Episode 14.~

Dear Castiel,
Emlékezz rám XIV.


"Ez volt a kapcsolatunk egyik legmeghatározóbb eseménye"


- Tudod mit? Menjünk el sétálni. - mondtad zsebre dugott kézzel, tőlem pedig kissé még lihegve csak egy apró bólintásra futotta.
A séta elején csak csendben baktattunk egymás mellett, én komótosan rugdostam a köveket amik az utamba akadtak, te pedig a szemed sarkából figyelted, majd végül egy kisebb sóhajtás után te törted meg a kínosabbnál kínosabb csendet.
- Szóval.. - kezdted - Miért nem mondtad el?
- Mikor kellett volna?
- Hát..
- Hát? - szóltam bele a mondandódba- Mondjuk amikor idejöttem újoncként? Vagy amikor éppen hogy csak jóba lettünk? Oh, nem is. Tudom már. Akkor kellett volna amikor Deborah visszajött igazad van. Miért is nem vallottam akkor. A fenébe. - csettintettem ingerülten, és ironikusan.
- Lica ne húzd fel magad kérlek. Nem tudhattam.
- Látod ebben az egyben van igazad! De semmi másban. Deborah vagy én? Ezen agyalsz már mióta nem? Ne nézz madárnak.
- Igen de lássuk be nehéz döntés.
- Persze hogyne. Nehéz. - tekintettem félre. - Ha neked nehéz szerinted nekem? Deborah nem aggódik, teljes mértékben biztos abban, hogy őt fogod választani, hisz a sors egymásnak teremtett titeket vagy mi a rák.
- Már káromkodunk is? Ez nem rád vall.
- Terelsz.
- Én aztán nem. -tetted fel mindkét kezed védekezően. - Csak mondtam.
- Jó mindegy hagyjuk is a francba. Nem leszek tartalék, se b terv. - nevettem fel kínosan.
- Senki sem tekint rád így. Főleg nem én. - álltál meg, én pedig megfordultam és kitártam a karjaimat.
- Hogyne. Nem vagyok B terv de mégsem tudsz dönteni. Nem vagyok tartalék de mégsem tudod mellékelni őt.
- És meg is van rá az indokom! Volt egy boldog évem vele. Egy erős párkapcsolatom. Szerettem őt! Felrázó hogy visszajött és újra kezdhetnénk.
- Igen? És szerinted ugyan olyan lesz mint régen? A múltban tapogatózol, pedig az ember aki előtted áll már nem az aki akkor volt. Változunk te pedig csak egy porszemnyi információval próbálsz támaszpontot keresni a múltadban! Kapaszkodsz abba az érzésbe amit akkor éreztetek egymás iránt, de nincs másotok. Ez szerinted elég? Ez a legjobb amit érvnek fel tudsz hozni? - tettem csípőre a kezem.
- Ez az igazság nem fogok hazudni egyikőtöknek sem.
- Ő tud rólam bármit is azon kívül hogy az iskolába járok?
- Nem...
- Itt bukott az állításod.
- Lica én.. - néztél mélyen a szemembe.
- Aliccia. - mondtam szúrós szemekkel, majd elindultam haza, mígnem a második lépésem után a csuklómnál elkaptál és visszafordítottál. Belenéztem a szemedbe, minden haragomat abba a tekintetembe sűrítettem, mire te elmosolyodtál és ajkaidat erősen az enyémre tapasztottad. A szemeim kitágultak, szemöldököm az égbe szökött, mire te kihívóan néztél továbbra is a szemembe. Teljesen elvörösödtem, te pedig behunytad a szemed, elengedted a csuklóm és a derekamnál fogva közelebb húztad magadhoz a testemet és lágyabban folytattad a csókunkat. Nem bírtam sosem ellenállni neked, így hát én is becsuktam a szemem, és átadtam magam az érzéseinknek és a csókunknak. Ez a csók másabb volt, mint a bálon elcsattant, mégsem az az igazi.
Amikor elhúzódtál és a szemembe néztél már teljes káosz volt a fejemben. Nem értettem semmit. Oldalra pillantva viszont megláttam Rosalyáékat őszintén mosolyogva, majd visszanéztem a te szemedbe, te pedig csak elmosolyodtál. Tudni akartam ez a mosoly pontosan mit is jelentett, de egy hang se jött ki a torkomon. Aztán a következő amire emlékszem, hogy egy ágyban fekszem..
Körbenézve felismertem, hogy ez nem az én szobám, óvatosan a jobb kezemre támaszkodva felültem, hogy jobban szemügyre vehessem a helyiséget ahol vagyok. Rock poszterek, íróasztal, számítógép.. Ezeken kívül még egy szekrénysor volt meg egy TV más nem nagyon. Percek elteltével hangokat hallottam az ajtó felől, így természetesen egyből odakaptam a tekintetemet, és mikor az kinyílt te léptél be rajta.
- Látom felébredtél. - mosolyogtál rám, én pedig csak bólintottam. - Jobban vagy?
- Nem egészen emlékszem mi történt.. - vallottam be.
- Semmire? - kérdezted eléggé meglepődve.
- De arra ami kint történt arra igen. - pirultam el és oldalra néztem - Arra nem ami azután történt.
- Oh, értem. Elájultál. Van egy kis lázad, valószínű túlterhelted magad. Meg stresszes is voltál. - mondtad majd a kezembe adtál egy lázcsillapítót meg egy pohár vizet.

