*Castiel*
-Aliccia! - szóltam a telefonba de nem jött válasz, közben Lysander erősen igyekezett kivenni a kezemből a telefont, pedig jól tudja, ha ideges vagyok esélye sincs ellenem.- Kérlek, ha hallasz, csak mond valamit. Bármit! - kérleltem ingerülten, közben egy erősebbet löktem Lysanderen, aki ezáltal ráborult az ágyamra. Hirtelen hallottam valami zajt a telefon túlsó végéből.
- Könyörgöm.. Csak szólalj meg. -szorítottam ökölbe a kezem - Csak had halljam egyszer a hangodat.
- Castiel. Most túl messzire mentél! - ordított rám Lysander, és szerintem most hallottam őt először üvölteni, erre teljesen kikerekedtek a szemeim. - Engem nem érdekel, ha ellöksz. - lépett közelebb. - Az sem érdekel, ha megversz. - állt meg előttem - De ha őt megbántod, akkor megígérem, hogy nagyon megbánod.
*Aliccia*
Amikor meghallottam a hangját ledermedtem. Nem jött ki hang a torkomon. Próbáltam megszólalni, de a csak a lassan csorgó könnyeimet nyeltem. Hallom ahogy kérlel, hallom, ahogy engem szólít. Mindent hallok, de semmit sem tudok reagálni. A lábaim a földbe gyökereztek. Óvatosan lenyúltam a hasamhoz, majd halkan suttogtam.
- Pocak lakó szeretnéd hallani apu hangját? - mosolyogtam a hasamra könnyekben kitörve - Szeretnéd? .majd meghallottam Lysander üvöltését, és a szám elé kaptam. Sosem hallottam még ilyen dühösnek.
- Lysander! - jött ki akaratlanul a torkomon. Nem akartam megszólalni, mert tudom, hogy csak magamat ostromolom azzal, ha hallom őt, de nem láthatom. Már majdnem fél éve, hogy nem láttam.
- Aliccia? - hallottam a kétségbe esett hangát,. ahogy megcsuklik a nevemet kimondva.
- Igen itt vagyok..
- Istenem. Szóval minden levél igaz? Tényleg létezel?
- Igen. Nyugodtan elhiheted, hogy valós ember vagyok . -mondtam, és éreztem, hogy nem bírom tartani magam, és egyre jobban hullanak a könnycseppjeim.
- Aliccia, te sírsz? - kérdezte
- Nem dehogy, örülök, hogy hallhatom a hangod. Legalább egy kis időre. - mosolyodtam el. - Hogy vagy?
- Jól, minden oké. Aliccia.. Kérhetek valamit?
- Persze, bármit. Akármit. - nevettem el magam.
- Ne hagyd abba a levelek írását.
- Semmiképpen sem fogom.
- Szeretnélek látni - mondta egy kisebb csend után.
- Castiel.. Semminek sem örülnék jobban. De nem lehet. Még nem.. Sajnálom. - csuklott el a hangom.
- Én is. - mondta - Remélem még beszélünk.
- Azt én is remélem. - mosolyodtam el szomorúan.ű
- Szia.
- Szia..-köszöntem el, majd elvettem a telefont a fülemtől és néztem ahogy a kijelzőn megjelenik a hívás befejezve felirat, majd leültem a kanapénkra.
Istenem. Lehetetlen ezzel a helyzettel megbarátkozni, vagy ebbe az egészbe belenyugodni. Annyi mindent szeretnék neki mondani, de nem lehet. Valószínűleg csak felzaklatná ami újabb gátat emel az emlékei elé, és még hosszabb idő lenne a felépülés. Attól félek a legjobban, hogy a kincsünk úgy kell megszülessen, hogy Castiel még mindig nem emlékszik semmire. Amikor kiderült, hogy állapotos vagyok, már 1 hónapja volt bent a kórházban. Még csak el sem mondhattam neki. Szív szorító belegondolni, hogy úgy kell megtudni, hogy már nagy pocakkal állok elé, vagy hogy a tökmag már megszületett. Nem lehet ott velem, amikor először hallom a szív hangját, nem lehet ott, amikor megtapasztaljuk az első mozdulatait, nem lehet ott amikor megtudjuk hogy fiú vagy lány. Nem lehet velem, hogy eldöntsük együtt, mi is lesz a neve. Ezt nem tudom elviselni.. Nem vagyok rá képes...
