Kedves Castiel,
Emlékezz rám XIII.
"Így hát míg te kérdésekkel voltál tele, én teljes odaadásommal küzdöttem, hogy pénteken mindent elmondhassak neked pár dalban."
A próbák a lehető legjobb hangulatokban teltek el, és szerencsére mindig kitalált valamit Lysander vagy Rosalya, hogy te ne tudj még véletlenül se betévedni a próbáinkra. Szerencsére minden zökkenő mentesen ment. A bódé a legjobb úton haladt az elkészüléséhez, a fellépő ruhák eszméletlenül vadítóak voltak és mindenki alig várta a ruha próbákat. Az igazgatónő természetesen megjelent néhány próbánkon ellenőrzés céljából, hogy meghallgathassa a dalokat, nem-e jelenik meg a dalok sorai között egy-egy trágár kifejezés. Majd örömmel vette tudomásul, hogy nincs, és megdicsért mindenkit a lelkesedésért. Én pedig ahogy közeledett a pénteki nap egyre jobban izgultam amikor egy kicsit is egyedül voltam és a gondolataimra utaltam önmagam. Valahányszor eszembe jutott, hogy ott fogok állni a színpadon a saját dalaimat énekelve, te pedig mindet hallani fogod kirázott a hideg. Féltem a reakciódtól, ugyanakkor éreztem, hogy a bennem lévő nyomás és teher le fog hullani rólam mint egy köpönyeg. Így hát ez a két érzés váltakozott bennem végig a napok folyamán. És így most túl a sokadik ruha próbán végre elérkeztünk ahhoz a pillanathoz is, amikor a kész ruhadarabokat vehetjük át Rosalyatól. Az én szettem egy necc harisnya, egy fekete rövid szárú szegecses bakancs, egy Rosalya által varrt vállnál kivágott crop-top, egy fekete latex rövidnadrággal ami szintén az ő keze által készült el.
- Nagyon szépen köszönök mindent Rosalya! Kimondhatatlanul hálás vagyok a segítségedért!
- Semmiség Lica. Mindent vagy semmit! Meg amúgy is imádok varrni. - mosolygott rám kedvesen. - Aztán el ne szúrd nekem holnap! - vert vállba lágyan.
- Nem fogom, garantálom! - nevettem fel, majd a táskámat és a gitáromat felkapva elindultam haza.
A parkon keresztül vitt az utam, és mivel szép napos idő volt így le ültem kicsit zenélni egy eldugottabb helyen. Teljesen a gondolataimba mélyedtem mikor egy hatalmas lökés keretében eldőltem. Nedvességet éreztem az arcomon és lihegést hallottam. Mikor feleszméltem Démont láttam a mellkasomon támaszkodni, miközben boldogan csóválta a farkát. Felnevettem, majd miután megsimogattam első dolgom volt körbetekinteni, merre is lehet a vörös démon. Szememet összehúzva láttalak meg a távolban, egyik kezed derékszögben intésre emelted arcodon pedig megjelent az az ész veszejtően édes fél mosoly.
- Hiába, nem tud rád unni. De ha ismerne talán már nem lenne ennyire lelkes. - vigyorogtál.
- Ha ez az elmélkedésed igaz lenne, nem keresnéd olyan sűrűn a társaságomat. - mondtam cáfolva.
- Mondasz valamit jár a szád. - biccentettél szórakozottan felém. - Hogy álltok?
- A lehető legjobban -mosolyogtam - Szerintem teljesen készen állunk mindenre.
- Egyébként meg szépen vagyunk, idejössz újként, lopod a legjobb haverom, a kutyám és a bandából is kipaterolsz. - mondtad tettetve a sértődöttet de a nevető ráncaid már elárultak mielőtt szeretted volna.
- Holnap megtudod a miértjét. - mondtam kacsintva és titokzatosan.
- Hát kíváncsian várom.
- Abban biztos vagyok.
Nevettem fel majd gyengéden vállon öklöztem és elindultam haza. Otthon szinte egész este gyakoroltam, úgy éreztem hogy a gondolataim úgysem hagynának lepihenni, akkor pedig már hasznosan is tölthetném az időt. Amúgy sem tudtam volna aludni az izgalomtól és az adrenalin szintemtől szóval ez volt a legjobb elfoglaltság amit kitudtam találni magamnak éjszakára, és legalább addig is próbáltam a másnap délutáni fellépésre.
Reggel amikor felkeltem, mivel végül 2 órácskát sikerült aludnom hirtelen vert egy óriásit a szívem, nagyon izgultam. Ott álltam a tükör előtt arra gondolva, hogy pár óra múlva ott fogok állni a színpadon kiönteni neked a szívemet. Bepakoltam a táskámba az összes cuccot ami szükséges délutánra, egy füzetet ha szükség lenne rá az órákon, bár úgy éreztem felesleges mert a rendezvény szervezői valószínű egész nap készülődni fognak, de biztos ami tuti. Az iskolában első után Rosalyahoz és Irishez vezetett.