- Nem köszönöm meg. - mondtam zavarban, majd bevettem a gyógyszert.

- Csak természetes. Vagy mi. - túrtál bele a hajadba. - Mindenesetre nehéz napon vagy túl, szerintem dőlj le és pihenj.

- Rendben.

- Hozok valami filmet, van valami különösebb kívánság?

- X-men. - vágtam rá, de csak mert ez jutott először eszembe, mire te bólintottál és leültél a géphez.

Tekintetem követte minden mozdulatodat, miközben hátradőltem és letettem a fejem a párnádra, visszahúztam magamra a takaródat, majd oldalra fordultam.

- Na kb 15 perc és nézhetjük is. -mosolyogtál rám kedvesen. - Kérsz valamit?

- Nem köszi.

- Én viszont lemegyek egy pillanatra.

- Oké.

Lementél, én pedig hallottam, hogy valakivel telefonálsz. Természetesen első gondolatom Deborah volt, és keserű íz járta át a szám. Mire visszajöttél a film is kész volt, felraktad a TV-re és elindítottad.

- Köszi, mindent.. -mondtam kínosan.

-Semmiség. De ne legyél ennyire zavarban. - nevettél fel kínodban -Ez már nekem is zavarba ejtő.

Ezután bebújtál mellém az ágyba, átkaroltál és így néztük végig a filmet. Éreztem a szívverésed és azt kívántam bárcsak örökké tartana ez a pillanat.

Másnap hazavittél, és csókkal köszöntél el. Megetettem Mistyt, majd áthívtam a lányokat. Mikor beengedtem őket, észrevettem, hogy bizony  Lysander is velük tartott. Mindenki leült a nappaliban lévő kanapéra, én pedig vittem nekik teát, amit a kávézó asztalra tettem le. Öntöttem mindenkinek, majd leültem hozzájuk.

- Na Lica. Mesélsz? - kérdezte Iris

-Nem is tudom. Annyira furcsa az egész. -mondtam majd láttam Lysander tekintetében valami nyomasztót, és óriási kíváncsiságot, ami kicsit zavarba ejtett, de folytattam.

- Először azt mondta nem tud dönteni köztem és Deborah között, majd megcsókolt, hazavitt és teljesen máshogy viselkedett, mint szokott.. Én azt hiszem.. - tartottam szünetet - Nem értek már semmit..

- De hát veled volt az csak jelent valamit nem? - kérdezte Rosalya.

- Nem hiszem. Máskor is viselkedett már kedvesen.

- De megcsókolt. - mondta Iris.

- És? A bálon is.

- Igaz. - húzta a száját. Lysander eközben meg sem szólalt csak hallgatott, engem pedig egyre jobban érdekelt miért. Mikor észrevette, hogy figyelem elfordította a tekintetét, én pedig visszanéztem Rosalyáékra.

- És akkor most mi lesz? - kérdezte Rosalya.

- Fogalmam sincs.. - mondtam lehangoltan 

Végül még beszélgettünk kicsit, rendeltünk pizzát is, majd elköszöntem tőlük. Az esti órákban leültem tanulni, hogy a jövő heti dolgozatok azért ne sikerüljenek annyira katasztrofálisan, majd tanulás közben valahogy álomba szenderültem.

Reggel 10 óra tájt keltem fel, adtam enni a kis Mistymnek, majd úgy döntöttem takarítok kicsit, mivel mostanában elhanyagoltam a házimunkát. Délután 2 óra körül készen is voltam mindennel, aztán felöltöztem és elindultam a boltba bevásárolni. A kis CBA-ban összefutottam ismét Lysanderrel.

- Szia. - mosolyogtam rá kedvesen.

- Áh Lica. Hogy vagy?

- Egész jól. Egész eddig takarítottam, most pedig bevásárolok.

- Értem.

- Lysander. Már nálunk is kérdezni akartam, csak nem a lányok előtt.. Megbántottalak valamivel?

- Nem így mondanám. Nem szeretnék erről itt beszélni.

- Értelek. Akkor esetleg, ha itt végeztél van kedved beugrani hozzám?

- Persze. - enyhült meg.

- Akkor várlak, nyitva hagyom a bejárati ajtót, gyere majd be nyugodtan.

Ezután elköszöntem tőle és elindultam haza.

Tudom, hogy sokszor kissé lényegtelen dolgokat írok neked a levélben, de hidd el nekem Castiel, mindennek meg volt és meg is van az oka mai napig. Ha kihagyom az apró részleteket, talán nem fogsz érteni sok mindent. Kérlek, amiatt amit ezek után mesélek, ne haragudj majd meg Lysanderre. Hidd el ő csak jót akart mindkettőnknek, és ebben a helyzetben ezt tartotta a helyes döntésnek. Nem maga miatt tette, hanem azért, hogy ne okozzunk mély sebet egymáson. Az egész el volt tervezve. Eleinte én is dühös voltam rá, és sokáig nem is beszéltem vele, de utólag átgondolva sokat köszönhetek neki. Te pedig még annál is többet. Ezek a sorok jussanak eszedbe, ha esetleg visszaemlékszel majd.

Hazaérve kipakoltam, majd rágyújtottam a nappaliban. Szép lassan és nyugodtan szívtam a cigarettát, mire sikerült elszívnom, addigra meg is jött Lysander. Csendben leült a kanapémra, én pedig mellé.

- Lysander.. Látom, hogy valami nyomaszt. Nem tudod leplezni.

- Mert nem is akarom. Az ember azért ember, mert vannak érzései. Milyen ember az, aki csak a jókat mutatja ki? Nem fogom leplezni a rosszakat sem. - vont vállat.

- És mi az, ami ennyire bánt?

- Tudod Aliccia.. - már itt tudtam, hogy ez valami tényleg komoly téma lesz, hisz mindenki a becenevem szólít, Lysander pedig itt a teljes nevemet használta, amitől ott helyben őszintén bevallva még a hideg is kirázott. - Be kell vallanom valamit..

- Hallgatlak. - mosolyogtam rá kedvesen.

- Castiel nem fogja elengedni Deboraht. Még nem. Akármennyire is reméled ezt, és akárhogy is viselkedik veled. Nem képes rá. Én pedig nem bírom tétlenül végignézni azt, hogy eközben lelkileg kikészít téged. Nem érdemel meg téged Castiel. Nincs joga játszadozni veled, még akkor sem ha te ebbe bele is egyeznél. De tudom, hogy ilyenbe sose mennél bele, hisz ennél sokkal magasabb a te értékrended. Nagyszerű lány vagy. Okos, humoros és lélegzetállítóan gyönyörű.. - mondta.

- De.. - kezdtem volna, viszont nem hagyta hogy elmondjam a mondatom, folytatta.

- Tisztában vagyok az érzéseiddel, nagyon jól tudom, hogy őt szereted. Meg is értelek, aki ismeri, az tudja a legjobban milyen jó ember is tud lenni, ha akar. De ezek tudatában én mégis arra szeretnélek kérni.. - itt szünetet tartott, belenézett mélyen a szemembe, csak ekkor vettem észre, hogy a két szemének színe eltér. Valamiért ott, abban a pillanatban, ha be kellene vallanom el is vesztem a szemeiben. Egyediek, gyönyörűek és hihetetlenek voltak. Miközben engem magával ragadott Lysander szeme világa, ő szép lassan rávezette két kezét az én kezeimre, majd mikor látta, hogy nincs ellenemre, meg is fogta őket.

- Lica. Eljönnél velem egy randevúra? - kérdezte végig a szemembe nézve.

"Szeretlek Castiel, és itt is téged szerettelek, remélem idővel mindent megértesz majd, csak kérlek szépen emlékezz!"

Aliccia