Teljesen magamba borulva hallottam a csengőt, majd óvatosan megtörölve az arcomat ajtót nyitottam.
- Szia Valerie. - mosolyogtam Castiel anyukájára. - Kerülj csak beljebb.
- Szia Lica- ölelt meg - Hogy vagy?
- Minden rendben, már amennyire rendben lehet.
- Lysander írt sms-t hogy nincs jó napja. Állítólag nagyon kiborult..
- Igen. Beszéltünk is telefonon.. - húztam el a számat.
- Beszéltetek? - kerekedtek ki a szemei, miközben leült a kanapéra
- Igen. Tulajdonképpen Lysandert hívtam, de Castiel kikapta a kezéből a telefont és a következő amit hallottam az ő hangja volt. Nem akartam beleszólni, de nem tudtam ellenállni a kísértésnek. sütöttem le a szemem. - Mindenki közül én vagyok az egyetlen, akire nem emlékszik és nem mehetek be meglátogatni. Az egyetlen kapocs köztünk a levelek. Másom nincs. - vontam meg a vállam szomorúan.
- Tudom. És sajnálom. De ez az egyetlen megoldás..
- Valerie te ezt nem érted. Hogy mondhatnám el neki később? Mindenből kimarad..
- Lica te meg miről beszélsz? - kérdezte összezavarodva.
- Egy ideje már sejtem, de kedden bizonyosodott be. Először csak apróbb jeleit éreztem magamon, de elmentem az orvosomhoz és alátámasztotta. Valerie állapotos vagyok. - mosolyogtam szomorúan
- Mi? Nagymama leszek? De hát ez csodálatos! -pattant fel, majd láttam az arcán a hirtelen megvillanást, és visszaborult a kanapéra - Nem ez szörnyű..
- Erről beszélek. Ha Castiel emlékezni fog mondjuk fél év múlva, mégis hogy álljak oda nagy pocakkal? Elviselni a tekintetében lévő fájdalmat, hogy kimaradt minden első dologból. Rettegek, hogy nélküle válasszak nevet, rettegek, hogy nélküle menjek a szülő szobába.
- A többiek tudják már?
- Nem, még senki.
- A szüleid sem?
- Nem ők sem.. - láttam, hogy aggodalmasan gondolkodik, majd folytatta - Azt hiszem mégis itt az ideje annak a találkozásnak.
- Tessék? Ezt te sem mondtad komolyan.
- Nézd, eddig sem tudtunk mást csinálni, mint ölbe tett kezekkel várni a csodára. A legrosszabb, ami történhet, hogy nem ugrik be neki semmi.
- Akkor áthívom a többieket is rendben? Ezt közösen kell megbeszélni. Együtt kell végigcsinálnunk.
- Tudom, egy csapatban játszunk. És boldogsággal tölt el, hogy a fiamnak ilyen csodás barátai vannak. - mosolyodott el, majd kedvesen végigsimította a karom. - Lefőzök egy kávét, tegnap érkezett a gépem, hulla vagyok. - mondta, majd el is indult a konyhába, én pedig küldtem mindenkinek egy SMS-t, hogy amint idejük engedi jöjjenek át, mert sürgős.
Castiel anyukájával nekiláttunk apró szendvicseket készíteni, ami felidézte bennem a középiskolás emlékeimet, amikor kis katonákat csináltam mikor a többiek vendégségbe jöttek. Erre a gondolatomra elmosolyodtam. Ránéztem az órára, még csak fél 1 volt, gondoltam a többiek vagy dolgoznak, vagy dolguk van szóval egy kis idő mire átérnek.
Amikor azt írtam sürgős, nem feltétlen úgy értettem, hogy rohanjanak, de meglepetésemre még a szendvics készítést is abba kellett hagynom, mert csöngettek. Megtöröltem a kezeimet, majd odasiettem az ajtóhoz.
- Rosalya! - köszöntem neki egy öleléssel, - Azért nem így értettem a sürgős részét. - nevettem el magam.
- Csajszi, tudod, hogy ha hívsz, én repülök. És ha én repülök... Mindenkiiii. - állt arrébb és észrevettem a többieket is.
- Rosa - kaptam a szám elé- Te vagy a legjobb barát a világon!
