Episode 2.~

Kedves Castiel,
Emlékezz rám III.


"Ekkor láttalak először őszintén mosolyogni"


Az nap este nem sokat aludtam. Annyi gondolat kavargott a fejemben, annyi kérdésre kerestem logikus választ, annyi mindent akartam tudni magamról, Irisről, Rosalyaról, és a Vörös Démonról. Vagyis rólad. Csak feküdtem az ágyamban a plafont bámulva és forogtak a gondolatok. Vajon Rosalya-ékkal sikerül szoros barátságot kötnöm? Ezen természetesen elmosolyodtam. Azt vettem észre magamon, hogy bár még nagyon kevés időt töltöttem velük, és Rosalyaval még csak most ismerkedtem meg, de úgy tűnik jól kijövünk egymással, és nagyon remélem, hogy ez a továbbiakban is így lesz. Te pedig? Hát. Nem is tudom. Zárkózottnak tűnsz. Mintha nem akarnál sok mindenkit magad mellé engedni... Ki tudja mi lesz később, lehet veled is kötök egy szorosabb barátságot.
Végül a gondolataimba merülve aludtam el.
Reggel hamar felöltöztem, nem válogattam fél órát, elvégeztem a reggeli tevékenységeket, majd a táskámat felkapva kiléptem a házamból. Szerencsémre. Hoppá. Nem. Szóval szerencsétlenségemre te két házzal arrébb tartottál az iskola felé. Úgy tűnik ma te is betalálsz az iskolába. Mikor észbe kaptam reflexből sietősre vettem a formát és elindultam, de késő volt, már észrevettél.
- Hé! - kiáltottál rám.
- A nevem nem Hé, hanem Aliccia. - néztem hátra, miközben folyamatosan előre haladtam, te pedig csak rám vigyorogtál. Természetesen amennyire szerencsétlen vagyok telibe találtam egy oszlopot. Ennek eredményeként a következő amit láttam, az a szép kék égbolt, majd rá pár pillanatra a te arcod. Egy pillanatra az ütődéstől talán ténylegesen elhittem, hogy egy Démon áll fölöttem. Kitudja.
- Sose tanulod meg, hogy nézz a lábad elé mi? - húztad fel az egyik szemöldöködet, de én azért észrevettem a nevetőráncaid a szemednél.
- Mindig mindenkibe belekötsz? - kérdeztem kiterülve.
- Csak keddenként. - vontál vállat, majd felém nyújtottad a kezed, amit elkapva felrántottál, én pedig kérdőn néztem rád. - És ma történetesen kedd van. - vigyorogtál.
- Ez nagyon bölcs volt. Gondolkoztál már azon, hogy filozófus legyél? Jót tenne. A bibi itt csak annyi hogy a valódi filozófusok nem filmekből merítik az értékes gondolataikat. - vetettem oda neki.
- Vicces vagy. - néztél rám sértődötten, hiszen mégiscsak tönkretettem a reggeli vérszívásod. Szegénykém.
- Áh, csak keddenként. - vigyorogtam rád, mire te is elmosolyodtál.
Jé, a múltkor ezek szerint nem csak egy délibábot láttam? Tényleg képes vagy mosolyogni. Vannak még csodák.
Így történt hát, hogy életemben először, és azt hittem utoljára megyek veled együtt iskolába.
A suliba beérve több rosszalló tekintetet is éreztem a hátamba fúródva, idővel észrevettem, hogy az egyik ezek közé tartozó tekintet Nathanielé. Mintha mondott volna valami olyasmit, hogy tartsam magam távol tőled. Nem légyeges. Mondtam már mennyire zavaró, amikor megszakítják a gondolatmenetedet? Nem? Akkor most mondom.
- Úgy tűnik nem leszel a diákok kedvence. - vágtad hozzám.
- Nem mintha a legmencibb diák szeretnék lenni. - mondtam kicsit nyájasan megjátszva.
- Pedig tudnék ajánlani egy jó társaságot hozzá. - mondtad, miközben rámutattál a felénk közeledő véleményem szerint Barbie-nak álcázott szőke fúriára, és a két hű követője. Éreztem, hogy nem sétál el mellettünk csak úgy. Hát. Jók a megérzéseim. Megállt előttem, csípőjét erőteljesen kinyomta felőlem nézve balra, bal kezét ráhelyezte derekára, jobb kezét pedig a táskához igazítva kitartotta oldalra.