- Sziasztok. - mosolyogtam rájuk kedvesen.
- Szia Lica! - virult ki egyből Rosalya- Na hogy érzed magad?
- Szarul de büszkén - nevettem fel - Kínosan érzem magam. Feszülten. Izgulok nagyon. - húztam a szám.
- Jaj te lány ne izgulj, minden királyul fog menni! - mutatta fel a hüvelyk úját, majd átölelt.
- Lica te egy nagyon kedves és jó fej lány vagy. Ha ezt nem tudja értékelni oda se neki. - ölelt át Iris is.
- Köszönöm lányok. Annyira örülök, hogy ilyen barátaim vannak! - érzékenyültem el.
- Ugyan már. - nevettek mindketten.
Tisztán emlékszem, hogy az a nap életem leghosszabb napjának tűnt. Rohangásztam össze vissza, próbáról a többiekhez segíteni szervezőként, utána vissza a fiúkhoz folytatni a próbát, de épphogy minden dalt ha kétszer sikerült eljátszani, mert mindig volt valaki, akinek kérdése volt hozzám, nekem pedig természetesen mennem kellett segíteni. Délután olyan 3 fele felállították a teljes színpadon az iskola udvarán számunkra és szerencsére a bódé is a helyére került, de a próbákat be kellett fejeznünk mert lassacskán kezdtek szállingózni a diákok az iskolába, én pedig egyre feszültebbé váltam, aminek hatására fel-alá rohangáltam a színpad mögött. Nagyjából fél órája rohangáltam, mikor elkapta a vállam egy kéz, mire megtorpantam és hátranéztem.
- Gyere velem. - mosolygott rám kedvesen Lysander, majd elindultunk egy padhoz.
- Baj van? - kérdeztem.
- Dehogy is. Csak annyira ingerültnek tűntél, hogy gondoltam jól jönne egy barátféle.
- Hát erre teljesen ráéreztél most. - nevettem fel kínosan.
- Nincs miért aggódnod Lica. És ezt ha másnak nem is, legalább nekem el kell hinned.
- Nem könnyű. - húztam a számat.
- Tudod mit? Nem épp most akartam, de talán most sokkal másabb hatással lesz rád. - kezdte, majd elkezdett turkálni a zsebében, mire én kérdőn néztem rá - Figyelj, ezt Nathaniellel vettük tegnap előtt, de közösen kapod mindenkitől. - mondta, majd felém nyújtott egy hosszúkás dobozt, amit át is vettem tőle.
- Nyisd csak ki. - nézett a szemembe, mire felnyitottam a doboz tetejét. Egy gyönyörű szép ezüst nyaklánc volt benne egy kereszt medállal. A szám elé kaptam a kezemet és egy szó nem jött ki a torkomon. A szemem bekönnyezett és így pillantottam bele Lysander szemébe, aki csak lágyan elmosolyodott és átölelt.
- Viseld egészséggel.
- Istenem.. Annyira köszönöm Lysander! Mindannyiótoknak! Ez nagyon gyönyörű! - néztem újra az új nyakláncomra hálálkodás közben. - Ha szépen megkérlek felrakod a nyakamba?
- Ez csak természetes. Ezer örömmel. - mosolyogva átvette a nyakláncot és a nyakamba akasztotta. - Amikor majd ott állunk kint a színpadon, és meginog az önbizalmad, csak szoríts rá a medálra. Használd támaszpontnak bármikor amikor egyedül érzed magad. - mondta, én pedig úgy éreztem nekem vannak a világon a legjobb barátaim.
Már csak fél óra volt hátra a koncertig, én pedig sokkal jobban éreztem már magam. Lysander megnyugtatott, a nyaklánc átadása után még ott maradtunk és öntött egy kis lelket belém amitől kényelmesebben és stabilabban éreztem magam. Kiderült, hogy lebeszélte veled, hogy ott fogsz állni az első sorban és onnan fogsz velünk együtt bulizni. Persze ekkor még mit sem tudtál az egész tervről. Az igazgatónő ott állt a színpadon és megnyitotta a rendezvényt. Kilestem a színpad mögül, és láttam, hogy rengetegen eljöttem a rendezvényre. Iris a bódénál alig kapott levegőt annyian álltak sorban, aztán az első sorra szegeződött a pillantásom. Nem láttalak sehol. Nagyon reméltem hogy időben fogsz megérkezni, de hát az nem is te lettél volna.
Mikor az igazgatónő lezárta a megnyitó beszédet, felszólította a bandát a színpadra. Lysander és Nathaniel külön-külön megölelt még egyszer, én pedig egy nagy sóhaj keretében sétáltam ki a mikrofonomhoz.
