzetben..
- Én ennek nem akarok részese lenni! Én nem leszek a B terved. És soha senki másnak sem. És ezt senki nem is várhatja el tőlem.
- Nem is várom el. Időt várok el.
- Jó. De nem ígérek semmit. - mondtam majd kitessékeltelek a házból.
Olyan 3 óra fele Rosalyának elmondtam mindent telefonon keresztül, ő pedig türelmesen végighallgatott. Kicsit szíven ütötte, amiért nem őt hívtam elsőnek, hanem Lysander-t, de meg is értette hisz ő Castiel legjobb barátja így ő jobban meg tudta érteni őt is meg engem is. Végső soron azt mondta teljesen igazam van abban amit neked mondtam amikor itt jártál iskola után. Bár újdonságot nem mondott, de jól esett hogy valaki nyomatékosítja bennem, legalább tudom, hogy nem csak én gondolom ezt így. De pont ez volt az oka annak hogy akkor Lysander segítségét kértem és nem a lányokét. Miután kibeszéltük az egész történetet Rosalyával leültem írni pár sort. Elhatároztam, hogy Lysander segítségével feltárom a kis szerzeményeimet előtted. Végre eljött az ideje ennek is.
Másnap elég eltökélten kelten. Pikk-pakk elkészültem és besiettem az iskolába. Olyan hamar beértem, hogy még volt hátra fél óra az első óra kezdetéig, így hát első utam az igazgatóiba vezetett. Pár rövid percnyi várakozás után sikerült bejutnom és szót váltanom az igazgatónővel. A tervem egyszerű és kivitelezhető volt, így reméltem hogy belemegy a kis tervembe. A hátsó szándékot pedig nem feltétlen kell tudnia.
- Szép jó reggelt Igazgató Asszony! Azzal a kéréssel fordulnék Önhöz, hogy lehetséges lenne-e egy koncert keretein belül jótékonysági estet szervezni árva gyerekek segítségére?
- Milyen koncertről lenne szó?
- Arra gondoltam, hogy a saját szerzeményeimet az iskolai banda segítségével egy este eljátszhatnánk, a koncertet pedig az árva gyerekeknek rendeznénk. Lehetne mondjuk egy kisebb bódé ahol különféle tárgyakat, összegeket, ruhákat adományozhatnának a gyerekeknek.
- Nem rossz ötlet kedvesem. Beszélt már a bandával?
- Még nem, mindenképpen az igazgatóság véleményét kellett először megtudnom, nem szerettem volna reményt kelteni egy esetleges fellépéssel a bandában idő előtt.
- Ez egy bölcs döntés volt. Hát Aliccia, én támogatom az ötletet. Így talán iskolánknak is szerzünk egy kisebb hírnevet.
- Nagyon szépen köszönöm! Akkor el is kezdek intézkedni.
- Megfelelne önöknek a pénteki nap? Esetleg jövőhét?
- Nem, azt hiszed a pénteki nap tökéletes lesz!
- Rendben!
Ezzel ki is mentem az igazgatóiból, és leültem az udvaron. Meg kell szervezni egy csomó mindent, segítőket kell felkérni, felépíteni a bódét, a színpadot, fellépést összeállítani, a fellépő ruhát. A kottákat csak le kell adnom a srácoknak és igazából ezzel meg is lennénk. Mikor Lysander beért oda is siettem hozzá, hogy válthassak vele ezzel kapcsolatban pár szót. Szerencsére virult amikor elmondtam neki a tervemet, és 100%-osan támogatott engem is és az ötletet is. Most végre minden titkom kiderül. Nem is igazán érdekel mi lesz Castiellel. Az a legfontosabb hogy mulassunk egy jót a többiekkel. Az iskolában pedig szépen elkezdett terjedni a hír, még mielőtt a 4. óra utáni szünetben az igazgatónő bemondta volna az iskolai rádióba. Rosalya bevállalta a fellépő ruhák összeállítását, Alexy és Armin elvállalták a bódé felépítését Iris pedig az ügyeletét a rendezvény alatt. Az utolsó óra után pedig siettünk a próbaterembe, hogy feltárhassam szerzeményeimet a fiúknak. Lysander lett a gitáros, Nathaniel a dobos én pedig az énekes. Odaadtam nekik az összes kottát és keményen dolgoztunk a pénteki napig. Tökéletesnek kellett lennie. Bár be kell vallanom Nathaniel csak azért vállalta el, mert árva gyerekekről volt szó, aminek márpedig a szent lelkével sose tudott volna ellenállni. De végtére nekem csak az számított hogy lett dobosunk. Mindenki buzgón készülődött a pénteki napra.
Valahol tudtam, hisz az agyamban repkedett a gondolat, hogy te is hallottad a hírét ennek a rendezvénynek, és biztos rá fogsz kérdezni hogy mégis miért hagyunk ki az egészből, de nem mondhattam el neked. Lysandernek és a többieknek is a lelkére kötöttem, hogy egészen péntekig ne is mondjanak neked semmit. És mivel mindannyian nekem drukkoltak így nem is volt kérdéses, hogy tartják a szájukat.

"Így hát míg te kérdésekkel voltál tele, én teljes odaadásommal küzdöttem, hogy pénteken mindent elmondhassak neked pár dalban."

Aliccia