- Tudom. - legyintett, majd beengedtem mindenkit, Valerie pedig kihozta a szendvicseket a nappaliba.
- Ez most nagyon jól jön. Éhen halok! - mondta Armin.
Szép lassan falatoztak a szendvicsekből, közben ki,ki leült és mikor elcsendesedtek Rosa rám szegezte a tekinteték.
- Na mi volt olyan sürgős Lica?
- Végül is ezért rohantunk ide mindannyian. - mosolygott Iris.
- Pontosan, épp Morgannal voltam, mikor láttam az SMS-t. - vágta rá Alexy teli szájjal
- Hozhattad volna őt is. - mosolyodtam el.
- Majd legközelebb. - legyintett, és folytatta az inkább zabálás-t mintsem étkezést. Tényleg éhes lehetett..
- Azért hívtalak ide titeket, mert Valerie úgy látta jónak ha mindenkinek elmondok valamit. - kezdtem - Az a helyzet, hogy kedden kiderült, hogy állapotos vagyok.. - erre a mondatomra hirtelen semmi jele nem volt a házban annak, hogy emberek vannak bent. Síri csend támadt, és még egy toll pihe hullása is zajt csapott volna.
- Terhes vagy? - kérdezte Lysander.
- Úgy tűnik, igen. - válaszoltam a lehető leghiggadtabban.
- Ez csodálatos! - vágta rá Rosalya felpattanva, majd vissza is huppant - Nem ez szörnyű..
- Igen nekem is ugyan ez volt a reakcióm. - vágta rá nevetve Valerie. - De tényleg, szó szerint.
- Tudom srácok. Most mégis mit tegyek? Elvetetni nem fogom. - ráztam a fejem szomorkásan.
- Én azt mondom, ideje lenne egy találkozónak. - jelentette ki Valerie, mire Lysander egyből rám tekintett.
- Nem vagyok biztos benne, hogy ez teljesen jó ötlet.
- Lehet, de nem veszíthetünk semmit. Egy próbát megér. - válaszolta Valerie, én pedig ösztönösen Rosalyara nézem.
Rosalya már középiskolában is a legjobb barátom volt. Szerintem ha keresnék se találnék nála tökéletesebb barátot. Mindenkit szeretek, hisz egy csapat vagyunk, de Rosa más. Rá tényleg mindig szó nélkül számíthatok, akkor is ha egy dzsungelen kell átvágnia magát. És ez fordítva is így van. Sok ember csak álmodhat ilyen barátról.
Lysander felsóhajtott, majd telefonált a kórháznak, és kérte, hogy kapcsolják a fő orvost. Minden eshetőséget megkérdezett, mire számíthatunk, ha bemegyek látogatóba. Elmondta, hogy állapotos vagyok Castieltől. Végül megbeszéltünk egy találkozót az orvossal szerdai napra délre. Szerencsére szerdán csak egy kisebb megbeszélés lesz bent a munka helyemen 8 tól 10 ig, így a megbeszélt időpont ideális volt. Lysander a telefont lerakva felállt és fürkésző tekintettel rám nézett. Nem tudtam semmit kiolvasni a tekintetéből, de mintha talán aggodalmat láttam volna a szemeiben. Odajött, majd kitárva karjait megöleltem, és halkan a fülembe suttogta:
- Minden rendben lesz. Rendbe jön, és együtt felnevelitek a porontyot.
- Remélem tényleg így lesz. - szomorodtam el.
- Így lesz. Érzem.
Lágyan elmosolyodtam, majd beszélgettünk még egy darabig a többiekkel, elpusztították az összes katonácskát, majd szép lassan útnak indultak. Miután az utolsó vendégem is hazament, megkértem anyuékat, hogy jöjjenek fel hozzám egy hétre, biztosítok nekik szobát, majd átvettem egy kényelmesebb ruhát, és kimentem vásárolni.
Egész úton a találkozóra gondoltam. Vajon mit fog mondani az orvos? Reménytelen, vagy nem is láthatom őt? Nem állunk még erre készen? Miért most kellett megfogannia? Pont ebben a szituációban, ebben a rémálomban.. Gyönyörű életet szeretném, ha élhetne. De ehhez Castiel is kell. Egyedül nem leszek rá képes.
Gondolataimba merülve vásároltam, vittem mindent ami kellhet otthonra, majd tettem egy kört a parkban és hazamentem. Főztem, takarítottam, mindent ami csak egy picit is elterelheti a gondolataimat, majd fürdés után kidőltem az ágyamban, és nekiláttam a levél folytatásának.
Mikor legközelebb az órára néztem, már fél 3 volt, és beláttam, ideje aludnom. Pár perc alatt, sikerült is elaludnom.
Másnap reggel sietősre vettem a formát, hisz megbeszélésem volt a cégnél, majd a fő orvossal is délben. Kipattantam az ágyból, elegánsan felöltöztem, egy enyhe sminket felraktam, majd meg is indultam a munkába.
*Helyszín: Kórház*
*Castiel*
Irtó szarul aludtam, egész este izzadtam, és felkeltem. Szinte semmit se sikerült pihennem. Ennek tetejében már 7 kor itt volt a nővér a rutin vizsgálatok miatt, amihez rohadtul nem volt idegzetem, főleg nem egy ilyen este után. A nővértől az első kérdésem az volt, érkezett e levél, de semmi. Azt ígérte, nem hagyja abba, ma mégsem érkezett. Lysandenek lehet igaza volt, és elcsesztem a telefonálással mindent. Tényleg ennyire kikészítettem volna? Csak hallani akartam a hangját, hogy tudjam létezik, és nem csak valaki szórakozik velem ezekkel a levelekkel. A rutin vizsgálat után fél órával megint kinyílt az ajtó, és Lysander barátom lépett be, én pedig idegesen ránéztem.
- Ne nézz rám így. Mondtam, hogy ne csináld. - ült le mellém.
- Ja tudom. Nem kell még a képembe nyomnod. Beszéltél vele?
- Igen beszéltem. Ahogy az orvossal is.
- Minek?
- Mert valaki úgy gondolja itt az ideje találkoznod vele.
- Ki? - kérdeztem egyből.
- Anyukád.
- Anyám? - nevettem fel - Ez jó volt.
- Komolyan mondtam.
- Szóval a kurva társaságból senki nem képes elintézni, hogy találkozhassak Alicciával, de majd pont az anyám intézi el? Szép kis barátok. - forgattam a szemem.
- Castiel, kezd elegem lenni. Mindenki teszi azt, amit a legjobbnak lát. Próbálunk neked segíteni anélkül, hogy Licának árthatnánk. Mindent figyelembe kell vennünk.
- Felfogtam ti szentek. Mikor beszéltek az orvossal?
- Délben.
- Jó.
- Van még valamim neked. - mondta majd a kezembe nyomott egy borítékot, mire kikaptam a kezéből és ránéztem. - Sose láttalak még annyira izgatottnak, mikor egy levelet kapsz tőle. - mosolyodott el, mire én biccentettel.
- A levelei tele vannak élettel, amit eddig nem igazán tapasztaltam. Amit magamról olvasok mostanában alig bírom elhinni. Amennyi változás ért engem. Lehetetlennek tartom egyáltalán azt is, hogy Deboraht dobom miatta. De valamiért mégis megtettem.
- És hidd el jól döntöttél.
- Remélem. - mondtam, majd Lysander felállt, és kinyitotta az ajtót.
- Megyek, találkozom vele, mielőtt idejövünk. Majd beszélünk.
- Oké. Szia. - köszöntem el, majd visszadőltem az ágyba, és felnyitottam a borítékomat.
- Nem dehogy, örülök, hogy hallhatom a hangod. Legalább egy kis időre. - mosolyodtam el. - Hogy vagy?
- Jól, minden oké. Aliccia.. Kérhetek valamit?
- Persze, bármit. Akármit. - nevettem el magam.
- Ne hagyd abba a levelek írását.
- Semmiképpen sem fogom.
- Szeretnélek látni - mondta egy kisebb csend után.
- Castiel.. Semminek sem örülnék jobban. De nem lehet. Még nem.. Sajnálom. - csuklott el a hangom.
- Én is. - mondta - Remélem még beszélünk.
- Azt én is remélem. - mosolyodtam el szomorúan.ű
- Szia.
- Szia..-köszöntem el, majd elvettem a telefont a fülemtől és néztem ahogy a kijelzőn megjelenik a hívás befejezve felirat, majd leültem a kanapénkra.