- Szeretettel üdvözlök mindenkit itt a Candy Schoolban! - kezdtem, majd tekintetem végigfutott a tömegen, majd megállapodott Irisen aki boldogan mosolygott rám, mire én is elmosolyodtam.
- Bár az igazgatónő már elmesélte, miért is jött létre ez a ma délutáni illetve esti program, szeretném ha tudnák, hogy a diákok rengeteg munkát fektettek a mai napba, és abba hogy Önök most ilyen jól érezhessék magukat. Ezúton szeretném megköszönni diák társaimnak a segítséget. Most pedig kezdődjön a koncert!
Ahogy ezt a szót kimondtam a fiúk elkezdték az első számot játszani a hangszereken. Az első dalnak kiválasztottuk a Retúrjegyet a Wellhellotól, hisz mégiscsak árva gyerekekről van szó, és még ha a dal az elveszett gyerekeknek is szól, ha jobban belegondolunk, az árvák is valamilyen szinten elveszettek. A dal vége fele feltűntél a tömegben közép tájt, mire nagyot vert a szívem. Hihetetlenül magas adrenalin szintem volt az utolsó pár másodpercben a dalnak, te pedig addigra odaértél az első sorba. A második daltól már saját szerzeményeket játszottunk el. Első volt az I don't wanna be sad, majd azt követte a no love, a grow up, a last one standing, a fire in my heart, az astronaut, a summer paradise és amikor annak vége lett kifújtuk magunkat, ittam pár kortyot. Hátrafordultam mert most volt szükségem minden erőmre, Lysander biztatóan nézett a szemembe, majd a mellkasára mutatott. Tudtam mire gondol, így visszafordultam mosolyogva a közönség felé.
- A következő dalt szeretném egy olyan embernek címezni, aki szeretném ha tudná, hogy sosem fogom tudni elengedni.
Lysander rám bólintott, majd elkezdték játszani a Kiss me like nobody's watching-ot, én pedig lehunytam a szemem. A dal első szavainál kinyitottam és nyíl egyenesen a te szemedbe néztem, mire te felhúztad a szemöldöködet. Sejtettem, hogy ez lesz, de nem bántam meg. Tudnod kellett. Amikor elérkeztem a refrénhez kicsit közelebb léptem hozzád majd leguggoltam eléd és úgy énekeltem a következő sorokat, hogy még jobban megérthesd mit is érzek tulajdonképpen irántad. Csatolom neked, hátha emlékszel:
So kiss me
Like nobody's watching
Yeah people are talkin’
It doesn't matter what they say
Just kiss me
In the middle of the streets
To let the whole world see
That there’s nobody else for me
There’s nobody else for me
Észrevettem az arcodon, hogy nem tudod hogyan is reagálj erre, de közben ott voltak halványan a nevető ráncaid a szád sarkában. Látszott rajtad, hogy igazából élvezed, csak meglepődtél. Nem számítottál rá. Aztán amikor a dalnak vége lett elbúcsúztam a közönségtől, majd lesiettem a színpad mögé. Első dolgom az volt, hogy a fiúk nyakába ugorjak és megköszönjem a kemény munkájukat. Nélkülük semmi sem sikerült volna.
- Remélem lesz még alkalmunk együtt zenélni. - mosolyogtam rájuk.
- Én pedig nem csak remélem, hanem tudom is! - nevetett fel Lysander.
- Lysandernek igaza van Lica. Hamar összehangolódtál velünk és mi is veled. Kár lenne ezt a menő csapatot úszni hagyni. - mosolygott Nathaniel.
- Akkor fiúk, izgatottan várom a következő próbát. - fogtam velük kezet, majd arra lettem figyelmes, hogy valaki a vállamat kocogtatja.
Nathaniel és Lysander egymásra néztek, majd egy intéssel elsétáltak tőlem, de láttam Lysander tekintetében, hogy sokkal szívesebben maradt volna. Sosem láttam még ekkora kíváncsiságot Lysander szemében, de most teljesen olyan hatást kellett, mintha minden áron hallani akarta volna a következő beszélgetést. De nem sietek előre csak szép sorjában.
Hátrafordultam, és te álltál ott mögöttem. Kinyitottam a számat, de nem jött ki hang a torkomon. Meg voltam izzadva, fáradt voltam és a sminkem is megviselt volt, de erre az alkalomra vártam, így ez mind hidegen hagyott engem. Teljesen kiürült a fejem, az adrenalin szintem az egekben járt, és úgy éreztem most jött el az a pillanat, amikor nem nekem kell először megszólalnom. Csak néztem ziláltan a szemedbe és vártam hogy megszólalj..
"Ez volt a kapcsolatunk egyik legmeghatározóbb eseménye"
Aliccia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése