Episode 4.~

Kedves Castiel,
Emlékezz rám V.


"És ez volt az első alkalom, mikor együtt lógtunk az iskolából."


Most így visszagondolva arra a pillanatra nem értem azt, hogy miért vörösödtem el. Pusztán attól, hogy pár centire volt tőlem egy férfi, vagy attól mert az a férfi te voltál. De erősen remélem, hogy az utóbbit kizárhatom. Legalábbis nagyon szeretném. Ne már. Most lettünk még csak jóban és akkor most jöjjek elő ezzel, hogy elrontsa az egész alakuló barátságunkat? Sürgősen tanácsra van szükségem. Irist és Rosalyát akartam. Fel kell őket hívnom, amint lehetséges. Na de. Khm. Visszatérve a történethez.Te fölöttem feküdtél az eséstől ugyebár, két könyököddel kitámasztottad magad majd miután felfogtuk a történteket, hogy igenis elestünk, a szemembe néztél, én pedig elvörösödtem, és tágra nyílt szemekkel figyeltem. Kábé úgy nézhettem ki, mint aki éppen várja a csodát, vagy éppen valami furát észlelt vagy nem is tudom. Egy meglepődött lány, egy szörnyen szexi vörös rockimádó sráccal. Szép kilátások.
- Össz.. - sóhajtottam egyet, majd lenyugtattam az adrenalinszintem és újra nekiugrottam - Összenyomod a kiscicát. - mondtam folyamatosan tartva szemkontaktust.
Erre te csak zavartan feltápászkodtál, és meglepetésemre felém nyújtottad a kezed. Egyik kezemben tartva az enyhén rémült vörös kiscicát, másik kezemmel elkaptam a karod, és óvatosan felhúztál.
- Bocs. - vágtad oda, majd zsebre tetted a kezeid.
- Nem, nincs semmi, nem direkt volt.. Gondolom. - néztem furán, és összezavarodottan.
- Nem, nem direkt. - mondtad.
- Ú. Elkezdtél valamit mondani mielőtt leterítettél, mit szerettél volna? - kérdeztem tőle érdeklődve.
- Ja, tényleg. - kaptál a fejedhez - Nem akarsz eljönni velem az állatkereskedésbe kutyaeledelért?
- De mehetünk, csak hazaugrok a bankkártyámért, csak átutalta már anyu a pénzt. - mosolyogtam a kiscicát a kezemben tartva.
- "Az" is jön? - mutattál a macskára.
- Persze! Hazaviszem, nem hagyom itt egyedül a parkban. - mosolyogtam.
- Oké. -vontad meg a vállát, majd hazamentünk hozzám.
Beérve a lakásba gyorsan előkotortam a kártyámat, felkaptam az utcai táskám, elraktam a pénztárcámba, felvettem egy kényelmesebb cipőt, és szóltam neked, hogy mehetünk. Majd el is indultunk. Végigbeszélgettük az állatkereskedésbe tartó utat. Nevettünk, meg szívtuk egymás vérét. Persze nem konkrét értelemben, hanem átvitt. Beérve kettéváltunk, te mentél a kutyaeledelhez, én pedig a kasszást támadtam le.
- Jó napot kívánok! Mi a teendő akkor, ha 100% -ig meggyőződtem arról, hogy a kezemben tartott kiscicának nincsen gazdája, és annyira szomorú lennék ha egyedül maradna, és szeretném megtartani, de még sosem volt háziállatom? - hadartam el gyorsan.
- Jó napot. - mosolygott rám kedvesen, ami jelen esetben azt jelenti, hogy nem rémítette meg a támadásom, de végül is eladó, így fel van készülve az ilyen eshetőségekre. - Ami azt illeti, macskatartóknak ajánlott venni macska alomtartót, legalábbis amíg pici, addig mindenképpen, mert gondolom nem szeretné ha elkóborolna, szóval benti cica lesz egy darabig, ha ezt ön is így gondolja. Illetve eledeles tál, itókás tál, eledel, macskaalom, és valami kaparós játék, amit szétkarmolhat, mert valamin mégiscsak élesítik a körmüket. - mosolygott továbbra is.
- Értem, akkor legyen az, hogy megveszek most minden szükséges kelléket, és ha bármi problémám van, illetve tanácstalan vagyok, akkor már itt is termek önnél rendben? - nevettem
- Nekem tökéletesen megfelel kisasszony! - nevetett velem.
Az eladó rendesen kitett magáért, és közben beszélgettünk még a cicáról, kiderült, hogy lány cicus, és az is hogy keverék, de attól még anyakönyveztethető. Megvettem mindent, és amikor veled összefutottunk a kasszánál, megrökönyödve szemlélted a tárgyakat amik nálam vannak.
- Költözöl, vagy macskának készülsz?
- Nem, ezt a kiscica kapja!
- Mi lesz a neve? - kérdezte az eladónő kedvesen.
- Hmm. Lehetne mondjuk Misty. Uhum. Misty lesz. - egyeztem meg magammal, mire mosolyogva felírta az én és a cicám nevét egy cetlire, hogy tudja kinek lesznek majd a cuccok ha legközelebb összefutunk, bár szerintem nem fog elfelejteni ilyen tartalmas találka után. Segítettél hazavinni a cuccokat és végül sok nevetés közepette be is rendeztük a lakásomba. A kicsi Mistyt pedig leraktam és elengedtem, hogy szabadon felmérhesse kedve szerint a terepet. Majd miután úgy döntötté idézem " Én zúzok pihenni, hulla vagyok" , kiengedtelek és rohantam a telefonomhoz, hogy tárcsázhassam Rosalya. Pár csöngés után fel is vette.
- Szia! - szóltam bele kivirultan.
- Szia, hogy-hogy nem voltál? - kérdezte meglepetten.
- Mindent elmesélek, csak gyertek át hozzám Irissel!! Mooost!!
- Oké,oké - nevetett - Megyünk, 10 perc.
15 perc volt mire ideértek de az nem probléma. Hamar beengedtem őket, ők pedig alig várták, hogy végre hallhassák a sztorimat.
- Szóóval.. -kezdem bevezetőként - Hát. Reggel Castiel a parkon keresztül akart iskolába menni, csak útközben megállapodott egy padnál, leült és közölte, hogy ma nem megyünk, és hogy van szülőim ne parázzak, igazoljam le. Aztán a lényeg az, hogy találtam egy kiscicát, és jött felém Castiel, mondani akart valamit, de megbotlott egy fűcsomóban, és leterített engem, és rám esett és teljesen ki vagyok borulva, mert az amire gondolok szinte teljesen lehetetlen. Nem akarom, nem is hiszem, de mégis felkeltett bennem egy kis félelmet ez az egész és most annyira rosszul és tanácstalanul érzem magam, hogy azt elmondhatatlan. Szóval rám, majd a szemembe nézett, és nem tudom, hogy csupán a ténytől, hogy egy valljuk be helyes férfi van közel a fejemhez, vagy attól a ténytől, hogy az a férfi Castiel vörösödtem el, de elvörösödtem és most lelki bánatom van, mert ááá. Ez nem lehet ugye? Csak hülye gondolatok. Mondjátok, hogy azok!! - hadartam teljesen rémülten, miközben ők egyrészt 10/10 pontot érdemelnek a türelmességükért, főleg hogy új vagyok, és már most rájuk szálltam, másrészt 10/10 pontot érdemelnek azért, mert teljesen őszintén mondták el a saját véleményüket a dologról. Hűű. Vannak barátaim. ☺
- Hát szívem. - kezdte Rosalya - Attól félek igenis beigazolódnak a legijesztőbb gondolataid.. - jött oda, és veregetett óvatosan vállba.
- Lica, én is ettől félek. De persze jó értelemben. Mégiscsak barátok vagyunk. - mosolygott kedvesen.- Ha ő a te ideálod..- Mielőtt végigmondhatta volna belevágtam a szavába.
- Szerintetek ez így van rendjén? - huppantam le a fotelembe - Szerintetek ez lehetséges lenne, anélkül, hogy mindenki megutáljon, mert Castiel a párom? Ki lesz mellettem? - néztem elkeseredetten Rosalyára.
- Hát mi. - mondta válaszként - Mi mindig itt leszünk veled támaszként, ha mások nem is. Mi tiszteletben tartjuk, ha ő az, akit a szíved kiválasztott, és sajnos ezt te is tudod, hogy nem döntheted el, kit választ ki. Mert az magától történik meg. - mosolygott kedvesen. - Szereted nem? Akkor meg ne mások miatt aggódj, hanem miattatok. Jobban mondva miatta, hogy ő is így érez-e.
- Nem tudom még pontosan, hogy szeretem-e. De vonzalmat érzek, az tuti. - szomorodtam el
- Ezért ne búsulj, mert nem rossz dolog. Mellesleg úgy vettük észre Rosalyaval, hogy Castiel veled valamiért teljesen más. Csak azt nem szeretnénk, ha rengeteget lógnál. - mosolygott kedvesen Iris
- Azért érted, a tanulás az első. - mondta, mire én hevesen bólogattam.
Miután megnyugtattak, és végre én is tudtam őszintén mosolyogni, akkor úgy döntöttünk, hogy nálam alszanak. Még órák hosszát beszélgettünk, mire eljutottunk arra a pontra hogy 11 óra volt és le kellett feküdnünk, különben másnap hulla fáradtan kéne suliba mennünk, de persze ezt így sem úsztuk meg. Másnap reggel miután elkészültünk elindultunk a suliba. Mikor már majdnem az úttestnél voltunk valaki utánunk üvöltött.
- Hé! - természetesen erre egyből hátrafordultak és felhúztam az egyik szemöldököm, és pontosan addig álltam így míg te utol nem értél minket. Rosalyáék csak kíváncsian összenéztek, majd minket fürkésztek.
- A nevem még mindig nem Hé!, hanem.. - de nem hagytad, hogy befejezzem.
- Ja tudom. Ali. - vigyorogtál.- Ali ababwa - folytattad pimaszul vigyorogva. Pár másodperc alatt leforgott bennem, hogy mindent félretéve piszkosul jól áll neked a vigyorgás. Majd megrázva a fejem visszatértem a való életbe.
- Hogyne. - biccentettem, majd a fejemre tetted a kezed és köszönés gyanánt alaposan összekócoltad a hajam.
- Köszi, igazán, nem is tudom mi hiányzott a reggelemből. - mondtam cinikusan.
- Há' én. - vágtad rá.
- Mindig ilyen szemtelen vagy?
- Az esetek 80%-ában asszem ja. - biccentettél.
Mire visszafordultam Rosalyáék felé, és a fejemet mosolyogva megrázva elindultam. Ők csak mosolyogva összenéztek és utánam jöttek veled együtt.
A suliban semmi érdekfeszítő nem történt. Találkoztam Amberrel, és azért, hogy kicsit idegesíthessem letámadtalak, mivel szerencsémre, és Amber szerencsétlenségére pont velem szembe jöttél.
- Elgondolkodtam.. - kezdtem gyanúsan.
- Azt mondod? Min? - kérdezted érdeklődve, és a nevetőtáncok ismét megjelentek a szemed mellett.
- Azon, hogy nem is vagy olyan álszent, mint ahogy beállítanak. - vigyorogtam pimaszul.
- Óó. Óhóó. Dehogynem. - vágtad rá nevetve.
- Nem nem, nem vagy az. - nevettem
- De igen, lásd be!
Mire közelebb hajoltam hozzád és az arcodba mosolyogtam.
- Lágyulsz, túl kedves vagy. De maradj is így. - mosolyogtam, majd ott hagytalak, és visszaindultam Amber irányába.
Amber végig engem bámult idegesen kattogva, te pedig értetlenül bámultál rám. Hupsz. Ez talán egy mínusz pont. Nem baj, belefér.
- Azt hiszed érdekled? - állt meg előttem csípőre tett kézzel.
- Nem pontosan. Inkább azt hogy Te, nem érdekled. - kuncogtam.
- Hah! - megfordult és becsattogott a terembe. Majd Nevettem egy sort, mire te közelebb jöttél hozzám.

"Úgy éreztem te is érzed a kapcsolatunkat erősödni. Kíváncsi lennék, akkor te is így gondoltad-e"

Ui: Ha esetleg emlékszel, válaszolnál? Így érezted? Emlékszel rám? Valami, csak valami apróság, esetleg egy közös élmény sem jut eszedbe? Annyira tanácstalan vagyok. Te voltál a támaszpontom.. Merre vagy..?

Aliccia