Prológus

Kedves Castiel,
Emlékezz rám.


"Vártam pár percet, mielőtt beléptem volna a kapun, majd nagy sóhajtás keretében, végig kitártam az ajtót, és beléptem"


Körbenézve mindenhol a szekrényben turkálva készülődtek az órára az új iskolatársaim. A környezetem telis-tele volt teljesen átlagos gimnazistákkal. Ahogyan egyre beljebb jutottam kezdtem kellemetlenül érezni magam, mivel észrevettem, hogy többen is összesúgnak a hátam mögött, miután elsétáltam mellettük. Aggódva, és rémülten befordultam a női mosdóba, és a falhoz támaszkodva ismét sóhajtottam egyet. Ez nem lesz így jó, gondoltam, ha folyton csak berezelek, sosem tudok beilleszkedni majd, és én leszek az a kis csendes diák, akit mindenki kiszorít, és kibeszél. Mindenki nevet majd rajtam, én pedig csak tanulni járok majd be. Azt éreztem, hogy hiányzik a régi iskolám.. Gondolatmenetemet egy lány zavarta meg, vörös fonott haja volt, és egyedibb ruházat volt rajta, mint a többieket. Olyan sajátos. Van stílusa - gondoltam.
- Szia. - mosolygott rám. - Nem tudok.. Esetleg nem tudok valamiben segíteni? - kérdezte kicsit aggodalmasan.
Felé mutattam a beiratkozási papíromat, majd lesütöttem a szemem.
- A DÖK-ös termet keresem. Azt mondták ott majd útbaigazítanak.
- Gyere megmutatom! - simította meg a vállam és elindult kifelé.
Eszméletlen kedves lány, gondoltam majd viszonozom neki valahogyan.Mikor kiértünk a folyosóra, elindult jobbra a kijárat felé, és megállt balra az ajtónál.
- Ez lenne az. Ha esetleg szeretnéd, még van 10 perc a szünetből, meg is várhatlak, hátha utána is szükséged lesz egy kis útbaigazításra.
- Köszönöm, megoldom. - mosolyogtam rá kedvesen, majd egy rövid kopogás, és egy "Szabad" jelzés után benyitottam az irodába. Körbenézve eléggé rendezett volt, bár kissé egyszerű.  Egyből arra gondoltam, hogy legalább valami kis növényt rakhattak volna ki. De mindegy is, nem az én dolgom volt, illetve semmi közöm nem volt hozzá, vagyis nem kellett volna rajta gondolkoznom. Hagyjuk is. Felnéztem a velem szemben álló férfira, aki a kezét nyújtotta, és megfogtam.
- Jó napot! Aliccia a nevem. Új diák vagyok, múlthéten voltam beiratkozni és..- elakadt a szavam, ugyanis zavart, hogy megjelentek a nevetőráncok a szeménél, és úgy véltem nagyon jót mulat rajtam. - És..
- Ne haragudj Aliccia, megértem, hogy nem emlékszel rám, na de ennyire idősnek tűnök? - mosolygott rám - Nathaniel vagyok, ott voltam a beiratkozásodon, én segítettem az igazgatónőnek, és én vagyok az iskola DÖK elnöke. - fogott velem rendesen kezet.
- Oh.. Bocsánat. Kell egy kis idő, amíg ideszokok.. - adtam át a papírokat - Tudod, nem egyszerű számomra hirtelen az iskolaváltás. - néztem ki az ablakon, és láttam ahogyan éppen egy vörös hajú és egy szemüveges diák vitatkozik, illetve csak a vörös, a szemüveges inkább hátrál. - Ne haragudj, de mi folyik odakint?
Nathaniel felkapta fejét a papíroktól, és kipillantott az ablakon, majd látszott, hogy kissé ingerült lett.
- Csak Castiel terrorizálja a diákokat. Nem tudunk már mit tenni, nem számít mennyi, és milyen büntetést szabunk ki rá, nem számít hányszor fenyegetjük meg, vagy hogy mit teszünk, ő akkor sem hagyja abba a folyamatos terrorizálást és a lógást sem. Azt javaslom kerüld a társaságát. Csak megrontana. - mosolygott továbbra is ingerülten, majd a kezembe adott egy cetlit, egy számmal. - Ez az osztálytermed, ide menj, itt van a folyosó túloldalán nem messze az irodától. Siess, mert nemsokára becsöngetnek.
- Rendben, köszönök mindent! És megjegyzem a neved mostmár! - nevettem fel, majd ő is rám mosolygott és kiléptem az irodából.
A terem előtt azonban megtorpantam, és ismételten felsóhajtottam. "Gyerünk, nem lesz semmi, ha nem izgulsz rá!" gondoltam magamban, majd beléptem. A tanár már bent állt, és beléptemre megörült.
- Áh! Már vártunk! Csendet! Érkezett közétek egy új diák. A kedves nevedet kérlek! - nézett rám.
- Aliccia vagyok. - mosolyogtam, mintha egyáltalán nem izgulnék, közben pedig remegett a térdem.
- Értem, szóval Aliccia mostantól az osztálytársatok. Úgy látom Iris mellett van még egy hely, ülj le oda nyugodtan, úgyis nemsokára új ülésrend készül!
- Rendben. - mondtam, majd elindultam az említett helyre, és hirtelen fellélegeztem, mert az a kedves vörös hajú lány volt Iris , aki segített, és ismét kedvesen, mosolyogva várta, hogy mellé üljek.
-Szia! Hát úgy látszik közénk kerültél! - mosolygott.
- Igen, úgy látszik. - viszonoztam a mosolyát, megköszöntem neki, hogy segített, ő pedig megígérte, hogy szünetben körbevezet az iskolában.
Amikor kicsöngettek, izgatottan állt fel Iris, és indult meg az ajtó felé, intve nekem, hogy menjek én is. A folyosón megmutatta merre van a többi terem, a lépcső, az alagsor, megmutatta a szekrényemet, majd kivitt az udvarra, hogy megmutathassa a tornatermet és a kertet is. Az udvarról visszafele elragadott minket a hév, és csak beszélgettünk, arra lettem hirtelen figyelmes, hogy egy mellkas van előttem, és nem tudok megállni, a tulajdonosa pedig úgy tűnt nem is szándékozott arrébb lépni.. Tehát felborultam. Mikor felnéztem a "támadómra" felismertem az irodában látott vörös hajú diákot. Úgy emlékszem Nathaniel Castielnek nevezte. Ez a Castiel ugyebár nem más volt, mint te. Iris pedig csak a fejét fogta. Te lenéztél rám, én pedig felálltam és leporoltam magam.
- Talán, ha kicsit a lábad elé is néznél. - vágtad oda nekem, majd tovább indultál.
- Talán, ha egy kicsit, te is a lábad elé néznél! - szóltam utánad, mire megálltál és hátrafordultál.
- Vigyázz kivel beszélsz, és hogy hogyan. - húztad fel magad.
- Éppen veled beszélek, és éppen így! Nem egyből rám kell fogni, talán el kéne gondolkodni a dolgokon! Ch. - mondtam majd tovább mentem, mikor hátranéztem te csak mosolyogtál, Iris pedig engem figyelve jött velem tovább.

" Hát így kezdődött minden, emlékszel már?"

Aliccia