- Te meg ki vagy? - kérdezte lenézően, és undorodva végigpillantott rajtam.
- A belső hangod. Azt üzeni vegyél egy tic-tac-ot, mielőtt valaki más előtt is jártatod a szád. - mondtam "transzba esve".
- Jé, valaki megpróbál vicces lenni. Röhög a vakbelem. - forgatta a szemeit, de láttam hogy te inkább úgymond kuncogsz, vagyis valami olyasmi.
- Egyébként Aliccia vagyok, de úgy érzem igazából nem is erre vagy kíváncsi.
- Jól érzed, mi dolgod vagy Castiellel? - kérdezte idegesen, és hátradobta a haját.
- Együtt jöttünk be, vagy netán megtiltod? - mosolyogtam.
- Igen!- mondta dühösen.
- Figyelj sietnem kell, mi lenne, ha mondjuk megvárnál itt, míg vissza nem jövök, és utána folytatjuk ezt a értelmes és tartalmas beszélgetést?
Erre csak pislogott párat, majd egy " Hah" megnyilvánulás után elviharzott mellettünk. Te meg jól szórakoztál mellettem, és láttam, hogy vigyorogsz. Én pedig csak a fejemet rázva mentem be az osztálytermünkbe és foglaltam helyet Iris mellett. Ő természetesen mosolyogva várt a padnál, majd beértemre Rosalya is letámadott a padnál, és belekezdünk a "pletykálásba".
- Castiel társaságában utaztál? - kérdezte Iris szórakozottan.
- Úgy tűnik. - válaszoltam.
- Tegnap még úgy tűnt nem fogtok kijönni. - mosolygott rám. - Sőt, tegnap még érezni lehetett a feszültséget is köztetek. Mi történt? - nevetett fel.
- Hm. Mi lenne ha tartanánk nálam délután egy úgymond "csajos" délutánt, te, én és Rosalya, és elmesélnék mindent. Meg.. Talán kicsit jobban összemelegednénk. - kérdeztem kicsit aggódva, mert féltem, hogy ez még korai, de a lányok reakcióját látva kellemesebb hangulatom lett.
-Ez remek ötlet!! - vágta rá Rosalya - Még úgyse ismerünk annyira, de nekem szimpatikus vagy, és jó lenne ha ebből egy nagyon mély barátság alakulna ki! - mosolygott - Iris?
- Én is így gondolom, már az elején aranyosnak találtalak Aliccia! Akkor ma délután nálatok. Megadod nekünk a címed?
- Persze. - mosolyogtam, majd leírtam nekik egy-egy cetlire.
Szünetben kimentünk az udvarra gyülekezni, én meg Iris megfordultunk előtte a büfében, vettem magamnak egy csokis fánkot, meg egy kis coca-colát, majd mi is kimentünk az udvarra. Iris egy pad felé tartott, ahol többen is ültek. Köztük ott volt Nathaniel, Rosalya, és pár ismeretlen diák. Mikor odaértünk Nathaniel kedvesen rám mosolygott, Rosalya pedig úgy döntött itt az ideje bemutatni mindenkinek a társaságból, ha már egy osztályba fogunk járni.
- Szóval, fiúk, lányok. Ő itt ugyebár Aliccia, én már sokat beszéltem vele, nagyon kedves lány, szóval arra gondoltam, hogy csapódhatna a mi kis bandánkhoz.
- Nem ígérkezik rossznak. - mosolyogtak felém.
Majd szépen sorban bemutatkoztak. Egy barna hajú, és elég szokatlan stílusba öltözött fiú jött oda először, Alexy néven mutatkozva be, bár a bemutatkozás kissé enyhe kifejezés, mert a nyakamba ugrott, és örült hogy megismerhet, majd arca ugyan úgy kinéző, csak fekete hajú, és egyszerűbb kinézetű Armin kezét találtam magam előtt. Kezet fogtam vele, majd bemutatkozott nekem Viola, Melody és Kim is. Közülük a legszimpatikusabb Viola volt, a többiek mintha még tartanának a társaságomtól. De szerintem nem lesz gond, csak idő kell nekik.
- Szóóval. - kezdett bele Armin mellém állva. - Mostantól bandatag vagy. Milyen érzés? - vigyorgott.
- Klassz. - nevettem fel.
- Akkor jó. - karolta át a vállam, majd Alexy-ra pillantott. - Hé! Az az enyém, ne idd már meg!
- De szomjas vagyok! - durcázott be.
- Akkor vegyél magadnak! - mondta, én pedig csak mosolyogva figyeltem a vitájukat.
- Aliccia, nem lenne gond, ha kitalálnék valami becenevet számodra? - mosolygott rám kedvesen Melody. - Engem Melnek becéznek, és szeretek másokat becézni. Jó lenne neked is valami becenév.
- Oh persze, nem gond. - mosolyogtam rá
- Hm. Lehetne Al. - gondolt egyet Kim.
- Áh nem, az nem hangzik olyan jóól. - kezdett bele Rosalya - Mondjuk Lica? - nézett körbe, közben pedig arra lettem figyelmes, hogy Nathaniel örömmel figyel engem. Majd megkérdezem minek örül.
- Mi lenne, ha csak Cia lenne? Vagy Ali? - kérdezte Iris
- Én a Licára szavazok. - tette fel a kezét Armin, majd utána Alexy is. - Szintúgy!
Rosalya vállat vont - Még mindig jónak tartom. - felrakta a kezét, mire szépen csendben Viola és Nathaniel is felrakta. Végül mindenki beleegyezett, Kim, Iris és Melody is. Tehát Lica leszek (ejtsd: Lisza). Mindezek után a terembe tartottunk, közben beszélgettünk még kicsit, majd az utolsó óra után a Irissel és Rosalyaval este 7 órát beszéltünk meg, így hazasiettem kicsit összepakolni. Mikor elkészültem, és végre rend lett, mert ugyebár "Rend a lelke mindennek", kiszaladtam rágcsáért és üdítőért a boltba. Mikor hazaértem fél 7 volt az órám szerint, szóval időben voltam. Kiraktam mindent egy-egy tálba vagy tálcára, elővettem három poharat, készítettem ki pár filmet, ha esetleg szükség lenne rá, majd amikor teljesen elkészültem mindenek csípőre tett kézzel tudatosítottam magamban, hogy minden tökéletes. 7 órakor együtt álltak az ajtómban.
- Sziasztok! - mosolyogtam - Könnyen idetaláltatok? - kérdeztem, majd kitártam az ajtót, és arrébb álltam, hogy beférjenek.
- Igen, de ismerős a környék, főleg hogy a park mellett van, és amikor sétálhatnékunk van, akkor erre is elszoktunk jönni, így egyszerű volt, mert ismerjük az utcákat. Na meg nem lakunk messze. - mosolygott Iris.
- Akkor örülök. - virultam, mert végre tudatosult bennem, hogy az új iskolámból, az új barátaimmal tartunk úgymond "csajos" estét. - Készítettem ki rágcsát, filmet, üdítőt, szóval nem szenvedünk semmi hiányában. - mosolyogtam.
- Uhm. Lica. Nem tudjuk meddig fogunk itt beszélgetni, remélem nem veszed tolakodásnak, hogy hoztunk magunkkal pizsamát is, ha esetleg elhúzódna, nem szeretnénk hajnalok hajnalán egyedül az utcákon sétálgatni. - kérdezte aggódva Iris.
- Dehogyis!!!- válaszoltam - Igazából a suliban is kérdezni akartam, hogy nem e aludnátok nálam, csak laza kapcsolat révén, még csak új ismertség vagyok féltem, hogy még nem akartok. - mosolyogtam.
- Akkor itt alszunk és el van döntve!- nevetett fel Rosalya.
Leültünk beszélgetni a szőnyegre, révén, hogy egyedül költöztem ide szülőmentesen, így a teljes ház szabálymentes. Jó ez túlzás, mert vannak, de nem sok, és szerintem tűrhető.
- Na kezdjünk neki. - vigyorgott ijesztően Rosalya. - Nem ússzátok meg, mindent tudni akarok!
Irissel ijedten néztünk egymásra.
- Hozok valami üdítőt! - reagálta Iris.
- Én pedig felmegyek előkészítem a hálót! - vágtam rá bólogatva Iris reakciójára.
Majd Lrystal ránk nézett mi pedig nevetésben törtünk ki.
- Na Lica, mesélj!! - mosolyogtak rám.
- Jó jó.. Az úgy volt hooogy.. - és elmeséltem nekik mindent a tegnapi napról, hogy mi volt a hangszerboltban, a parkban majd a házunknál, aztán mi történt reggel, és hogyan sikerült együtt érkeznünk. Meséltem még a szőke barbie babáról, akivel a folyosón összeütköztem, és szépen gyors tempóban mindent elhadartam, közben pedig láttam, hogy erősen koncentrálnak arra, hogy mit is mondok. Aztán végeztem, és csend lett.
- Szóval kedves veled. - mondta ki az amúgy is tudatosult tényt Rosalya.
- Ühüm.
- És nem szemétkedik. - mutatta fel a második ujját.
- Ühüm.
- És nem terrorizál. - számolt tovább.
- Ühüm.
- Nevet.
- Ühüm.
- És vicces.
- Ühüm. - egyre hevesebben bólogattam.
- Ez hátborzongató! Brr. - rázta ki hideg Rosalyát.
- Ühüm, ühüm, ühüm!! - bólogattam folyamatosan.
- Oké, szólj ha vannak fejlemények, ez furi! - mondta.
- Mindenképpen!! - nevettem fel.
Végül úgy döntöttünk, ha már a miénk az este, akkor megnézünk pár sírós filmet, így például megnéztük az Angyalok városát amin közösen, mind a hárman rengeteget sírtunk. Megnéztük az Egy Gésa emlékiratait, majd eldöntöttük, hogy el is olvassuk, mert azt is megkönnyeztük. A nasi természetesen elfogyott, az üdítő szintén. Majd pontosan 1:12 kor kerültünk ágyba. De még ott is beszélgettünk kicsit. Nagyon örültem, annak, hogy a lányokkal ennyire jól kijövök. Másnap reggel szombaton Irisnek mennie kellett hegedűzni, Rosalyának pedig Leighel volt találkozója. Így hát nem volt dolgom,csak a boltba kellett mennem bevásárolni a hétre, mert kezd kifogyni az étkészletem. Így hát otthoni kis macinadrágban, egy sima fehér topot viselve mentem a boltba. Természetesen nem futottam bele senkibe. Ja, de. Mégis. Hazafele a park felé baktattál Démonnal. Magamban arra gondoltam EZAZ még egy pasi se látott mackónadrágba, és most pont neki kell látnia. De hát "Isten nem bottal ver" szokták mondani. Khm.. Már a kapumnál voltam, szóval sietősre vettem a figurát és nyitni akartam a kaput.
- Aliccia! - hallottam, mire odapillantottam, és rám biccentettél.
- Jé valaki tudja a nevemet. Fejlődőképes a gyerek. - vetettem oda neked cinikusan.
- Néha belefér. - vigyorogtál. - Nem jössz ki?
- Hova?
- Parkba.
- Így?
- Miért ne?
- Ne nevettess már. Tudod ki megy ki így a parkba. - nevettem fel kínosan.
- Te. Most voltál kint, nem halsz bele.
- De. És határozottan nem akarok parkba menni. Kaját csinálok.
- Akkor meg invitálj be.
- Ijj. Rossz hatással vagyok rád. - néztem rád aggodalmasan, vagy a homlokodra tettem a kezem - Netán lázas vagy? Az is előfordulhat. - bólogattam megjátszva az aggódót.
- Mer'?
- Mert normál esetben a válaszod "Akkor hívj be" lett volna, és nem áll jól neked ha próbálsz diplomatikusan kommunikálni. - nevettem fel.
- Most miért? Te mondtad, hogy fejlődőképes vagyok. - nevettél.
Szóval nevetni is tudsz, nem csak mosolyogni. Értem. Ez egyre csodálatosabb lesz. Kinyitottam az ajtót, és beengedtelek titeket. Komolyan, meg fog rontani, rossz lélek. Erre elmosolyodtam.
- Na, szabályok: Először is, ha a kutya idepiszkít, TE takarítasz ki. Másodszor ha te szétszedsz valamit akkor azt TE is fogod visszacsinálni. Harmadszor pedig nem akarok semmiféle perverziót tapasztalni sem tőled sem a kutyától vili?
- Ja, hogyne "Vili".- néztél furán.
- Köszi. - nevettem fel, majd leültünk.
És beállt a kínos csend..

"Talán emlékszel még erre a napra, barátságunk ekkor lépett át egy újabb mérföldkövet"

Aliccia