Istenem. Lehetetlen ezzel a helyzettel megbarátkozni, vagy ebbe az egészbe belenyugodni. Annyi mindent szeretnék neki mondani, de nem lehet. Valószínűleg csak felzaklatná ami újabb gátat emel az emlékei elé, és még hosszabb idő lenne a felépülés. Attól félek a legjobban, hogy a kincsünk úgy kell megszülessen, hogy Castiel még mindig nem emlékszik semmire. Amikor kiderült, hogy állapotos vagyok, már 1 hónapja volt bent a kórházban. Még csak el sem mondhattam neki. Szív szorító belegondolni, hogy úgy kell megtudni, hogy már nagy pocakkal állok elé, vagy hogy a tökmag már megszületett. Nem lehet ott velem, amikor először hallom a szív hangját, nem lehet ott, amikor megtapasztaljuk az első mozdulatait, nem lehet ott amikor megtudjuk hogy fiú vagy lány. Nem lehet velem, hogy eldöntsük együtt, mi is lesz a neve. Ezt nem tudom elviselni.. Nem vagyok rá képes...
Teljesen magamba borulva hallottam a csengőt, majd óvatosan megtörölve az arcomat ajtót nyitottam.
- Szia Valerie. - mosolyogtam Castiel anyukájára. - Kerülj csak beljebb.
- Szia Lica- ölelt meg - Hogy vagy?
- Minden rendben, már amennyire rendben lehet.
- Lysander írt sms-t hogy nincs jó napja. Állítólag nagyon kiborult..
- Igen. Beszéltünk is telefonon.. - húztam el a számat.
- Beszéltetek? - kerekedtek ki a szemei, miközben leült a kanapéra
- Igen. Tulajdonképpen Lysandert hívtam, de Castiel kikapta a kezéből a telefont és a következő amit hallottam az ő hangja volt. Nem akartam beleszólni, de nem tudtam ellenállni a kísértésnek. sütöttem le a szemem. - Mindenki közül én vagyok az egyetlen, akire nem emlékszik és nem mehetek be meglátogatni. Az egyetlen kapocs köztünk a levelek. Másom nincs. - vontam meg a vállam szomorúan.
- Tudom. És sajnálom. De ez az egyetlen megoldás..
- Valerie te ezt nem érted. Hogy mondhatnám el neki később? Mindenből kimarad..
- Lica te meg miről beszélsz? - kérdezte összezavarodva.
- Egy ideje már sejtem, de kedden bizonyosodott be. Először csak apróbb jeleit éreztem magamon, de elmentem az orvosomhoz és alátámasztotta. Valerie állapotos vagyok. - mosolyogtam szomorúan
- Mi? Nagymama leszek? De hát ez csodálatos! -pattant fel, majd láttam az arcán a hirtelen megvillanást, és visszaborult a kanapéra - Nem ez szörnyű..
- Erről beszélek. Ha Castiel emlékezni fog mondjuk fél év múlva, mégis hogy álljak oda nagy pocakkal? Elviselni a tekintetében lévő fájdalmat, hogy kimaradt minden első dologból. Rettegek, hogy nélküle válasszak nevet, rettegek, hogy nélküle menjek a szülő szobába.
- A többiek tudják már?
- Nem, még senki.
- A szüleid sem?
- Nem ők sem.. - láttam, hogy aggodalmasan gondolkodik, majd folytatta - Azt hiszem mégis itt az ideje annak a találkozásnak.
- Tessék? Ezt te sem mondtad komolyan.
- Nézd, eddig sem tudtunk mást csinálni, mint ölbe tett kezekkel várni a csodára. A legrosszabb, ami történhet, hogy nem ugrik be neki semmi.
- Akkor áthívom a többieket is rendben? Ezt közösen kell megbeszélni. Együtt kell végigcsinálnunk.
- Tudom, egy csapatban játszunk. És boldogsággal tölt el, hogy a fiamnak ilyen csodás barátai vannak. - mosolyodott el, majd kedvesen végigsimította a karom. - Lefőzök egy kávét, tegnap érkezett a gépem, hulla vagyok. - mondta, majd el is indult a konyhába, én pedig küldtem mindenkinek egy SMS-t, hogy amint idejük engedi jöjjenek át, mert sürgős.
Castiel anyukájával nekiláttunk apró szendvicseket készíteni, ami felidézte bennem a középiskolás emlékeimet, amikor kis katonákat csináltam mikor a többiek vendégségbe jöttek. Erre a gondolatomra elmosolyodtam. Ránéztem az órára, még csak fél 1 volt, gondoltam a többiek vagy dolgoznak, vagy dolguk van szóval egy kis idő mire átérnek.
Amikor azt írtam sürgős, nem feltétlen úgy értettem, hogy rohanjanak, de meglepetésemre még a szendvics készítést is abba kellett hagynom, mert csöngettek. Megtöröltem a kezeimet, majd odasiettem az ajtóhoz.
- Rosalya! - köszöntem neki egy öleléssel, - Azért nem így értettem a sürgős részét. - nevettem el magam.
- Csajszi, tudod, hogy ha hívsz, én repülök. És ha én repülök... Mindenkiiii. - állt arrébb és észrevettem a többieket is.
- Rosa - kaptam a szám elé- Te vagy a legjobb barát a világon!
- Tudom. - legyintett, majd beengedtem mindenkit, Valerie pedig kihozta a szendvicseket a nappaliba.
- Ez most nagyon jól jön. Éhen halok! - mondta Armin.
Szép lassan falatoztak a szendvicsekből, közben ki,ki leült és mikor elcsendesedtek Rosa rám szegezte a tekinteték.
- Na mi volt olyan sürgős Lica?
- Végül is ezért rohantunk ide mindannyian. - mosolygott Iris.
- Pontosan, épp Morgannal voltam, mikor láttam az SMS-t. - vágta rá Alexy teli szájjal
- Hozhattad volna őt is. - mosolyodtam el.
- Majd legközelebb. - legyintett, és folytatta az inkább zabálás-t mintsem étkezést. Tényleg éhes lehetett..
- Azért hívtalak ide titeket, mert Valerie úgy látta jónak ha mindenkinek elmondok valamit. - kezdtem - Az a helyzet, hogy kedden kiderült, hogy állapotos vagyok.. - erre a mondatomra hirtelen semmi jele nem volt a házban annak, hogy emberek vannak bent. Síri csend támadt, és még egy toll pihe hullása is zajt csapott volna.
- Terhes vagy? - kérdezte Lysander.
- Úgy tűnik, igen. - válaszoltam a lehető leghiggadtabban.
- Ez csodálatos! - vágta rá Rosalya felpattanva, majd vissza is huppant - Nem ez szörnyű..
- Igen nekem is ugyan ez volt a reakcióm. - vágta rá nevetve Valerie. - De tényleg, szó szerint.
- Tudom srácok. Most mégis mit tegyek? Elvetetni nem fogom. - ráztam a fejem szomorkásan.
- Én azt mondom, ideje lenne egy találkozónak. - jelentette ki Valerie, mire Lysander egyből rám tekintett.
- Nem vagyok biztos benne, hogy ez teljesen jó ötlet.
- Lehet, de nem veszíthetünk semmit. Egy próbát megér. - válaszolta Valerie, én pedig ösztönösen Rosalyara nézem.
Rosalya már középiskolában is a legjobb barátom volt. Szerintem ha keresnék se találnék nála tökéletesebb barátot. Mindenkit szeretek, hisz egy csapat vagyunk, de Rosa más. Rá tényleg mindig szó nélkül számíthatok, akkor is ha egy dzsungelen kell átvágnia magát. És ez fordítva is így van. Sok ember csak álmodhat ilyen barátról.
Lysander felsóhajtott, majd telefonált a kórháznak, és kérte, hogy kapcsolják a fő orvost. Minden eshetőséget megkérdezett, mire számíthatunk, ha bemegyek látogatóba. Elmondta, hogy állapotos vagyok Castieltől. Végül megbeszéltünk egy találkozót az orvossal szerdai napra délre. Szerencsére szerdán csak egy kisebb megbeszélés lesz bent a munka helyemen 8 tól 10 ig, így a megbeszélt időpont ideális volt. Lysander a telefont lerakva felállt és fürkésző tekintettel rám nézett. Nem tudtam semmit kiolvasni a tekintetéből, de mintha talán aggodalmat láttam volna a szemeiben. Odajött, majd kitárva karjait megöleltem, és halkan a fülembe suttogta:
- Minden rendben lesz. Rendbe jön, és együtt felnevelitek a porontyot.
- Remélem tényleg így lesz. - szomorodtam el.
- Így lesz. Érzem.
Lágyan elmosolyodtam, majd beszélgettünk még egy darabig a többiekkel, elpusztították az összes katonácskát, majd szép lassan útnak indultak. Miután az utolsó vendégem is hazament, megkértem anyuékat, hogy jöjjenek fel hozzám egy hétre, biztosítok nekik szobát, majd átvettem egy kényelmesebb ruhát, és kimentem vásárolni.
Egész úton a találkozóra gondoltam. Vajon mit fog mondani az orvos? Reménytelen, vagy nem is láthatom őt? Nem állunk még erre készen? Miért most kellett megfogannia? Pont ebben a szituációban, ebben a rémálomban.. Gyönyörű életet szeretném, ha élhetne. De ehhez Castiel is kell. Egyedül nem leszek rá képes.
Gondolataimba merülve vásároltam, vittem mindent ami kellhet otthonra, majd tettem egy kört a parkban és hazamentem. Főztem, takarítottam, mindent ami csak egy picit is elterelheti a gondolataimat, majd fürdés után kidőltem az ágyamban, és nekiláttam a levél folytatásának.
Mikor legközelebb az órára néztem, már fél 3 volt, és beláttam, ideje aludnom. Pár perc alatt, sikerült is elaludnom.
Másnap reggel sietősre vettem a formát, hisz megbeszélésem volt a cégnél, majd a fő orvossal is délben. Kipattantam az ágyból, elegánsan felöltöztem, egy enyhe sminket felraktam, majd meg is indultam a munkába.
*Helyszín: Kórház*
*Castiel*
Irtó szarul aludtam, egész este izzadtam, és felkeltem. Szinte semmit se sikerült pihennem. Ennek tetejében már 7 kor itt volt a nővér a rutin vizsgálatok miatt, amihez rohadtul nem volt idegzetem, főleg nem egy ilyen este után. A nővértől az első kérdésem az volt, érkezett e levél, de semmi. Azt ígérte, nem hagyja abba, ma mégsem érkezett. Lysandenek lehet igaza volt, és elcsesztem a telefonálással mindent. Tényleg ennyire kikészítettem volna? Csak hallani akartam a hangját, hogy tudjam létezik, és nem csak valaki szórakozik velem ezekkel a levelekkel. A rutin vizsgálat után fél órával megint kinyílt az ajtó, és Lysander barátom lépett be, én pedig idegesen ránéztem.
- Ne nézz rám így. Mondtam, hogy ne csináld. - ült le mellém.
- Ja tudom. Nem kell még a képembe nyomnod. Beszéltél vele?
- Igen beszéltem. Ahogy az orvossal is.
- Minek?
- Mert valaki úgy gondolja itt az ideje találkoznod vele.
- Ki? - kérdeztem egyből.
- Anyukád.
- Anyám? - nevettem fel - Ez jó volt.
- Komolyan mondtam.
- Szóval a kurva társaságból senki nem képes elintézni, hogy találkozhassak Alicciával, de majd pont az anyám intézi el? Szép kis barátok. - forgattam a szemem.
- Castiel, kezd elegem lenni. Mindenki teszi azt, amit a legjobbnak lát. Próbálunk neked segíteni anélkül, hogy Licának árthatnánk. Mindent figyelembe kell vennünk.
- Felfogtam ti szentek. Mikor beszéltek az orvossal?
- Délben.
- Jó.
- Van még valamim neked. - mondta majd a kezembe nyomott egy borítékot, mire kikaptam a kezéből és ránéztem. - Sose láttalak még annyira izgatottnak, mikor egy levelet kapsz tőle. - mosolyodott el, mire én biccentettel.
- A levelei tele vannak élettel, amit eddig nem igazán tapasztaltam. Amit magamról olvasok mostanában alig bírom elhinni. Amennyi változás ért engem. Lehetetlennek tartom egyáltalán azt is, hogy Deboraht dobom miatta. De valamiért mégis megtettem.
- És hidd el jól döntöttél.
- Remélem. - mondtam, majd Lysander felállt, és kinyitotta az ajtót.
- Megyek, találkozom vele, mielőtt idejövünk. Majd beszélünk.
- Oké. Szia. - köszöntem el, majd visszadőltem az ágyba, és felnyitottam a borítékomat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése