Episode 15.~

Dear Castiel
Emlékezz rám XV.


"Szeretlek Castiel, és itt is téged szerettelek, remélem idővel mindent megértesz majd, csak kérlek szépen emlékezz!"


Bevallom neked őszintén, Lysander kérdése úgy ért mint egy futótűz, egyáltalán nem számítottam arra, hogy esetleg lányként gondolna rám. Eddig támogatott abban, hogy feléd közeledtem, de ez legalább magyarázatot ad arra, miért is hívott el akkor a bálba.
- Elfogadod válasznak azt, ha kérek egy kis gondolkodási időt? - kérdeztem zavaromban.
- Természetesen, csak neki ne mond el. Nem szeretnék balhézni..
- Persze ez evidens. -mosolyogtam rá.
- Nos akkor én nem is zavarok tovább, holnap találkozunk.
- Rendben.
Kikísértem a kapuig, majd egy öleléssel elköszöntem tőle. A nap további részében főztem, majd nyugovóra tértem a gondolataimmal.
Másnap kicsit ingerülten, mondhatni bal lábbal keltem. Valahogy mintha megéreztem volna, hogy aznap jobb lett volna, ha otthon maradok. Lehet az lett volna a legjobb, ha fel se kelek. A nap azzal kezdődött, hogy szüleim felhívtak, hogy úton vannak ide, mivel mindenképp látni akarják, hogy tudok e gondoskodni magamról. Ezután nem is kérdés, hogy ingerülten indultam iskolába. A buszt lekéstem, így sétálva folytattam az utat. Út közben rájöttem arra is, hogy otthon hagytam a táskámat, így semmilyen tan cucc nem volt nálam. Időm visszafordulni már nem lett volna, így is láttam, hogy késni fogok, nem ha még vissza is fordulnék. A parkon át akartam menni, viszont megláttalak jobbról közeledni. A poén az egészben az, hogy erre számíthattam volna, de mindig a remény hal meg utoljára nem? Szóval nem is konkrétan felém közeledtél, hanem Deborah felé, aki a parkból indult el mosolyogva, mikor észrevett téged. Én álltam ott teljesen megszégyenülve, hogy megint bedőltem neked, míg te ahogy odaértél boldogan ölelted át. Öleléséből kibújva pedig ráérősen megcsókoltad, majd a kezét megfogva elindultatok véleményem szerint hozzátok, mivel nem az iskola felé mentetek, hanem felém. Akkor döntöttem el azt, hogy innentől elfogok nézni mellettetek. Ahogy egyre közelebb értetek, a szemembe néztél, én pedig egy röpke pillanat erejéig voltam hajlandó a tiédbe, majd felszegett állal elsétáltam mellettetek, vissza se néztem egyetlen egyszer sem. Bevallom, a szívem akkor úgy éreztem ripityára tört, de elhatároztam, hogy nem fogsz pont te padlóra küldeni. Ennél azért talpraesettebb vagyok.
Amikor beértem, igaz pár perc késéssel, de beültem az órára. Egész órán lelki ismeretesen körmöltem a történelem anyagot, majd szünetben kimentem a többiekhez az udvarra.
- Végre, már azt hittem sosem ér véget az óra - sóhajtott Kim.
- Yo. - köszönt Armin "peace"-t mutatva, mi pedig intettünk neki.
- Hihetetlen mennyit tud ez a tanár diktálni. - húzta a száját Rosalya, de bevallom nekem most jól esett, addig sem hagytam magam elveszni a gondolataimban.
- Sziasztok. - jött oda hozzánk Lysander.
- Hát Castielt hol hagytad? - kérdezte Alexy, én pedig lesütöttem a szememet.
- Lóg mint mindig, nem okoz meglepetést. - vonta meg a vállát - Meg amúgy sem az én problémám. Lica beszélhetnénk?
- Uhm. Persze, miért ne. - válaszoltam kellemetlenül, majd elindultam utána.
Végül a tetőn kötöttünk ki. Sosem jártam még azelőtt a tetőn, így hogy is mondjam, elsőre elvarázsolt. Úgy éreztem ez lesz az a hely, ahova ha olyan kedvem szottyan feljövök majd esetleg gondolkodni. Körbenéztem és teljesen letaglózott engem a látvány világ ami elém tárult. Nem lakunk valami nagy városban, és a környék sem nevezhető mondjuk gazdag negyednek, vagy mondjuk természeti csodának.. Bár ezt te is tudod. De valahogy ott fent a tetőn minden sokkal másabbul hatott.
- Tetszik? - mosolygott rám Lysander.
- Kifejezhetetlenül. - csodálkoztam még mindig körbe-körbe tekintve.
- Lica, azt szeretném megtudni, hogy sikerült-e döntened a kérdésemmel kapcsolatban.
- Elfogadom a meghívásodat. - mosolyogtam rá kedvesen, ő pedig eléggé meglepődött, szemei kikerekedtek, viszont észrevettem a sunyin megbújó nevető ráncait a szája sarkában.
- Tényleg?
- Igen tényleg.
- Mi okból döntöttél így?
- Mindenki megérdemel egy esélyt, legalábbis szerintem.
- És Castiel? Vele mi lesz?
- Vele? Ő már választott, szerintem rég. Csak nem akart megbántani. Én viszont szeretnék egy esélyt adni ennek a dolognak, kitudja még a végén jól sül el.
- Én is így érzem. - mosolygott most már őszintén. - Akkor iskola után menj csak haza, nyugodtan készülődj, és majd felhívlak.
- Rendben. - mondtam, majd visszamentünk a terembe.
A többi óra is nagyjából ugyan úgy telt, megírtuk az irodalom dolgozatot is amire a hétvégén tanultam. Ez a dolgozat jól is sikerült, de hát sokat is tanultam rá. Az iskolából hazafelé menet ismét a park felé vettem az irányt. A városban ez volt mindig is az egyik kedvenc helyem, nem valami nagy, viszont szerintem a városunk egyik látványossága. Mindig teli van élettel. Felhívtam anyuékat, hogy körülbelül mikor is érkeznek, majd miután sikerült megbeszélni mindent nekiálltam keresni valami elfogadható ruhát a randevúra. Végül egy A alakú bézs színű egybe ruhát vettem fel, egy kis ékszerrel. Néha nem árt a nőiesség. Sminket csak natúrt tettem fel, egy kis átlátsz szájfénnyel, majd Misty megetetése után leültem a kanapéra, majd csöngettek.
- Sziasztok. - mondtam komoran a szüleimnek.
- Szia kislányom, bemehetünk? - kérdezte anyukám, én pedig félre álltam, hogy bejöhessenek.
- Hogy vagy? - kérdezte apu mosolyogva.
- Nagyon jól. Megy az iskola, tanulok..
- Hogy hogy így ki vagy csípve? - kérdezte anyu.
- Randim lesz este.
- Kivel?
- Egy sráccal az iskolából.
- Nem vagy még ehhez fiatal?
- Tekintve, hogy egyedül élek.. Nem, szerintem nem.
- Értem. - válaszolta anyu majd körbenézett - Szép rend, tisztaság, egy macska, van étel a hűtőben. Amint látom, tényleg képes vagy a megélésre.
- Inkább az volt nehéz, hogy meg kellett szoknom az egyedüllétet. Ezért is hoztam Mistyt.
- Aranyos kiscica. - mondta apu - Gitár?
- Igen - mosolyogtam - Most volt nemrég egy fellépésem is.
- Azta. Hát drágám. Felnőtt a kislányunk. - könnyezett be.
- Igen. - válaszolta anyu hűvösen. - Aliccia 1 hét múlva utazunk vissza, addig maradhatunk itt nem? - kérdezte.
- Nyugodtan. Fent van jobbra a vendégszoba, pakoljatok le nyugodtan.
- Rendben.
Anyuék elkezdtek kipakolni, én pedig próbáltam valami hangulatot önteni magamba. 1 hetet kell csak kibírnom anyuval. Erre gondoltam egész végig. Este 6 fele csöngettek, az ajtót kinyitva pedig Lysanderrel találtam szemben magam.
- Hát Lica. Elképesztően gyönyörű vagy. -  mosolyodott el.
- Köszönöm. - mondtam én is mosolyogva, majd beengedtem.
- Nem vagy egyedül? - kérdezte kicsit aggódva.
- Nem, sajnos nem.. - mondtam halkan, anyuék pedig gondolom a csengőre de elindultak le a lépcsőn.
- Oh. Vele mész ma este? - kérdezte a lépcsőn lehaladva anyu.
- Igen.
- Értem. - válaszolta, közben pedig odaállt mellém apu. Lysander persze egyből kezet fogott és bemutatkozott.
- Milyen határozott kézfogása van fiatalember.
- Köszönöm, önnek is.
- Na. Mehetünk is szerintem. - mondtam zavartan.
- Persze. - mosolygott rám Lysander, majd elindultunk kifele.
- Ők a szüleid? Sose meséltél róluk.
- Mert nem a kedvenc témám. Nem véletlen költöztem külön tőlük.
- Én szívesen meghallgatlak..
- Inkább hagyjuk, szeretném ha egy szép estét zárnánk majd le. Ne is beszéljünk róluk. 1 hét és hazamennek. - mosolyogtam kedvesen, Lysander pedig egy aprót bólintott, majd felajánlotta a karját, én pedig elfogadtam.
Nem sokkal indulás után meg is érkeztünk a randink helyszínére, ami egy elég színvonalasnak tűnő étterem volt, én pedig boldogan láttam be a tényt, miszerint kivételesen sikerült tudatlanul is alkalomhoz illően öltöznöm. Le is ültünk az asztalunkhoz és rendeltünk.
- Nagyon boldoggá tettél azzal, hogy igent mondtál erre az estére Lica. - mondta lágyan Lysander.
- Igazán?
- Igen kedvesem. Nem csak jól neveltségből hívtalak el. Szeretném ha felmérnéd a választási lehetőségeidet. De az a legfontosabb, hogy a szívedre hallgass.
- Ezt megfogadom, ígérem  - mosolyogtam rá.
- És egyébként, hogy érzed magad az iskolánkban?
- Őszintén? Szerintem egész életemben nem történt annyi dolog velem, mint amennyi ebben az iskolában az átiratkozáson óta.
- De jó vagy rossz?
- Is is. Tekintve az elmúlt pár napot.
- Mindennek két oldala van. Szerintem Castiel húzta most a rövidebbet.
- Azt mondod?
- Azt. - fogta meg a kezem, ami valamiért arra késztette a testemet, hogy az orcám vörös színre váltson.
A vacsorát ekkor hozták ki, mi pedig csendben fogyasztottuk el. Nőnek éreztem magam Lysander mellett, viszont hiányzott az a szenvedélyes láng. A vágy. Azt kívántam bárcsak te ülnél velem szemben, de tudtam, hogy ez nem fog eljönni. Arra tudtam csak gondolni, hogy Deborah és te éppen akkor mit csinálhattok.
Vacsora után felajánlotta, nem is, igazából ragaszkodott hozzá, hogy hazakísér. Bevallom nem ellenkeztem, így elindultunk haza. Lysander kisfiús zavarban, ami teszem hozzá eszméletlenül édes volt, rákulcsolta ujjait az enyéimre, és így haladtunk tovább, mikor egy ismerős alak tűnk fel előttünk az éjszakában...

" Teljesen összezavartad az érzéseimet..."

Aliccia